Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Jólét és Szabadság lett az MDF új neve

Budapest - Jólét és Szabadság (JeSz) lett az MDF új neve, miután a párt vasárnapi országos gyűlésén a tagok 76 százaléka támogatta a javaslatot.

Hollós János, a párt sajtófőnöke a szavazást követően az MTI-nek elmondta, az új név mellett a tagok az új szerkezetet és az új irányvonalat is elfogadták, ezt 90 százalékos többséggel.

A párt hivatalosan a következő küldöttgyűlés után változtatja meg a nevét, erre várhatóan február elején kerül sor - mondta.

Makay Zsolt pártelnök a gyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az MDF vasárnap lezár egy korszakot, rendbe teszi szellemi és ideológiai alapkérdéseit és egyértelműsíti, hogy filozófiai alapja az Antall József által megfogalmazott polgári eszme. Szavai szerint az MDF számára az "Antalizmus az, amelyen újrakezdi", de egyben új fejezetet is nyit egy új politikai nemzedék bekapcsolásához.

Kijelentette, a párt meg akarja teremteni annak az alapjait, hogy az e-párt és az e-demokrácia jegyében a küldöttek mellett a párt minden tagja részt vehessen a döntésekben.

Olvasóink írták

  • 5. csergemerge 2010. december 14. 14:26
    „Kijelentette, az e- párt meg akarja e-teremteni annak az e-alapjait, hogy az e-párt és az e-demokrácia e-jegyében az e- küldöttek mellett az e- párt minden e-tagja részt vehessen az e- döntésekben.

    Így a helyes! :)”
  • 4. allegro 2010. december 14. 10:54
    „Jesz?
    Erőltetett, majmoló. "Amilyen a cím, olyan a tartalom." - mondják...És már nem is vagyok kíváncsi rá...”
  • 3. körtepálinka 2010. december 12. 22:51
    „ez nagyon vicces lett :)”
  • 2. jozko 2010. december 12. 18:39
    „e-párt e-demokráciája demokrácia-e?
    Virtuális párt!
    Az nem ugyanaz, mint a virtuóz!”
  • 1. dodó 2010. december 12. 17:02
    „Ez a 90 % vajon hány főt takar? 8-10-et?
    Véleményem szerint mindegy milyen nevet próbálnak felvenni, már a lecsóban vannak, akárcsak a rosszemlékű SZDSZ.
    Nagyon jó volt látnunk a herényi Szép Ibolyát a vádlottak padján.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lebontották Felsőzsolcán a nyáron összedőlt hidat

A híd-torzók eltüntetése után az áradó folyó vízszintje csökkent. Tovább olvasom