Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 16°C | 29°C Még több cikk.

Kampány nevelőszülők toborzásáért

Minden 12 éven aluli, gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermeket nevelőszülőknél kell elhelyezni.
Nevelőszülők toborzása érdekében indított kampányt az SOS Gyermekfalvak hálózat - közölte a szervezet gyermekpszichológusa az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap.

Flankó Viola elmondta, hogy az új jogszabályok szerint minden 12 éven aluli, gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermeket nevelőszülőknél kell elhelyezni. Ugyanakkor a jelenlegi 5500 hivatásos nevelőszülő nem elegendő a törvény végrehajtásához, további 2-3 ezerre volna szükség a 21 ezer gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermek ellátására - közölte a szakember.

Varga Károlyné, aki az elmúlt egy évtizedben 26 gyermek gondozásában vett részt nevelőszülőként, hangsúlyozta: annak ellenére, hogy felnevelte három saját gyermekét is, folyamatosan továbbképzéseken vesz részt, hogy megfelelően tudjon gondoskodni a rá bízott gyerekekről. Arról is beszélt, hogy számára a legszebb ünnep az anyák napja, ugyanis mind a 26 gyermeket élete részének tekinti és ilyenkor meg is emlékezik róluk, ők pedig róla.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több trafik kirakatáról leszedték már a fóliát

Az üzlettulajdonosok általában rolóval takarják el a dohánytermékeket - hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában vasárnap délelőtt. Tovább olvasom