Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Kamatyadó és cigány állam Békés megyében

Magyarországon bevezetik a kamatyadót, majd polgárháború tör ki, elszakad az országtól Békés megye, ahol megalakítják a cigány államot, a parlamentáris anarchiát felváltja a kommunista királyság – Spiró György új regényében ez a közeljövőnk. Interjú az érettségi kapcsán újra „magyargyalázással" vádolt íróval.
Amikor az interjút megbeszéltük, azt mondta, hogy a kutyát nem érdekelte volna az új regénye, ha nincs az érettségi botrány. Fura ezt hallani egy ismert, Kossuth-díjas írótól, akinek például nemrég a Fogság című regénye sokáig vezette a sikerlistákat. Miért gondolja, hogy botrány nélkül nem érdekelte volna az embereket az új Spiró-regény?

Tapasztalat. Tavalyelőtt megjelent egy regényem, a Messiások, nem tudnak róla az emberek, hogy egyáltalán létezik. Holott már a Fogság után adták ki.

Az érettségi botrány arról szólt, hogy a választható tételek közé bekerült egy interjúrészlet öntől az olvasási szokásokról. Egyes jobboldali lapok és a Jobbik szerint ön „évtizedes rutinnal gyalázza a magyarságot". Nem az interjúrészlettel volt a legnagyobb bajuk, hanem a személyével, gondolkodásmódjával. Főleg egy nyolcvanas években megjelent verséért kritizálták. Az új regényének marketing szempontból biztos jól jött a hírverés, de ezeket a támadásokat nyilván kezelnie kellett. Hogy fogadta mindezt?

Nem vágytam ilyen hírverésre, és nem a kiadó tervezte be. Mindegy, meg szoktam kapni. Ez már 23 éve megy, azóta gyaláznak bizonyos körök. Nem én gyalázkodom, hanem ők gyaláznak engem, valóban évtizedek óta. Nem a verssel kezdték, hanem Az Ikszek című regényemmel. 86-ban lettem száműzve az irodalomból és a magyarságomból, azóta rendszeres időközönként felújítják a támadást.

Viszont nincs egyedül. Bíró Zoltán az önt bíráló írásában Esterházy Pétert, Kertész Imrét, Nádas Pétert is megnevezi, mint olyanokat, akiknek a „lényeg az, hogy ne legyen közük ahhoz a néphez, amelynek a kenyerét eszik"…

Jelenleg négy mai magyar tárgyú és egy történelmi darabom fut csak Budapesten egyszerre, három mai tárgyú fut vidéken, ezek közül három darabom jóval túljár a századik előadáson. Sok-sok tízezer ember vesz jegyet a mai magyar társadalomból vett történeteimre, az általam megírt mai magyar karakterekre. Az a sok-sok tízezer ember nem a nép része? Miért nem? A könyveimet sok tízezren veszik meg, az egyik könyvemben csak mai tárgyú novellák olvashatók. Az tartozik a néphez, aki nem jár színházba, és nem olvas könyvet? Miért? Rengeteg író-olvasó találkozóra hívnak az ország minden sarkába, tele vannak a termek. Ugyan kikkel vannak tele? Nem a néppel? Élősködöm, én, aki 1978 óta nem kaptam magyar ösztöndíjat, sőt nem is folyamodtam érte?
Egyelőre nem tiltanak be, az éppen nem dívik, de ilyen botrányokat lehet szítani. Ha meggondolom, hogy miket írtak a magyar írók, mondjuk Babits, Móricz Zsigmond, Kosztolányi… Az akkori társadalom legégetőbb problémáiról beszéltek. Ők is megkapták a magukét.

Az új könyv, a Feleségregény 2030 körül, Magyarországon játszódik. Miközben részleteiben nevetünk a szatirikus, groteszk jeleneteken, párbeszédeken, összességében nagyon nyomasztó az a negatív utópia, amit leír. Nekem úgy tűnt, hogy ez egy dühös regény. Dühből írta?

