Délmagyar logó

2017. 08. 24. csütörtök - Bertalan 12°C | 27°C Még több cikk.

Jósnőnél jártak az adóellenőrök

Többszázezer forint bírságra számíthat az a Heves megyei jósnő, aki nem adott nyugtát az általa végzett szolgáltatás ellenértékéről az adóellenőröknek - tudatta a NAV Észak-magyarországi regionális adó-főigazgatóságának médiareferense hétfőn az MTI-vel.
Mint kiderült, a hírek szerint a szomszédos országokban is praktizáló jósnő sem működési engedéllyel, sem adószámmal nem rendelkezett - közölte Körtvélyesi Zsuzsanna.

Az adóellenőrök telefonon jelentkeztek be a kistelepülésen élő népszerű jósnőhöz. A személyes találkozás alkalmával a jósnő a revizor tenyeréből és az általa húzott kártyákból elemezte az ellenőr sorsát, majd 25 ezer forintot kért a jövendőmondásért. Az ellenőr jelezte, ennyi pénz nincs nála, mert a telefonos időpont-egyeztetés során a jósnő nem ismertette a tarifáját.

A jövendőmondó elfogadta a felajánlott ötezer forintot, majd újabb kártyákat húzatott. Végül közölte, hogy azok jelentését egy következő alkalommal, 40 ezer forint fejében fejti meg a kuncsaft számára. Az "ügyfél" ezt az extra szolgáltatást már nem kívánta igénybe venni, az őt kísérő másik revizorral együtt bemutatkozott, és igazolta ellenőrzési jogosultságát.

A feltárt hiányosságok miatt többszázezer forintos mulasztási bírságot szabhat ki a jövendőmondó számára az adóhatóság - közölte a referens.

Olvasóink írták

  • 4. klj-54 2012. szeptember 03. 18:55
    „Ahogy Hofi kérdezte:
    Ha jós akkor miért kell bejelentkeznem?
    Nem tudja, hogy megyek?”
  • 3. sóska66 2012. szeptember 03. 18:00
    „Sok kicsi sokra megy....előbb vagy utóbb mindenki sorra kerül.”
  • 2. maci53 2012. szeptember 03. 17:41
    „Hű,ha,azannya!!
    Hagyó miki ehhez képest csikkszedő.”
  • 1. Queenmargareth 2012. szeptember 03. 17:32
    „elküldtem, nem küldtem?a lényeg, mekkora fogás, minden elismerésem.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

LMP: a kormány hozza nyilvánosságra a bakui tárgyalások jegyzőkönyveit

Az LMP kérni fogja a kormánytól, hogy az Orbán Viktor és Ilham Alijev között zajlott tárgyalások jegyzőkönyveit hozzák nyilvánosságra! Tovább olvasom