Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Jövőre már csak a rászorulók kaphatnak gázártámogatást

Jövőre megszűnik a tömbtarifarendszer, ekkortól már csak a rászorulók kapnak majd gázártámogatást - hangzott el kedden a Magyar Televízió Az Este című műsorában. Az információt a kidolgozásért felelős szociális tárcánál nem erősítették meg, annyit azonban közöltek, hogy egyelőre még nincs készen a végső változat.
A "legmódosabb", mintegy 1 millió gázfogyasztó a legalacsonyabb fogyasztási kategóriában 70 százalékkal fizetne többet az intézkedés révén a Népszabadság számításai szerint. Ennél kicsit magasabb fogyasztás mintegy 25 százalék áremeléssel járna. A többi kategóriában ennél alacsonyabb lehet a drágulás.

A kormány korábban többször hangsúlyozta, hogy a gázártámogatást fokozatosan rászorultsági alapúvá kívánja tenni, azonban hogy ezt milyen módon éri el, továbbra sem lehet tudni. A szolgáltatókat - amelyeknek számlázási rendszerükbe be kell építeniük a változtatásokat - az új rendszer részleteiről mindeddig nem tájékoztatták mondta Laczó Sándor, a Gázszolgáltatók Egyesülésének elnöke.

A kormány jövőre az állami büdzséből 112 milliárd forinttal támogatja a lakossági gázfogyasztást, hangzott el a költségvetés fő számainak nyilvánosságra hozatalakor. Ebből 82 milliárd - az eddigi terveknél mintegy 10 milliárd forinttal magasabb összeg - várható a gázipar úgynevezett bányajáradék-befizetéséből. 30 milliárdot biztosít egyéb tételekből a büdzsé, ez pedig több mint a kétszerese az idei 14 milliárdos direkt állami hozzájárulásnak.

Az idei összesen 150 milliárd forintos támogatási keretből 148 milliárdot az összes lakossági gázfogyasztó, míg 2 milliárdot egyes szociálisan rászorulók között osztanak szét. Ha a hír igaz, jövőre a rendszer egységesen, jövedelem alapján biztosítja a kedvezményeket, nem pedig a szegények különböző csoportjai között "válogat". Kérdés azonban, hogy az önkormányzatok és a szolgáltatók miként tudnak még január előtt különbséget tenni a mindmáig nem ismert rászorultsági csoportba tartozó fogyasztók között.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bukarestben túl szerénynek tartják a román biztos feladatát

A román politikusok egy részének öröme nem teljesen felhőtlen az ország leendő uniós biztosának… Tovább olvasom