Nem éreztem magam dühösebbnek a könyv írása alatt, mint máskor. Amint újra nekikezdtem naponta, minden magánérzelem automatikusan kiment belőlem. Ez ugyanis munka és szakma. Dühből semmit sem lehet írni, különösen nem lehet megformálni egy regényt. Azt strukturálni kell, át kell gondolni, hosszú és nehéz alkotómunka az ilyen, és mindvégig minden pillanatban észnél kell lenni. Ha valaki dühös, akkor biztosan nem tudja az egész ívet végigvinni, és csupa hülyeséget körmöl.

Az írási folyamatban tehát nem volt dühös, de mint a jelent vizsgáló értelmiségi, azért sokszor hallatja hangját más formában – tévében, újságokban – arról, hogy rossz felé mennek a dolgok az országban. Nem erről szól a regény is?

Amikor megkérdeznek a tévében, állampolgárként fejtem ki a véleményemet, magánemberként őrjönghetek, rajonghatok, magánügy. Műalkotás létrehozása közben azonban soha nem voltam dühös, ugyanis elvileg lehetetlen. Az érettségi kapcsán most ismét, sokadszor előráncigált versemben sem düh munkál, dehogy. A forma: az Ady-hangulat, az Ady-motívum, az igen. A regényekben, a drámákban soha nem a szerző a dühös, hanem az egyes szereplők, a szerző az ő érzelmeiket köteles formába önteni. Az a mesélő például, aki 20 év múlva meséli el a Feleségverseny történetét, nem én vagyok, nem is lehetek én, aki akkor már nem fogok élni, az ő szempontja nem lehet az enyém. Ő egy kommunisztikus királyságból beszél vissza, és ráadásul erősen cenzúrázták, neki kötelessége a demokráciát pocskondiázni. Ezt hívják egy mű narratívájának. A mulatságosnak szánt víziók formába öntéséért keményen meg kell dolgozni, és munka közben az ember nem dühöng, hanem arra koncentrál, hogy létre kell hoznia a szereplőket, a cselekményt, a látomásokat. Dühből az ember cikket ír, amely ráadásul egy regénynél, drámánál vagy versnél sokkal több emberhez eljut. Minél dühösebb a szerző, annál inkább rezonálnak rá. Csakhogy én ezt a műfajt rendkívül ritkán műveltem.

A regény mégiscsak a mai magyar állapotok görbe tükre, nem?

Ebben egyetértünk, nagyon görbe tükör. Az ember abból indul ki, amit a saját bőrén érzékel, csak aztán felnagyítja, eltorzítja, hogy láthatóbb legyen. Ez a művészi cél.

A teljes cikk megtalálható az fn.hu oldalán.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. maradando 2009. május 26. 10:53
    „Élesebb fegyver a toll a kardnál.”
  • 31. Logaritmus 2009. május 26. 00:51
    „27. hozzászólás hazaipalya: szegény Ady Endre, ezek szerint hazaáruló volt? Vagy Kossuth, Széchenyi és a többiek akik szintén keményen felszólaltak bizonyos magyar és beteg dolgok ellen? Vagy Szent István, aki tettleg bántotta a magyarság egy részét, vele mi legyen?!

