Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Kapuvári rémálom: halott bátyjukkal éltek egy hónapig

Kapuvár - A háziorvos szerint akár egy hónapja is fekhetett holtan egy 78 éves férfi kapuvár-gartai házukban, miközben két nyugdíjas húga a szinte mumifikálódott holttest mellett élte mindennapjait.
A család elzárkózott a külvilág elől, információink szerint az egyik nővér gyermeke hetvenes évekbeli halálát nem tudták azóta sem feldolgozni.
A hétvégén Kapuvár gartai városrészébe riasztották a helyi rendőrséget. A Szent Katalin utca egyik családi házában a rendőrök és a háziorvos egy 78 éves férfi holttestét találták meg.

A háziorvos, dr. Hoffer Imre elmondta: a férfit rongyokba csavarva találták. Az előzetes orvosi szakvélemény szerint több hete, de akár több mint egy hónapja is fekhetett holtan a szobában az ágy mellett. Eközben a két nyugdíjas testvére a már szinte teljesen mumifikálódott holttest mellett élt...

A Kisalföld érdeklődésére Varga Krisztián őrnagy, a Kapuvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta, az ügyben – szakértők bevonásával – közigazgatási eljárás keretében vizsgálódnak.

Megdöbbentő körülmények fogadják a belépőt Gartán a Szent Katalin utca egyik családi házánál. Évek óta leeresztett redőnyök, gondozatlan környezet és szinte alig kinyíló fakapu fogadta az elmúlt hét végén is a rendőröket és a háziorvost. Az udvari állapotokról a szomszédok is csak elképedve tudtak mesélni. Elmondásuk szerint a házban nincsen ivóvíz, az ott lakók az utcabéli kútról hordták a vizet a családi házba, ahol a hetvennyolc éves férfi – a szomszédok szerint – már közel hat éve feküdt betegen. Két húga (1935-ös és 1938-as születésűek) a bezárt házban élték mindennapjaikat évek óta, – a környékbeliek elmondása szerint – egyikük néha-néha elsétált a boltba, ám a külvilágtól egyébként szinte teljesen elzárkóztak.

hétvégi eset kapcsán az utcában megindultak a találgatások az idős nyugdíjasokról. Ám abban szinte mindenki egyetértett, hogy a bezárkózás, a világtól való elfordulás egyértelműen a hetvenes évek végétől eredeztethető. Ekkor az idős hölgyek egyikének lánya Pécsről hazafelé tartva halálos közúti balesetet szenvedett. Információink szerint a frissen végzett orvos éppen diplomaosztójáról tartott Kapuvárra, mikor a végzetes baleset érte. Anyja és annak testvére vélhetően azóta sem tudta ezt a traumát feldolgozni.

A kapuvári Családsegítő Intézet vezetője a Kisalföld kérdésére elmondta, ha bárkinek lelki segítségre lenne szüksége, azt Kapuváron is térítésmentesen megkaphatja.

Fotó: Turbók Attila
Fotó: Turbók Attila

– Azt azonban hangsúlyoznom kell, ha valaki nem ön- és közveszélyes, akkor nem kötelezhető orvosi vagy bármilyen kezelésre – jelentette ki érdeklődésünkre Garabné Gulyás Mária. Hozzátette, az idősekről – ezen okok miatt – szinte semmit sem tudtak, pedig a tavaly őszi idősek felmérésénél munkatársai többször is meglátogatták a Szent Katalin utcai családi házat, ám oda sosem nyertek bebocsátást.

A kapuvári városháza illetékesei elmondták, a hatályos törvények szerint amennyiben nincs olyan információ, ami miatt fel kellene keresni az időseket, nekik joguk van akár betegen is leélni mindennapjaikat, amennyiben magukra vagy a környezetükre nem jelentenek veszélyt.

A családi háznál jártunkkor a családsegítő intézet munkatársai már megkezdték a környezet felmérését. Beszéltek is a két idős hölggyel, akik a segítőket ki is kísérték házuk elé. Ott sikerült megszólítanunk a két nyugdíjast, akik az elhunytról több információval is szolgáltak, ám a hét végi eseményekről, annak előzményeiről nem tudtak érdemben szólni.

Korábban:

A rendőrökkel helyszínre érkező háziorvos megállapítása szerint egy hónapja halott bátyjuk teste mellett élt egy testvérpár Kapuvár gartai városrészében. Kapuvár gartai városrészében lévő családi házhoz a hétvégén hívták a rendőröket. A háziorvossal érkező járőröket egy testvérpár fogadta. A nők a rendőröket bátyjukhoz vezették. A férfiról a helyszínen tartózkodó orvos megállapította: hogy legalább egy hónapja elhunyt. A halott férfi két huga azóta is a férfival, illetve annak testével élt egy fedél alatt.

Olvasóink írták

  • 9. zetor 2009. április 28. 08:09
    „Lehet, hogy bunkóság a kérdés, mert egy családtag elvesztése szörnyű, de, vajon a nyugdíját felvették a testvérek?”
  • 8. Sebus 2009. április 28. 06:09
    „De egy 1 hónapos hullának igen csak van szaga,nem??”
  • 7. tulipant 2009. április 28. 05:42
    „´Tiz evig eltek egyutt a halottal mert azt hittek el" , keresettek ra, az is megtortent bar igaz hogy Japanban. Szoval masutt is elofordul ilyen....”
  • 6. Kritikus 2009. április 27. 20:22
    „Egyszer egy ilyen helyen a Szentháromság utcában én is megfordultam. Hát leesett az állam az ott tapasztaltaktól ...”
  • 5. flexsnake 2009. április 27. 20:22
    „4. de van, félreértelmezted a cikket. Segítség van de nem kötelezhetőek a segítség igénybe vételére. Márpedig ha nem kér segítséget vagy megtagadja akkor nem lehet erőszakkal megkörnyékezni. Szerintem ez az egész is csak annak a számlájára írható hogy valahogy külön élték az életüket a világtól.”
  • 4. sörpocak 2009. április 27. 20:15
    „Ezek szerint az idősek, ha nincs hozzátartozójuk, senkire nem számíthatnak? Az önkormányzat és a családsegítő, de még az idősek segítője által is leszarandóak? Ilyenkor mindenki a hatályos jogszabályokra hívatkozik, ugyanúgy, mint amikor a pénzt is fel kell venni? Hátborzongató!Nincs lehetőség az ilyen emberek megsegítésére?”
  • 3. flexsnake 2009. április 27. 18:50
    „Ez inkább szomorú mint rémálom.”
  • 2. flexsnake 2009. április 27. 18:50
    „Ez inkább szomorú mint rémálom.”
  • 1. gagarin 2009. április 27. 18:16
    „Ismerem a környéket, a háziorvos 150m-re található!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zsarolta társait egy 15 éves iskolás

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság hétfőn egy iskoltasársait fenyegető 15 éves miskolci… Tovább olvasom