Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Kapuvár: kistérségi döntések

Ülésezett a héten a Kapuvár és Térsége Többcélú Társulás. A döntésekről Hámori György, Kapuvár polgármestere, a társulási tanács elnöke számolt be a Kisalföldnek.
– A társulás 2006-os költségvetéséről hallgattunk meg beszámolót, az eddigi teljesítésekről. Szó volt a jövő évi költségvetésről, a normatívákról – mondta Hámori György elnök a társulás üléséről.
– Arra a megállapításra jutottunk, hogy igencsak nehéz, ha nem lehetetlen feladat lesz a kistelepüléseken fenntartani az intézményeket. Döntöttünk arról, hogy a munkaszervezet továbbra is a korábbi formában működik. Azaz a kapuvári polgármesteri hivatalba integráltan. A tanácskozás résztvevői határoztak arról, hogy megállapodást kötünk a megyei pedagógiai intézettel. A társulás elsősorban oktatásszervezési munkáit tanácsadással, szakértők biztosításával segíti az intézet. Turbók Arnold Bertalan, az intézmény igazgatója tájékoztatást is tartott az oktatási törvény változásairól, és azokról a lehetőségekről, melyeket a kistelepülések iskolái kihasználhatnak.
A kistérségi ülésen elhatározták, hogy nem támogatják a kapuvári mentőállomás felújítását. Amint Hámori Györgytől megtudtuk: a mentőszolgálat kérte, hogy a szervezet járuljon hozzá a költségekhez 25 millió forinttal. „Ehhez sajnos a kistérségnek nincs anyagi fedezete, ezért kellett a kérést elutasítanunk” – jegyezte meg az elnök.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az illatgyertya veszélyei

Az ünnepi időszakban nálunk is mind több társaságban gyújtanak meghitt hangulatot keltő illatos… Tovább olvasom