    De ha már itt tartunk, Spiró mit ártott a magyarságnak?”
  • 30. tsz 2009. május 26. 00:25
    „a büdös életben nem olvastak a fikázók spirótól semmit, ebben biztos vagyok
    én se, de nem is fikázom :)”
  • 29. 9-es 2009. május 25. 21:49
    „Klj!
    Árulták a munkásőr tábor kantinjában Orwell könyvét?
    Arvisura nem volt mellette?
    Igaza volt a Római Birodalomnak,meg a Párthusoknak,utoljára akkor volt rend Palesztinában,mikor ők voltak hatalmon,azóta nagyon kinyílt a csipájuk a metszetteknek,az ilyen spíró spermaszökevényeknek!
    Miért nem jiddishonban érettségi tétel a metélt?
    Mit keres ezen a keresztény földön?
    Ki írja a tételeket,és hol?
    Magyar,vagy jiddis,Pesten,vagy Jeruzsálemben?
    Ki adta a Kossuth díjat,a magyar Köztársaság,vagy a Simon Wiesenthal Központ?
    Ki fizeti a Kossuth díj után járó összeget,Izrael,vagy mi?
    Van még kérdésem,de szerintem ennyi is moderálva lesz......”
  • 28. Sziszifusz 2009. május 25. 21:17
    „18. Logaritmus
    Egy ország gazdasági, politikai, majd teljes meghóditásához a "fejlett" nyugat többféle diverzánsokat alkalmaz!
    Az első a politikai elit megvásárlása mellett a gazdasági! Az ilyen szakembereket "gazdasági bérgyilkosoknak" nevezik a szakmában! Pl.: John Perkins
    http://www.videoplayer.hu/videos/play/317361
    A lezülesztett gazdaság, és külföldi irányítóit kiszolgáló politikusok után az oktatás, nemzeti öntudat elsorvasztói következnek, akik gondoskodjanak a "megfelelően" nevelt, leendő állampolgárok kialakításáról! Ez a második hullám.
    Ilyen nemzetromboló bérgyilkos Spíró is, de segédeiként Magyar Bálint és Hiller is megemlíthető!
    A végeredmény, egy olyan legatyásított rabszolgasorba süllyesztett társadalom, amelyik nem kérdőjelezi meg, hogy mi, miért történik úgy környezetében és vele, mint ahogy, mert nincs hozzá elég esze!”
  • 27. hazaipalya 2009. május 25. 21:05
    „aki fkazza a magyart az hazaárulo. ijen eccerü.”
  • 26. hazaipalya 2009. május 25. 21:04
    „juhasz ferenc különbeket irt)) pedig azse vót 1 matyohimzés))”
  • 25. hazaipalya 2009. május 25. 21:03
    „ki az a szpiro? :(”
  • 24. comet 2009. május 25. 20:40
    „Spirónak érdemes lenne átfutnia a kommenteket, jó inspiráció lehetne.
    Ha nem is egy Állatfarm de egy Baromfi udvar kikerekedhetne belőle.”
  • 23. klj_54 2009. május 25. 19:39
    „21. hozzászólás persona 2009.05.25. 18:33

    Orwellt akkor vettem meg, amikor már (1991) kapható volt. A könyv (1984) jobb mint a film. Tehát én és sokan elolvastuk, ahogy az Állatfarmot is.

    19. hozzászólás lidi 2009.05.25. 17:55
    a, én is, bár én nem zsidózom.
    b, szinte mindenét elolvastam és láttam is általa írott művet. De ez miért kérdés?
    Jókait és Aranyt sem olvas az átlag magyar! De hogy kicsit szépítsem a dolgot, Valenciennes mellett Onnaingba jártam sokáig egy céghez, ahol nagyon büszkék voltak a franciaságukra. Nekem több szerzőtől van könyvem a polcomon, mint amennyinek a szerzőjét az ottani melósok ismernék!
    c, ezt csak most, hogy rákérdeztél.

