Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Jövő hét kedden szüntethetik meg az árvízi veszélyhelyzetet

Jövő hét kedd délutántól megszüntetné az árvízi veszélyhelyzetet a Tisza teljes szakaszán a Kormányzati Koordinációs Bizottság. A veszély nem szünt meg teljesen, de jelentősen csökkent. A mintegy 1600 kitelepített is valószínűleg a jövő héten térhet vissza otthonába.
A Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB) csütörtöki ülésén kezdeményezte, hogy május 9-én 15 órai hatállyal megszüntessék az árvízi veszélyhelyzetet a Tisza teljes szakaszán - jelentette be Lamperth Mónika belügyminiszter, a bizottság vezetője újságírók előtt.

"A vízügyi tárca, illetve a területi védelmi bizottságok kezdeményezése alapján a kormányzati koordinációs bizottság ülést tartott, értékeltük az árvízi helyzetet és a veszélyhelyzetet, és azt a döntést hoztuk (...), hogy kezdeményezzük a kormánynál a veszélyhelyzet megszüntetését" - mondta a KKB elnöke.

Azt javasolják a kormánynak, hogy május 9-ei, 15 órai hatállyal szüntesse meg a veszélyhelyzetet valamennyi, eddig kihirdetett területre nézve - tette hozzá. Mint mondta, a napi 10-12 centiméteres apadást figyelembe véve kedden már indokolt lehet a veszélyhelyzet megszüntetése.

Közölte, nem szűnt meg teljesen a veszély, de jelentősen csökkent az elmúlt időszakban.

Persányi Miklós vízügyi miniszter a tájékoztatón arról beszélt, hogy a mintegy 1600 kitelepített valószínűleg a jövő héten térhet vissza otthonába. A kártalanításról hamarosan megszületik a kormánydöntés.

Közben Szolnok és Szajol között megnyitották az árvíz miatt lezárt vasúti pályát, így újra az eredeti útvonalukon közlekedhetnek az Intercity vonatok – közölte a MÁV szóvivője. A Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, a Budapest-Szolnok-Békéscsaba valamint a Budapest-Biharkeresztes vonalon azonban továbbra is 10-20 perces késésekre kell számítani a sebességkorlátozás miatt.

Krónika hírszolgálat
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pólus-

programról

a kamarában

Beszéljük meg! című fórumsorozata keretében a megyei kereskedelmi és iparkamara tegnap Fejlesztési… Tovább olvasom