Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Jobbik: államosítani fogják az iskolákat

A párt szerint a kormányzat államosítani fogja az iskolákat - jelentette ki Hegedűs Lorántné.
Az ellenzéki képviselő ezt azzal indokolta, hogy miután az oktatás állami feladattá válik, az állam át fogja vállalni a béreket és a rezsiköltségeket is.

Ehhez az a kitétel járul, hogy ha egy önkormányzat visszabérli az intézményeit, akkor ő viseli ezeket a költségeket is - jegyezte meg az, hozzátéve, hogy az államnak gazdaságossági szempontból megérné, ha minél többen visszabérelnék az iskolákat.

Hegedűs Lorántné szerint az intézmény átadás és visszavétel körül mégis sok a "hercehurca", aminek okát abban látja, hogy ezeket az iskolákat "államosítani fogják".

Az államosítást ráadásul úgy hatják majd végre, hogy az iskola felépítésére vagy felújítására felvett hitelt továbbra is az önkormányzat "fogja nyögni" - jegyezte meg.

A politikus felvetette: nem csak az oktatási intézményekről van szó, az alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvényjavaslat érvényben hagyja az 1949-es alkotmány egyik paragrafusát, amely szerint az önkormányzatok ingyenesen átadhatják tulajdonukat az államnak vagy más önkormányzatoknak.

A készülő vagyontörvényről kiszivárgott hírek szerint nem csak az iskolákat, hanem bármilyen más önkormányzati tulajdonban lévő intézményt "államosítani fognak, államosíthatnak" - folytatta.

Úgy fogalmazott: "1949 után Rákosi Mátyás méltó utódaként Orbán Viktor most zárójelbe teszi teljes egészében a tulajdonhoz fűződő minden alkotmányos jogot".
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Simor: az adósságcsökkentéshez a befektetők bizalma is kell

A jegybanki kamatemelésre égető szüksége van, stabilizálja a pénzpiacokat, mert a stabilitás a… Tovább olvasom