    És őszintén nem értem a vitát olyan személy érettségin szerepléséről, akiről az átlag magyarnak fingja sincs. Ha pár agyament zsidózó nem reklamált volna, semmi gond nélkül lezajlott volna az éretlenségi.”
  • 22. maradando 2009. május 25. 18:44
    „21.Na igy szenvedtem meg Marx-Lenin műveit.Az se most volt!”
  • 21. persona 2009. május 25. 18:33
    „Orwell könyve is az a fajta, amit mindenki "ismer", de csak kevesen olvasták:D”
  • 20. maradando 2009. május 25. 18:14
    „18. Logaritmus.Gondold át mégegyszer.Nem azt állitom,hogy szobrot emelt magáról vagy maga teremti elő a személyi kultuszát.Minden könyvet valóban nem olvasok el ami megjelenik./Ha egy rabbi agyoncsap hét szúgogot attól úgye még nem lesz tömeggyilkos,/Én az álszent dicsőitést nem kedvelem./”
  • 19. lidi 2009. május 25. 17:55
    „hát, a DM hatásvadász víméről ne beszéljünk - legyen az a médiaiskola etika órájának tárgya.

    de vajon az itt zsidózók közül
    a. hányan olvasták el a teljes cikket a figyelőneten?
    b., hányan olvastak Spiró regényt vagy színdarabot (ez utóbbinál a "látás" is szóba jöhet ám!)
    c. hányan olvasták el legalább az a bizonyos verset vagy az érettségibe beemelt szövegét legalább?

    amúgy azon csodálkozom, hogy azt még senki nem vetette fel közülük, hogy direkt azért rakták bele épp azt a szöveget az érettségi feladatsorba, mert gondolták, hogy balhé lesz, és így majd keletje az új könyvnek. Pedig ez igazán illő összeesküvés-elmélet lenne, és még a kormányon (Hilleren) is lehetne egyet ütni...

    ja, és hogy ab ovo hülyeség a kommunista királyság? hát, pedig nekem erről az összetételről többen is eszembe jutnak, élők is, meg holtak is...”
  • 18. Logaritmus 2009. május 25. 17:42
    „12. hozzászólás KaszaOne: a nagy előrelépés az volna, ha letennéd az érettségit.
    16. hozzászólás Sziszifusz: bérgyilkos? Erre a következtetésre hogy jutottál? Ki a bérgyilkos és miért?!
    17. hozzászólás maradando: akkora a személyi kultusza, hogy szerintem az átlag magyar egy könyvet sem ismer tőle és talán a nevét is kevesen ismerik. Sebaj, lényeg hogy legyen kit gyűlölnöd. :D”
  • 17. maradando 2009. május 25. 17:31
    „Személyi kultusza szálka a szememben.Élő emberről ne legyen szobor,se idea.”
  • 16. Sziszifusz 2009. május 25. 16:23
    „Haza dolgozik! Mondhatjuk úgy is, előkészíti a talajt, pedig milyen szép lenne, ha üresen ácsingózó lakópakjainkat megtöltenék a rászoruló, "elnyomott", mélyszegénységben élő kisebbségiek! Irodalmi munkásságából pedig az álala soha utol nem érhető "nagy" íróink műveinek zanzásítása a legocsmányabb tevékenysége!
    Ha magyar lenne, én is hazaárulónak tartanám, de így csak egy jólfizetett bérgyilkosról beszélhetünk!”
  • 15. dodó 2009. május 25. 16:04
    „Ezt a spírózsidót szerepeltetni kellene az SZDSZ EU listáján! Ők még a munkásságát is tudnák értékelni!”
  • 14. klj_54 2009. május 25. 15:32
    „7. hozzászólás micsibucsi 2009.05.25. 12:14

    Azért ne feledkezzünk meg az első magyar sci-fi szerzőről, azaz Jókai Mórról (A jövő század regénye) sem.
    A fanyalgóknak pedig csak annyit, hogy izlésekről és pofonokról kár vitatkozni!
    És nekem nem tetszenek a szőke nők sem:)”
  • 13. antikos 2009. május 25. 15:16
    „Baromság, de érdekes.
    Tőlem mehet a cigányságnak Békés megye, de csak vízummal jöhetnek:))”
32 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvan a HIV ellenszere?

Egy már meglévő,sokrétűen használt készítményben a D-penicillaminban(DPA) fedezte fel Lakatos Lajos,… Tovább olvasom