Délmagyar logó

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 19°C | 27°C Még több cikk.

Jobbik: kényszeresen bírságolják a fuvarozókat

A Jobbik szerint "kényszeresen bírságolják" a fuvarozókat, akik ez ellen kamionos blokáddal is tiltakozhatnak.
Zakó László, a párt országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél egy hónap alatt 35 ezer ügyirat keletkezett, és gyakorlatilag mindegyik 165 ezer forintos pénzbírságot vont maga után.

A jobbikos politikus szerint az útdíj papíralapú és elektronikus megváltása is "vérzik", a szoftver pedig rossz, nem veszi figyelembe a terelést, útépítést, balesetet, és ahogy elterelik a fuvarozót, a másik úton már büntetik is.

Emellett a készülék vagy nem beszerezhető, vagy hibás, utóbbit azonban nem jelzi ki - tette hozzá.

Zakó László egy nagykanizsai példát említve jelezte: az érintett cég 50 kamionja miatt 12 millió forinton pereskedik a hatóságokkal, ahol fellebbezni lehet, de méltányosság nincs.

Az ellenzéki képviselő bírálta azt is, hogy Magyarországon számtalan határátkelő után az első viszonylati jegyvásárló hely a leolvasó kapuk után van, vagyis fizikai képtelenség megvenni azokat a jegyeket, amelyek feljogosítanak az úthasználatra, és mire az érintettek odajutnak, megbüntetik őket. Megjegyezte: sok helyen nem lehet kamionnal behajtani az árusító helyekhez sem.

Álláspontja szerint ezek lehetetlenné teszik, hogy a fuvarosok jogkövetően járjanak el.

"Ők nem zsiványok, és nem maguktól szeretnének 5,5 milliárd forint bírságot befizetni a költségvetésnek" - emelte ki.

A Jobbik szerint sürgősen meg kell vizsgálni a jól működő nyugati példákat, és minden határátkelőn értékesítő helyet kell létrehozni. Azt is javasolják, hogy ne az útra fel-, hanem lehajtáskor bírságoljanak, a szoftver legyen naprakész, és legyenek segítő, hozzáértő diszpécserek. Kitért arra, hogy a büntetés be nem fizetése a jármű forgalomból való kivonását is maga után vonhatja, számításaik szerint 100 ezres érintetti kör egzisztenciájával játszik a kormány.

A Jobbik a helyzet miatt a NÚSZ vezérigazgatójának leváltására és Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter lemondására szólított fel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: a fogyasztóvédelemben is jobban teljesítünk

"2010 óta mérföldeket léptünk előre a fogyasztóvédelem területén" - mondta Zsigó Róbert. Tovább olvasom