Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Júliustól hivatali irodák

helyett osztályok

Sopron Horváth Ferenc A polgármesteri hivatal átszervezése nem jelent létszámleépítést – jelentette ki dr. Dobos József soproni jegyző. Július elsejétől tizenkét iroda helyett nyolc osztály látja el a feladatokat a városházán.
Július elsejétől mqködik az új szervezeti felépítés a soproni polgármesteri hivatalban. A Belügyi Közlönyben május 15-én jelennek meg azok a pályázatok, amelyeket az osztályvezetői állásokra írtak ki.
– Az átszervezés legfontosabb célja, hogy egy hatékonyabb, a mai kor igényének és a napi feladatoknak jobban megfelelő hivatali szerkezet jöhessen létre, és nem az, hogy személycseréket hajtsunk végre a vezetői posztokon – mondta dr. Dobos József jegyző.

– Ez azt jelenti, hogy a jelenleg mqködő tizenkét iroda helyett nyolc osztály mqködhet. A jegyzői iroda vezetésére nem írtunk ki pályázatot, mert ezt dr. Tölly Katalin aljegyző vezeti majd. Lesz olyan osztály, amelynek csak a neve változik osztályra, ilyen az igazgatási csoport, a mqszaki iroda pedig építéshatósági osztályként mqködik tovább. Új elnevezésük jobban kifejezi tevékenységüket, amely a jövőben sem változik. Új osztály lesz – összevonva korábbi irodákat – a közgazdasági osztály, integrálva a pénzügyi, a költségvetési és az adóügyi csoportot. A városfejlesztési osztály foglalja magába a főépítésszel az élén a városépítészeti, a pályázati és közbeszerzési csoportot, valamint a beruházást. A városgazdálkodási osztály feladata lesz a városüzemeltetés és a vagyongazdálkodás. Az intézményi osztály az oktatási és egészségügyi, a szociális, a gyámügyi és sportfelügyeleti csoportot irányítja majd.
Az osztályvezetői pályázatok május 15-én jelennek meg a Belügyi Közlönyben és a hónap végéig lehet a jelentkezéseket postára adni. Június 18-án eldől, kik lesznek a győztesek.
– Mindegyik vezető munkatársamat arra biztatom, hogy pályázzon – folytatta a jegyző. – A tapasztalatok ugyanis azt igazolják, hogy egy pályázat kapcsán sokan képesek megújulni. Nincs olyan szándékunk, hogy feltétlenül új embereket hozzunk a hivatalba, de előfordulhat, azonban mindenkinek lesz állása, senkit sem küldünk el, legfeljebb a nyugdíjba vonulók helyét nem töltjük be. A bérmegtakarítást a hivatal dolgozói között osztjuk szét. Az új struktúra nem szentírás, ahol mqködési zavarokat látunk, ott korrigálunk.
Dr. Dobos József arra a felvetésre, hogy az új struktúra folyamatábrája szerint úgy tqnik, megváltozik a hivatal irányítása is, kifejtette: nem változik meg, mert a polgármesteri hivatalt – az önkormányzati törvénynek megfelelően – továbbra is a jegyző vezeti, a polgármester irányításával.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eredmény: Az előzetes adatok szerint 53 százalékkal nyert a konzervatív UMP jelöltje Nicolas Sarkozy lesz az új francia elnök

Párizs MTI Tovább olvasom