Délmagyar logó

2017. 07. 22. szombat - Magdolna 20°C | 34°C Még több cikk.

Jobbik: módosítsa a távközlési adó szabályait a kormány

Jobbik arra kéri a kormányt, hogy mentesüljenek a távközlési adó alól a magánemberek és a kkv-k.
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy módosítsa a távközlési adó szabályait és mentesítse az új adónem alól a magánembereket és a magyar kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), ezzel párhuzamosan pedig a multinacionális cégeknél emelje meg az adó mértékét - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.

Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a kormánypárti politikusok folyamatosan azt hangoztatják: a távközlési adót a mobilszolgáltatók nem hárítják majd át a felhasználókra. Z. Kárpát Dániel feltette a kérdést, ha ezt valóban így gondolják, akkor a kormánytöbbség miért fogadta el csütörtökön a költségvetési és a gazdasági bizottságban is azt a módosító javaslatot, amely szerint a távközlési adó maximuma idén magánszemély esetén havi 400, cégek esetében pedig 1.400 forintra csökkenne havi 700, illetve 2.500 forintról.

A Jobbik álláspontja szerint a mobilszolgáltatók igenis át fogják hárítani a távközlési adót, ami ellen a kormány csak úgy tudna tenni, ha ezt törvényben tiltaná meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Továbbra is vezetnek a kormánypártok

A Századvég friss közvélemény-kutatása szerint a kormánypártok továbbra is őrzik vezető pozíciójukat Tovább olvasom