Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Jogvédők pert indítanak az állam ellen

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekekért Alapítvány beperelte a magyar államot az egyenlő bánásmód követelményeinek sorozatos megsértése miatt, és 50 millió forint közérdekű bírság megfizetését kéri - írja csütörtöki számában a Népszabadság.
A roma gyerekek oktatási esélyegyenlőségéért küzdő alapítvány azért pereli az államot, mert megelégelte, hogy a törvények ellenére következmények nélkül lehet mindenféle ürügyekkel külön osztályokban és iskolákban oktatni a roma gyerekeket.

A lapnak nyilatkozó Mohácsi Erzsébet, az alapítvány vezetője elmondta, a szaktárca munkatársai szociológiai tanulmányokból pontosan tudják, hogy mely településeken működik szegregáló iskola. Ennek ellenére ezekben az intézményekben évek óta nem történt előrelépés, a roma gyerekek továbbra is elkülönülve, rosszabb körülmények között tanulnak, gyengébb színvonalú oktatást kapnak, mint a nem roma társaik.

Olvasóink írták

  • 5. KolompárRómeó 2009. szeptember 17. 19:10
    „4. hozzászólás Naca 2009.09.17. 12:03

    "munka, tulajdon, rend, alkalmazkodás, együttélés, tisztaság"

    Ezek a szavak nem is szerepelnek a cigány nyelvben.”
  • 4. Naca 2009. szeptember 17. 12:03
    „A hátrányos helyzetű szótól már rosszul vagyok. A cigány gyereket nem lehet összetenni egy normális magyar gyerekkel, mert olyan óriási lemaradással jön iskolába. Nagy része nincs tisztában az illemszabályokkal, nem ismeri a vécét, a kézmosást, soha nem olvastak neki mesét, nem volt mesekönyv a kezében. Jó esetben egy évet ha járt óvodába. Képtelen egy tanórát végig ülni. Ezért kell előbb nekik felzárkóztatást tartani. De most jön a kánaán, mert behozzák őket a telepekről és oktatni fogják őket. Remélem, a fogalmakat is megtanítják nekik, hogy munka, tulajdon, rend, alkalmazkodás, együttélés, tisztaság. Mert enélkül nehezen fog menni.”
  • 3. tüsök 2009. szeptember 17. 11:59
    „Az alapítványoknak adott pénzek csak oda nem kerülnek ahova a törvény szerint kellene.
    Mikor fogják már fel,hogy ők így akarnak élni.Nem lehet őket iskolapadba kényszeríteni.Azt pedig gyorsan felejtsék el,hogy normális életcélt kitűző magyar gyerekekkel egy teremben.”
  • 2. dodó 2009. szeptember 17. 10:30
    „Jól megélnek ezek a szemérmetlen és jellemtelen, alulképzett (romológus-szociológus-büfé-ruhatár szakon névtelen vidéki távoktatásban ´diplomát´ szerzett) álértelmiségiek az állandó feszültségkeltésből! Reméljük, már nem sokáig! Közeleg a felelősségrevonás!!!”
  • 1. Horton 2009. szeptember 17. 09:40
    „Na, ettől fordúl fel a gyomrom.....
    Már megint a hátrányos helyzetű cigányok.....

    Nem perelni kell az államot, hanem össze csukni a cigányokat egy helyre, és kötelezni őket a tanulásra a szülőkkel együtt!!!
    Ezt csak is kizárólag cigány tanárokkal!!!!
    Hagyják végre békén a " magarokat " ezzel a süket dumával, hogy " szegregáció "....

    Az , aki képtelen beilleszkedni, ami nem is volna olyan nehéz, csak akarni kellene, azt tünjön innen....Indiába.

    Ez ennyire eccccccerű volna, csak hát túl van bonyolítva......”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zárolják Hunvald vagyonát; meghosszabbított nyomozás

A Hunvald Györgyhöz köthető vagyon zár alá vételéről döntött a nyomozati bíró – erősítette meg… Tovább olvasom