Délmagyar logó

2017. 05. 23. kedd - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Káosz és ordítozás a Terror Házában

Csütörtök délután, a Terror Háza kávézójában mutatták be Kormos Valéria riportkönyvét 2006 őszének rendőri akcióiról, Embervadászat utasításra címmel. A könyvet a múzeum főigazgatójának meghívására Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter és Hajós András mutatták be, ez azonban nem tetszett a jelenlévők egy részének.
Kormos könyve - melyet a Magyar Nemzet képanyagával illusztráltak, és amelyet maga Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója szerkesztett, - 2006. szeptemberével, a tévéostrom eseményeit követő néhány nap történéseivel foglalkozik, és nyomon követi a rendőri akciók nyomán meghurcoltak kétéves történetét.

A mintegy száz fős közönség előtt először Bárdos Andrásnak Gyurcsány Ferenccel készített interjúját vetítették le, melyben a miniszterelnök kijelentette, hogy a rendőrségnek utasítást adott a tévészékház megvédésére, majd Bárándy Péter visszafogott beszéddel indította a mű méltatását. Véleménye szerint első látásra felismerhető volt a szakember számára, hogy a rendőrség szeptemberi fellépése súlyosan elhibázott, szakmailag kritikán aluli volt, és jogászként sajnálkozását fejezte ki az igazságszolgáltatásban azóta elkövetett kirívó hibák miatt is. Mint mondta, ez okozza a nemzet igazi sérülését: mindannyiunk bizalma rendült meg a demokratikus jogszolgáltatásban.

Bárándy hozzászólását a megjelentek egy része, de elsősorban Budaházy György, több alkalommal félhangos hördülésekkel kísérte.

A pokol azonban akkor szabadult el, amikor Hajós András szót kapott. Hajós szociológusi végzettségét hangsúlyozva kiemelte, hogy tanítják: sajnos demokratikus államokban is előfordul esetenként az emberi jogok megtiprása, ez azonban a rendszeren belül orvosolható kell, hogy legyen. Elmondta, hogy azért jött el „komfortzónájából", a liberális értelmiségi társaságból ebbe a túlnyomórészt jobboldali közegbe, hogy egy párbeszédben vehessen részt, melynek célja az, hogy e gyalázatos események mozgatói, a valódi felelősök kiléte kiderülhessen.

Ez azonban nem elégítette ki Budaházyt és több társát, akik számos alkalommal mikrofon nélkül is magukhoz ragadták Hajós beszéde közben a szót, és emelt hangon kifejtették, hogy a Heti Hetes rendszeres szereplőjének semmi keresnivalója nincs az intézet falai között. Budaházy szerint Bárándy és Hajós éppen azt a gyilkos hatalmat képviselték két éven keresztül a nyilvánosságban, amelyik erre a bűnsorozatra utasítást adott. (Bárándy az ügyben ismereteink szerint egyszer sem szólalt meg, Hajós azonban a tévékamerák előtt nyíltan lemondásra szólításra fel Gyurcsány miniszterelnököt az őszödi beszéd kikerülése utáni héten.)

A teljesen felborult rendet Schmidt igazgatónő próbálta helyreállítani, akit Budaházy egyik kísérője a körülötte állók füle hallatára „holocaust-szakértőnek" titulált.

A program második felében rengetegen próbáltak szót kérni a közönség soraiból, Balog Zoltánnak, a parlament emberi jogi bizottságvezetőjének ez sikerült is; ő megköszönte a két vendégnek azt, hogy jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt, és vállalkoztak a párbeszédre. Emellett megjegyezte, hogy bár most komoly verbális inzultus érte őket a Budaházy-csoport részéről, 2006 szeptemberének és októberének kárvallottjait azonban ennél sokkal komolyabb, fizikai inzultus is érte, sokaknál maradandó testi károsodást okozva.

Több, mérsékeltebb felszólaló – a rendőri intézkedések érintettjei is - elmondta, hogy elképesztőnek tartják azt, hogy a balliberális média (itt elsősorban a Klubrádiót említették) a mai napig tagadja a rendőri törvénytelenségek tényét.

Többször szóba került az Index oknyomozó riportkönyve, a Bodoky Tamás által jegyzett Túlkapások is, melynek címét túlságosan finomnak, eufemisztikusnak érezték az intézkedések elszenvedői.

A rendkívül hosszúra nyúlt programot két óra elteltével a szervezőknek végül be kellett rekeszteni, de mivel még sokan szerettek volna szót kapni, a radikális csoport azonnal cenzúrát emlegetett. Hajós András kifelé menet még belebotlott Budaházyba, akivel hosszas, időnként hangoskodásba hajló vitát folytattak, Schmidt Máriát pedig egy jól öltözött radikális asszony kapta el. Beszélgetésük végén a hölgy, az igazgatónőtől elfordulva, megjegyezte, hogy „ennek a Schmidt Marinak egyszer bevágok egyet".

