Délmagyar logó

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 9°C | 24°C Még több cikk.

Kapocs két párt között

Gémesi György, az MDF és Fidesz közös képviselőjelöltje állítása szerint egyfajta összekötő kapocs szerepét tölti be a két párt között.
Számára kissé durvának tűnik a választási kampány, ám úgy véli: a Magyar Demokrata Fórumnak saját értékeit kell kihasználnia.

Gödöllő polgármestere és országgyűlési képviselőjelöltje a 2000-ben alakult Magyar Polgármester Válogatottal járt tegnap Darnózselin. Elmondta: választási kampányban a pártok között – még ha azonos oldalon is állnak – feszültebb a viszony, mert versenytársak. „Úgy érzem, összekötő kapocs szerepét tudom betölteni, különösen a későbbi együttműködés esetén. Külön öröm, hogy elfogadható voltam mindkét párt számára, mert ez azt jelenti, hogy ez az összekötő szerep rajtam keresztül fog majd megvalósulni" – mondta Gémesi.

Hozzátette: a mostani választási hadjárat durvább, mint bármelyik kampány eddig. Elmondta: a két nagy pártnak széles tömegekhez kell szólnia, ezért nincsenek könnyű helyzetben. Az MDF-nek nem ezt kell kihasználnia, hanem azt, ami magában rejlik: kampányában, értékeiben és a jelöltjeiben. „Mosonmagyaróváron és környékén Szabó Miklós a jelölt: régóta ismerem. P jó példa arra, hogy az MDF minőséget és hitelességet tud adni a választóknak" – mondta Gémesi György.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mikola István sajnálja egyes kijelentéseit

Mikola Istvánnak nem volt szándékában megsérteni senkit, de ha valakit megbántott, azt sajnálja. Tovább olvasom