Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Jobbik: a megállapodás a hallgatókkal a kormány korábbi döntéseinek csődje

Dúró Dóra szerint Orbán Viktor miniszterelnök személyes kudarca is, hogy a 16 szakon is lesznek államilag finanszírozott helyek.
A Jobbik szerint az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) által hétfőn aláírt részmegállapodással a kormány a korábbi döntéseinek a csődjét ismerte el. Erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője.

A nyolc pontból álló egyezség rögzíti, hogy azon a 16 szakon - a többi között a jogász- és a közgazdászképzésben - is lesznek állami férőhelyek, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A dokumentum mellékletében meghatározott, bejutáshoz szükséges ponthatárok az érintett szakokra 425 és 470 pont között mozognak.

A megállapodás szerint a felek tudomásul veszik, hogy az Országgyűlés eltörölte a felülről tervezett keretszámok rendszerét, így a felsőoktatásban való részvétel a minőségi kritériumok teljesítésétől és az intézményi kapacitásoktól függ. Az aláírók kinyilvánították azt is, hogy az idén folytatódjék a felsőoktatás átfogó átalakítása, és ennek eredményeképpen bővüljenek a felsőoktatásra fordított források.

Dúró Dóra szerint Orbán Viktor miniszterelnök személyes kudarca is, hogy a fenti 16 szakon is lesznek államilag finanszírozott helyek, hiszen a kormányfő többször is ez ellen emelte fel a szavát.

A felsőoktatás átfogó átalakításáról szóló egyeztetések pedig - értékeli a Jobbik - a stratégiai tervezés teljes hiányát bizonyítják, valamint azt, hogy a 2011-es új felsőoktatási törvény is teljes egészében megbukott. Pedig nagyon nagy szükség lenne a kiszámíthatóságra a felsőoktatásba készülő fiataloknak - mutatott rá Dúró Dóra.

Olvasóink írták

  • 1. papika56 2013. január 22. 14:06
    „orbán gyerekei ..az USA ban a Soros Alapítvány pénzén tanulnak. vajon miért ???
    A gazdag..hülye gyereke tanulhat, míg a szegény de okos gyerek meg nem.Ő jólesz majd rabszolgának, éhhbérért !!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A NAV csaknem 90 millió forintos bírságot szabott ki karácsonykor

22 üzlet 12 napig tartott zárva, egy pedig 30 napig nem fogadhatja vásárlóit. Tovább olvasom