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. flexsnake 2009. január 09. 18:51
    „butaházi nálam két fejjel nagyobb? mi ő bameg elefánt? :D
    ha dagadt akkor majd norbi meg az ápdétmenű lefogyassza ettől még egy feltünési viszketegségben szenvedő antimagyar marad :D
    Ja, sajnos nem én voltam aki lőtt a tömegbe :(
    Mondjuk én biztos nem gumilövedékeztem volna :))))))
    Valamit valamiért, majd megtanúlnak viselkedni, megtanúlják mikor kell höbörögni meg duhajkodni.”
  • 28. aranka2 2008. december 13. 11:39
    „Ami a tévéostromot illeti:
    1. A tévészékházat a csőcselék ostromolta meg.
    2. A rendőrök felkészültsége, helytállása 100 fokos skálán legfeljebb 0.1 volt.
    3. Szerencsétlen közrendőrök óriási kudarcuk után elvesztették a fejüket, és ütöttek, ahogy tudtak.
    4. Soha, egyetlen közrendőr sem veszítheti el a fejét, ha megtörtént, felelnie kell érte (minimum állásával, mert nem alkalmas).
    Ami meg okt. 23-at illeti:
    1. A fidesz naggyűlése provokatív helyszínen, a vezetők részéről gyalázatosan kigondolt rendezvény volt.
    2. A csőcseléket a rendőrök az Astoria felé engedték, ez vagy szakmai ostobaság, vagy gyalázatosan kigondolt akció volt.
    Budaházi, meg a hozzá hasonlóak köztörvényes csibészek (megjegyzem találó az antimagyar jelző is, hiszen minden magyar érdek ellen cselekszenek.”
  • 27. VV4 2008. december 12. 19:07
    „Érdekes, én véleményemtől függetlenül nem mentem el az MTV Székházhoz, és hál´ Istennek meg is van mind a két szemem, sőt, még soha nem vert el rendőr sem. Viszont ha azt mondja egy zsaru, hogy hagyjak el egy adott helyszínt, hát elmegyek onnan. Akkor én most nem vagyok eléggé igaz magyar?!”
  • 26. Ellenzéki 2008. december 12. 18:38
    „flexsnake!
    Te, ugye munkásőr vagy annak az ivadéka vagy?
    Ritka szemét ember vagy!
    Azt kívánom neked, hogy legközelebb tégedet verjenek a zsaruk, lőjék ki a szemedet gumilövedékkel!”
  • 25. belabacsi 2008. december 12. 17:20
    „flexible ezt a szemébe mond!2 fejjel nagyobb nálad és ahogy elnézem 100 al több az iqja .”
  • 24. flexsnake 2008. december 12. 16:39
    „Az egész könyv egy hazugság.Szar jobboldali reklám... butaházi meg a többi antimagyar meg igazán elhuzhatna a faszba”
  • 23. Zs 2008. december 12. 16:08
    „Hogy micsoda???? "...nyíltan lemondásra szólításra fel..."
    Ennyit sikerült hozzátenni a helyszínen történtekhez...”
  • 22. Tökmindegy,hogyki... 2008. december 12. 15:55
    „Zsákutca ez az ország...”
  • 21. achilleus 2008. december 12. 15:25
    „Láthatóan sokaknak keverednek a dolgok szeptember 19-20-i események a tévéostrommal, nem esnek egy megítélés alá az október huszonharmadikaiakkal. Mindamellett már szeptemberben is történtek atrocitások: íme egy (MTI hír logaritmus, tehát fogja vissza magát!):
    "Zajácz László vallomásában elmondta, 2006. szeptember 20-án éjszaka a Kossuth térről távozóban az V. kerületi Bank utca és Október 6-a utca sarkán brutálisan bántalmazták a rendőrök. A Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (Rebisz) munkatársai többször megütötték az akkor 45 éves pedagógus arcát, eltörték a csuklóját, kificamították a könyökét, és a földön vonszolva trágár szavakkal szidalmazták. Később feldobták egy rabszállítóra, majd a XIV. kerületi kapitányságra vitték. Állapota miatt azonban mentőt kellett hívni hozzá. A férfit a mentők kórházba vitték, ahol a kezét begipszelték, majd egy négy és fél órás műtétet követően ismét megbilincselték. A rendőrök a kórházi dolgozóknak azt mondták, rabkórházba viszik, ám ehelyett a Gyorskocsi utcába szállították. Innen újra a XIV. kerületi kapitányságra, majd egy XIX. kerületi fogdába vitték, orvosi ellátást nem kapott. Másnap délután tették ki az utcára.
    A férfi állítása szerint sérülései miatt nem tud a szakmájában elhelyezkedni, ezért kér kártérítést. Az alperes Rebisz (mai nevén a Készenléti Rendőrség) az intézkedés tényét nem cáfolja, ám azt állítja, hogy a felperes sérülései nem a rendőröktől származnak, hanem a férfi eleséséből. Álláspontjuk szerint a férfival szemben azért léptek fel, mert meg akart akadályozni egy másik intézkedést.
    A férfival szemben garázdaság miatt eljárás indult, amit azonban megszüntettek."

