Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Jóváhagyta az EB a pénzintézetek feltőkésítését célzó magyar programot

Jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy Magyarország június 30-ig meghosszabbítsa azt a programot, amely a bankok támogatására, feltőkésítésére szolgál.
Csütörtöki brüsszeli közleménye szerint az Európai Unió végrehajtó testülete azzal indokolta döntését, hogy a 2009-ben indított program összhangban van a nemzetközi gazdasági válság miatt átdolgozott uniós állami támogatási szabályokkal. A program a bizottság értékelése szerint jól célzott, arányos, továbbá időben és méretben korlátozott jellegű, ahogyan azt az unió előírja, és ezáltal megfelelő eszköz arra is, hogy segítsen elhárítani a gazdaságban a válság miatt keletkezett zavarokat.

A szóban forgó csomag legfontosabb eleme az a feltőkésítési intézkedés, amely osztalékelsőbbségi részvények fejében új tőkét tesz elérhetővé a hitelintézetek számára, hogy megerősíthessék tőkealapjukat az esetleges veszteségekkel szemben.

Az eredeti program tartalmazott egy garanciaintézkedést is, amely ellentételezés fejében a program kezdete előtt keletkezett, legfeljebb három (kellően indokolt esetben öt) év futamidejű új tartozásokat fedezhet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

˝Bőséges idő van a hitelcsomagról szóló tárgyalásokat akadályozó kérdések kezelésére˝


Tovább olvasom