Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Jól teljesít a mezőgazdaság, de gyorsulhatnak a hitelbedőlés

Tavaly a gazdasági és pénzügyi válság ellenére minden korábbinál jobb eredményt ért el a mezőgazdaság, exportban és külkereskedelemi egyenlegben egyaránt, idén viszont a legfontosabb felvevőpiacok visszaesése már érezteti hatását, amit új piacokkal igyekeztek kiegyensúlyozni - hangzott el az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) kuratóriumi ülésén. Az agrárhitelek bedőlésének növekedése az év második felében várható.
Tavaly minden korábbinál jobb eredményt ért el a magyar mezőgazdaság, az ősztől megfigyelhető pénzügyi válság még nem éreztette hatását, aminek eredményeképpen 5,7 milliárd euró exportot ért el, az agrár-külkereskedelmi egyenleg 1,9 milliárd euró volt, az ágazat mérleg szerinti nyeresége 73-75 milliárd forint volt - mondta Szöllősi Endre, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) főosztályvezetője a Medárd napjára összehívott AVHGA-kuratóriumi ülésen. A tendencia idén eddig folytatódott, de a legfontosabb export célországok már visszaesésben vannak, amit új piacok keresésével igyekeznek enyhíteni - hangzott el.

A hitelhez jutás az agráriumban is megnehezült, de a helyzet jobb, mint más ágazatokban - mondta Szöllősi Endre. Az FVM több kedvezményes támogatási hitelt indított el a Magyar Fejlesztési Bankkal (MFB) közösen, amelyekből azonban az uniós szabályok miatt felszámolás alatt lévő vállalkozások nem kaphatnak. Ugyancsak MFB-pénzből néhány héten belül meghirdetik az agrárfejlesztési hitel második szakaszát, amelyben 1 millió és 1 milliárd forint közötti összeg vehető igénybe 15 év lejárattal, 2 év türelmi idővel, körülbelül 7,5 százalék kamattal. Már döntöttek egy beruházási hitelről, ebben 34 ezer pályázat 300 milliárd összegben nyert el pénzt, 37 milliárdnyi előleget is igényeltek belőle - sorolta Szöllősi Endre.

Gráf József agrárminiszter a múlt héten kihirdette az aszályhelyzetet. Az előzetes adatok szerint az ország egyes vidékein 30 százalékot meghaladó a szárazság miatti gabonatermés-kiesés. A kárenyhítési rendszerbe 12,5 ezer vállalkozás lépett be, a teljes termőterület körülbelül felével.

Az idén 18 éves Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány tavaly óta már pénzügyi vállalkozásként működik. Első 17 évében 25 ezer kezességet nyújtott, amivel 440 milliárd forint hitel felvételét tette lehetővé. Tavaly 2500 kezességet adott, 60 milliárdos összegben. A 2009 május végéig pozitívan elbírált 900 kezesség még nem mutat drasztikus csökkenést - áll az alapítvány beszámolójában.

Az adatok azonban azt mutatják, hogy 2008-ban ugrásszerűen megnőtt a kezességbeváltások összege: tavaly egymilliárd forint volt, amit lehet, hogy már az idei első félévben elérnek. A hitelbedőlések növekedésére 2009 közepétől számítanak az AVHGA-nál. Ugyanakkor az agrárhitel-állomány összetétele jobb minőségű (kevesebb a rossz adós), mint a kereskedelmi bankoké.

Az AVHGA egyébként tipikusan a mezőgazdasági apróvállalkozások hitelezését segíti. Idén már a kiadott kezességeknek 91 százaléka egy fős vállalkozásokhoz került, ami a teljes kölcsönösszeg 84 százaléka, a 2-10 fős vállalkozások aránya 5 százalékra zsugorodott. A vállalt kezességek kétharmada 10 millió forint alatti kategóriában van, a 100 millió feletti hitelek 5 százalékot tesznek ki. Jellemzően egy éven belüli lejáratú hitelekről van szó.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

GPS cipő Alzheimer-kóros pácienseknek

Beépített helymeghatározó eszközzel (GPS) ellátott cipő kifejlesztésére szövetkezett egy… Tovább olvasom