Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Jogerősen per nyertek a Gój Motoros Egyesület ellen

Jogerősen is megnyerte a Gój Motoros Egyesület által ellene indított pert Halák László, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) etikai bizottságának elnöke.
Jogerősen is megnyerte a Gój Motoros Egyesület által ellene indított pert Halák László, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) etikai bizottságának elnöke, aki az MTI-nek hétfőn elmondta: a Fővárosi Bíróság szerint nem tényt állított, hanem a véleményét fejtette ki érvekkel alátámasztva, amikor csaknem két éve fasisztának nevezte egy tévéműsorban a szervezetet.

A másodfokon hozott döntésről Halák László úgy fogalmazott: a rágalmazás vétsége miatt ellene indult per végső kimenetele bebizonyította, hogy "Magyarország jogállam, és érvényesült az igazság", amikor a Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú, őt felmentő ítéletét helybenhagyta a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság.

Mint megemlítette, a január 28-i tárgyaláson már nem kellett sem a magánvádlónak, sem neki mint vádlottnak megjelennie a Fővárosi Bíróságon, mert a bíróság kifejezetten az első fokon keletkezett iratokból dolgozott. A per folyamán egyébként ő nem is fogadott ügyvédet, saját magát védte - tette hozzá.

Halák László úgy látja, a Fővárosi Bíróság bölcs döntést hozott, amelyben kimondta, hogy véleményt nyilvánítani lehet, annak módja nem bíróságra tartozó ügy. "Tehát bebizonyosodott, hogy nem követtem el rágalmazást nagy nyilvánosság előtt" - összegezte.

"A becsület védelméről szóló 1914. évi XLI. törvénycikk nyomán kialakult ítélkezési gyakorlat a mai napig is töretlen a tekintetben, hogy a vélemény nem esik a tényállítás fogalma alá, tehát alkalmatlan a rágalmazás bűncselekményének a megállapítására" - olvasható az ítélet indoklásában.

Mint a bíróság hozzátette, ez a ma is helytálló büntetőjogi szemlélet összhangban van az emberi jogok védelméről szóló - és a Magyar Köztársaság 1993. évi vonatkozó törvényével kihirdetett - egyezményben és az alkotmányban foglaltakkal, amelyek szerint mindenkit megillet a szabad véleménynyilvánításra vonatkozó jog.

Olvasóink írták

  • 7. samsung10 2010. február 16. 10:38
    „Hát egy zsido hogy lezsidozák”
  • 6. zoolii 2010. február 16. 08:37
    „Egy fasiszta mért sértődik meg, ha lefasiztázzák?”
  • 5. Csecs 2010. február 16. 00:11
    „Akkor nekem az a VÉLEMÉNYEM, hogy ha már elvitték a zsidókat, nem is kellett volna visszaengedni őket!”
  • 4. A80 2010. február 16. 00:00
    „"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."”
  • 3. Conquer 2010. február 15. 21:42
    „De ha a bíróság elkente volna ennek a zsidónak a száját, ahogy megérdemelte volna, akkor most arról vinnyogna, hogy milyen fasiszták által kézivezérelt bírósága van ezeknek a megátalkodott gójoknak. Akkor nem a szólásszabadságot ünnepelné, hanem a feléledő fasizmussal riogatna.

    Mindig ilyenek...”
  • 2. Mathiasking 2010. február 15. 21:29
    „Jó lenne, ha a példa ragadós lenne ebben a formában is. A vélemény nyilvánítás szabadságát nem írhatja felül, holmi moderátorocska! Jó lenne ezt szem előtt tartani.

    Ugye ugye! Lesz még itt rend!”
  • 1. samsung10 2010. február 15. 20:31
    „Akkor a moderátor tegye el ezt a cikket.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eltemették Köpeczi Bélát

Rokonok, pályatársak, tisztelői kísérték hétfőn a Farkasréti temetőben utolsó útjára Köpeczi Bélát,… Tovább olvasom