    Azon persze lehet vitatkozni, hogy a két megszólaltatott ember valóban a legalkalmasabb-e, egy ilyen könyv bemutatására, de én ezektől nem is várok mást, mint gerinctelenséget. Részletezzem ...”
  • 20. Nyasi 2008. december 12. 15:22
    „Részemrol én is egyetértek 1848 eszméivel, de ez szerintem nem errol szolt. Egyrészt nincs elnyom?s alatt az orsz?g. M?srészt a parlamentet anno egy tobbség v?lasztotta, még ha azota v?ltoztak is a dolgok. De akkor -és most is- van egy t?bor az MSZP mellett, és a FIDESZ mellett, de nem egy adta igazs?g. A rendorok pedig szerintem igenis a rendet védték (ha bizonyos esetekben tulzottan, igenis buntessek meg oket!),de olyanok ne sorolj?k magukat a ´48-asokkal vagy az ´56-osokkal egy szintre, akik a saj?t igazs?gukat egy v?ros lerombol?s?val akarj?k bizonygatni, legal?bbis szerintem ne. Az pedig a személyes véleményem, hogy sajnos mindenhol fut f?t igérnek a v?laszt?sok elott (b?rmely orsz?g b?rmely p?rtja), és az igéretek valahol elvesznek. Eddig szépen a kodben vesztek el, most viszont egy beszéd oszlatta szét az illuziokat.”
  • 19. Logaritmus 2008. december 12. 15:04
    „Mugri, megint rátapintottál a lényegtelen dologra, grat.! A rendőri beavatkozás szükségszerű volt, 99.5%-ban jogszerű, néhány esetben pedig törvénysértő. Tényleg olvasd vissza mit írtam akkor, de segítek: azt mondtam, hogy a kődobáló, fosztogató, erőszakos majom sereg helyett a rend pártján állok akkor is, ha az előbbiek magyar zászlóba csomagolják magukat DE ha utóbb kiderül, hogy a rendőrök túllépték a nekik törvényileg engedélyezett kereteket (felszólítás, utána tömegoszlatás, arányosság, stb.) akkor felőlem 5-6 év börtönt is kaphatnak mert nem sajnálom a bűnözőket, mindegy hogy huligán, foci drukker, elvakult hülye rendőr.”
  • 18. Zejko 2008. december 12. 14:53
    „Hát nem tudom szerintem a rendörök igen csak visszaéltek hatalmukkal ezt felvételeken láttam "Kárpátia olo van rajtad" bimmm bummm fröccsen a vér !!!Ennyi elég ?Könyvbemutatoval kapcsolatban meg nem tartom helyesnek hogy bekiabállnak elöször végig kell hallgatni a másikat de hát nem vagyunk egyformák ,de hát demokrácia van vagy mi a fene nem is igazán értem mit jelent mert még nem nagyon tapasztalta ez az ország vagy azt jelenti hogy mindenki kénye kedve szerint hazudhat lophat csalhat verethet ?!Én azt mondom az embernek joga van felháborodni és azt mondani hogy elég különben nem fejlödne az emberiség nem indulna be a változás gépezete!A birka nem lázad de nincs is igénye legyen enni ,inni ozt ennyi!Gondoljatok bele milyen lehetett mikor Petőfi szonokolt milyen büszke felemelő érzés lehetett hallgatni!Igaz ha most élne leprovokátoroznák!!Még mindig mennyi buta ember van ijesztő!!Egyszerüen idegenek vagytok egymásnak!!Képtelenek vagytok összefogni mint egy másik egészséges nemzet!!!Remélem nem lesz ez sokáig igy!Többet ér egyeseknek egy auto mint a szabadság is igaszság ha az akkori magyarok is igy álltak volna hozzá a dolgokhoz nem lettek volna képesek fent maradni,de nem is kell messzire menni elég 56 ig !!”
  • 17. mugri 2008. december 12. 14:19
    „Logaritmus 2008.12.12. 14:08
    MI VAN?! Indokolt az o-r-d-í-t-o-z-á-s? Mi ez, egy csimpánz ház az állatkertben? Mert ott elmegy az ordítozás, visítozás de egy múzeumban rendezett könyvbemutatón, az utcán, ember az emberrel.....szerintem nem.

