Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Kállai Csaba az országos vajda

Magyarország vajdájává avatták Kállai Csaba újszászi vállalkozót a budapesti FTC-kézilabdacsarnokban tartott Országos Cigányvajda Avatóceremónia keretében szombaton.
Az ünnepség a cigány és a magyar himnusz éneklésével kezdődött. Rostás-Farkas György József Attila-díjas író, az esemény házigazdája elmondta: történelmi pillanat, amikor az ország lakói szem- és fültanúi lehetnek, hogy a cigány közösség 150 év után vajdát avat. Régebben csak idős, bölcs férfit érhetett ez a megtiszteltetés, de most azért választották a csupán 39 éves „fiatalembert”, hogy legyen ideje kiépíteni az országos rendszert, és mindig ott legyen, ahol szükség van rá.
Kitért arra, hogy a romák ügyére nem fordítanak elegendő figyelmet. A vajdarendszer nem politikai jellegű: a nép ősi kultúrája és törvénye arra kötelez, hogy az üzeneteket és szokásokat továbbvigyék. A törvény fellép a cigány nyelv védelmében, hogy átörökítsék a több száz év óta őrzött értékeket, hiszen ezek hiányában kihal a nyelv, eltűnik a nép, és elveszíti gyökerét, kultúráját.
Az avatás előtt Gergely Dezső római katolikus pap két nyelven szentelte fel a kék-zöld színű, éggel, a Földdel és vándorkerék-motívumokkal díszített ősi cigány zászlót. Ezt követően Kállai Csaba ünnepélyes eskü alatt vallotta, hogy a törvényt élete végéig betartja.
Rostás-Farkas György három vajdabotot és egy pipát is átadott a felszentelt vajdának, aki jelképesen egy facsemetét is elültetett. Ez a gesztus arra az ősi szokásra utal, amikor a cigányok vándorlásuk egyes állomásaira fát állítottak emlékül.
Kállai a ceremónián fehér öltönyt, fehér kalapot és piros inget viselt.
A 39 éves „nagypapának” felesége, négy gyermeke is gratulált, és elhozták öt hónapos unokáját is. Az avatás előtt a család és a barátok hatlovas hintóval és limuzinnal járták a fővárost, megbékélést, szeretetet hirdetve.
A vajda a roma közösség köztiszteletben álló vezetője. Magyarországon a XVII–XVIII. században úgy tűnt, hogy a cigány vajda végleg eltűnik a közösségek éléről, és az ezt következő évszázadokban sem sikerült visszaállítani a közösségek régi rendjét.
Ezért nagy ünnep, hogy 150 év után, 2005. május 20-án újra vajdát választott a közösség a cigány hagyomány és kultúra újjáélesztésére: a megtiszteltetés Kállai Csaba újszászi vállalkozót érte.
Az ünneplő sereg hagyományos roma ételsorból válogathatott. A kertben egész tyúkok és marhák forogtak nyárson. A talpalávalót Kállai-Kis Ernő prímás zenekara és Bangó Margit Kossuth-díjas művésznő szolgáltatta. (MTI-Panoráma)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Négy csomagban nyolc csatorna

Új szolgáltatást indít október 30-tól Győrben a ViDaNet kábeltelevíziós társaság: digitális… Tovább olvasom