Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Jobbik: továbbra is bűnözés dúl az országban

A Jobbik szerint a Fidesz-kormány érdemi intézkedéseinek hiánya miatt továbbra is bűnözés dúl az országban.
Volner János, a párt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten sajtótájékoztatóján emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök a választások előtt arra tett ígéretet, hogy a Fidesz kormányra kerülése után két hét alatt rendet teremt az országban.

A politikus szerint azonban a kormányváltás óta csak annyi történt, hogy a rendőröket "átették az ország egyik végéből a másikba", így egyrészt máshol is megjelennek a korábbi biztonsági kockázatok, másrészt a személy- és területismerettel nem rendelkező rendőrök nem tudnak hatékonyan fellépni a bűnözők ellen.

A jobbikos képviselő két a közelmúltban történt esetre hívta fel a figyelmet, amelyeknek elmondása alapján egyaránt "cigányok voltak az elkövetői". A Borsod megyei Perkupán többen egy fiatal lányt erőszakoltak meg, a Zala megyei Bakon pedig "nyereségvágyból elkövetett brutális gyilkosságot" hajtottak végre - fejtette ki.

Hozzátette: Közép-Franciaországban jelenleg a "magyarországihoz kísértetiesen hasonló esetek fordulnak elő", ott azonban a politikusok "sokkal bátrabban és szókimondóbban" meg merik fogalmazni a probléma okát.

Volner János aláhúzta: Nicolas Sarkozy francia államfő "közbiztonsági problémának nevezte a helyi cigány közösség egyes tagjait", akiknek a francia hatóságok "rendkívül határozott intézkedésekkel" kívánnak a "körmükre nézni", míg "Magyarországon ez ügyben sajnos csak a ködösítés megy".

A politikus a médiát érintő törvényjavaslatokra kitérve arról is szólt, hogy hozzájuk hasonlóan számos nemzetközi szervezet is komoly kritikákat fogalmazott a magyarországi demokratikus intézményrendszer lehetőségeinek korlátozása miatt.

Ebben az ügyben nem csak a "demokrácia leépülésének lehetünk tanúi", hanem annak is, hogy a kormány olyan kérdéseket próbál nemzetállami szinten szabályozni, amelyeket már nem lehet a "mai globalizálódó világban" - húzta alá Volner János, hozzátéve, hogy itt elsősorban a média és az internet szabadságára gondol.

Megjegyezte: a média kormány általi "arrogáns" szabályozása miatt már eddig is több cég vonult ki az országból, amelyeket továbbiak követhetnek a jövőben.

Olvasóink írták

  • 4. achilleus 2010. július 31. 10:13
    „Én is a még keményebb fellépés híve vagyok, különösen az erőszakos, csoportosan vagy életvitelszerűen bűnöző egyénekkel szemben, etnikai hovátartozástól függetlenül. Az is igaz viszont, hogy egyes bűnelkövetői csoportok - másokhoz viszonyítva - gyakrabban igényelnének határozottabb rendőrségi fellépést. Remélem ez nem rasszizmus, mert ugyanilyen keményen kellene fellépni bármely más csoporttal szemben, ha azok ugyanezeket elkövetnék. A közbiztonság és annak érzete nem elsősorban a bíróságok működésétől függ, hanem a rendőrségétől: gyors-hatékony-a bűnözéstől elrettentő rendőrségi fellépés többet ér, mint egy súlyosabb bírósági ítélet. /Három csapás ide - három csapás oda/. A kemény rendőrségi intézkedéseknek ugyanis AZONNALI példastatuáló funkciója is van.”
  • 3. deszkás 2010. július 30. 13:28
    „Majd pártunk és kormányunk... nem ismerős?”
  • 2. magyarock1 2010. július 30. 13:26
    „Hol van a fidesz rendteremtési ígérete?Fideszhívők jól gondoljátok meg kire szavaztok ősszel, mert pártotok továbbra sem fog semmit tenni a bűnözők ellen, legnagyobb probléma számukra a Magyar Gárda létezése.”
  • 1. dodó 2010. július 30. 12:42
    „A mindössze öt-hatezer (!) tagot számláló Magyar Gárda betiltva, míg a saját választásából fél évezrede vagy régebb óta mindenütt peremlakó, nomád előemberek népe, amelyik két emberöltővel ezelőtt még ismerte az emberevés gyakorlatát, a zsidóság önös céljai érdekében futtatott cigányság genetikai, kulturális degenerálódásunk árnyát, a magyarság, mint olyan eltűnésének veszélyét vetíti előre! Mit csináltak a radikális nemzeti oldal százezrei - a templomban ájtatoskodó Fidesz-töltelék magyarkodókat nem kérdezem! -, míg idáig jutottunk? Ha valakinek, ezen utóbbi, Likud Viktort a Titanicra is követő idiótáknak, gazembereknek úgyszintén kijárna egy-két tasli! Mert a jelek szerint Magyarország ez a Titanic és immár nincs többé mentség az annyi zsidó imaházi, Tel Aviv-i és New York-i egyeztetésre, a cigányság véres ámokfutásának e körök által parancsba adott tétlen szemlélésére, sőt: a magyarság védelmére szerveződő Gárda és a Jobbik elleni aljas rágalmakra, fellépésekre bármikor kész Fidesz támogatására! Ez már hazaárulás és ha 100 milliós nép lennénk, tán polgárháborúban kellene számot adni érte. De nem vagyunk azok, s mégis igaza lehet, hogy ,,A polgárháborúnál is veszélyesebb a társadalmi rothadás."”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenévesek raboltak ki egy idős asszonyt

Tizenévesek raboltak ki egy 85 éves asszonyt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encsen; három órán belül… Tovább olvasom