    Nyallicsekk óvasd viszafele salyátmagadat akkótull, itten verrted a nyálldatt ezökkön a forummokkon, h. millen lyó vót aza röndérri bejavatkozzás neköd mennyirre teccött, he-he”
  • 16. Logaritmus 2008. december 12. 14:08
    „"Az ordítozás csak az egyik véglet! Nem kívánatos túlzottan, de ilyen helyzetben indokolt lehet, hogy a közvélemény figyelmét felkeltse!!!"


    MI VAN?! Indokolt az o-r-d-í-t-o-z-á-s? Mi ez, egy csimpánz ház az állatkertben? Mert ott elmegy az ordítozás, visítozás de egy múzeumban rendezett könyvbemutatón, az utcán, ember az emberrel.....szerintem nem.”
  • 15. bugajakab 2008. december 12. 14:07
    „Ja és a konklúzió:
    A jól bevált régi forgatókönyv, oszd meg és uralkodj!
    Csodálkozom rajta, hogy sokan még mindig bedőlnek ezeknek a szakállas trükköknek. Marketingben mindig is jobbak voltak a baloldaliak, máskülönben nem lennének most is ott a hatalmon. A jobb oldal szétzilálása, és lejáratása a koncepció része. "Időben" el kell kezdeni kampányolniuk mert jelentős hátrányban vannak a népszerűségi listán, de (sajnos) nem behozhatatlanban!
    Óva intenék mindenkit a szemfényvesztőktől.”
  • 14. bugajakab 2008. december 12. 13:56
    „"Békejobb recept szocliberál módra"
    Végy egy sarlót, s kalapácsot, majd:
    a kalapáccsal törd be ellenségnek hitt honfitársad fejét, utána verd ki vele a szemét is ha ezek után csúnyán néz rád! Miután meggyőződtél róla, hogy harcképtelenné tetted, és látod segítség után nyújtózkodó karjainak idegesítő kalimpálását kapd elő sarlódat és határozott mozdulattal kaszabold le azokat.
    Ezek után kb. 2-év múlva nagy csinnadrattával nyújts neki "békejobbot", és mélységesen légy fölháborodva ha a történtek után mégis inkább beleköpne a tenyeredbe!”
  • 13. Cat 2008. december 12. 13:46
    „Különben sem biztos, hogy a rendőrök mind "maszopbérencek". Odaküldték őket, mert ez a dolguk, akárkire is szavaztak.”
  • 12. Nyasi 2008. december 12. 13:32
    „En valahol egyetértek San14-gyel. Szerintem elmondt?k a rendorok, hogy menjenek el az emberek, hogy v?ljanak el azok, akik nem rong?lni akarnak, hanem csak "oda tévedtek". Nekem ne mondja senki, hogy véletlen tévedt oda, és nem is tudta, hogy igaz?bol nem lehet kovet és molotov-koktélt dob?lni. Ezek a kedves emberek lebontott?k fél Budapestet néh?ny nap alatt. Gondolom mindenki egyetért, hogy az o adoj?bol vegyék meg ujra a kiégett rendorautokat, meg fizessék ki a k?rokat. én se lennék boldog, ha egy-két unatkozo ember karameliz?ln? az automat, gondolom a sok t?mogato ember igen. Az egyet nem értésnek megvan a maga foruma, ezek az emberek inkabb ezeket keresnék meg! Mellesleg a megsérult rendorokrol nem irnak ebben a konyvben?!”
  • 11. efje 2008. december 12. 13:24
    „Csak emlékeztetni szeretnek mindenkit hogy ez az egész nem történhetett volna meg az MSZP hazug, félrevezető választási kampánya nélkül. Ez mind annak a reakciója. Mit csodálkozunk hogy csak veszekedés van értelmes emberek közt? A nevető harmadik most is jókat derül a magyarok tehetetlenségén. A "fegyvert" a demokráciában 4 évente használhatod. A szavazókörökben oda teszed vele az ikszet ahova akarod. Nem felejtünk!”
  • 10. belabacsi 2008. december 12. 12:53
    „sun14 te nem vagy százas már bocs?”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghirdették a sztrájkot a közszolgálati dolgozók

Akár már vasárnap ismét tárgyalóasztalhoz ülhetnek a közszféra képviselői a kormány illetékeseivel,… Tovább olvasom