Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Jobbik: az MSZP és az LMP is ítélje el a FIFA döntését

A FIFA január elején hozta nyilvánosságra, hogy a magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani.
A Jobbik arra szólítja fel az MSZP és az LMP vezetőit, hogy határolódjanak el a szocialista Molnár Csaba, valamint az LMP-s Kaltenbach Jenő kijelentéseitől, és tegyék egyértelművé, hogy pártjaik elítélik a FIFA döntését, amely miatt zárt kapuk mögött kell játszani a magyar-román labdarúgó vb-selejtezőt.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) január elején hozta nyilvánosságra, hogy a testület fegyelmi bizottságának döntése értelmében a magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani március 22-én.

A FIFA illetékes testülete azért büntette meg súlyosan a magyar szövetséget (MLSZ), mert az augusztus 15-én rendezett Izrael elleni barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel.

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írja, elképedve hallották a hírt, hogy a Hét Olajfa szervezet legutóbbi rendezvényén Horváth Csaba, az MSZP budapesti vezetője és Kaltenbach Jenő, a fővárosi LMP képviselője közösen üdvözölték a FIFA Magyarországot sújtó döntését. Véleményük szerint a FIFA a "józan ész útját járta", amikor megleckéztette Magyarországot - idézi a két politikust.

A Jobbik szerint felháborító, hogy egy ilyen súlyos, indokolatlan és politikai szándékú döntést hazai vezető politikusok örömmel fogadjanak - jelenti ki a párt sportkabinetjének vezetője.

Szilágyi György egyúttal felszólítja az MSZP és az LMP vezetőit, hogy határolódjanak el a "csak állampolgárságukban magyar politikusaik döbbenetes megnyilvánulásaitól", és tegyék egyértelművé, hogy pártjaik elítélik "a hazánkkal szemben kettős mércét alkalmazó FIFA igazságtalan döntését".

Olvasóink írták

  • 3. DMagóg 2013. január 13. 18:34
    „"... a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel."

    Talán, elsőként ettől kellett volna -markánsan- elhatárolódni, majd kegyelmet -bocsánatot- kérni!
    Bizony, bizony, ahol némelyek nem játék, hanem a balhé élvezetéért mennek a mérkőzésre, ott -nem igazságos, ám- jogos a büntetés!”
  • 2. szentmiki 2013. január 13. 17:10
    „ezek...”
  • 1. balihoho 2013. január 13. 17:09
    „A rasszizmusnak nincs helye a sportban és a stadionokban! Ezért, bármilyen fájdalmas, a FIFA helyes döntést hozott! Hogy Orbán itt semmit nem tehet, azt hiszem érthető, ugyanis ez nem egy Fidesz közeli cég, amire nyomást tud gyakorolni. Ha normális szurkolók lennének a stadionokban, nem lenne szükség semmilyen tiltásra, zárt kapuk mögött lejátszott meccsekre. Azt csak sejthetjük, hogy melyik párt szimpatizánsai, skandáltak rasszista rigmusokat.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ezeket ikszelte? Itt a hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 2. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a… Tovább olvasom