Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Karácsonyi csomag Bözsi néninek

Bözsi nénit Hegykőn igen meghatotta, hogy egy ismeretlen ajándékkal gondolt rá karácsonykor: nejlontáskányi ajándékkal szerzett örömet az idős, egyedülálló asszonynak.
„ Ha ismeretlenül is szeretjük egymást és jót cselekszünk, Isten is velünk marad” – mondta könnybe lábadt szemmel özv. Kertész Gyuláné Bözsi néni. Az idős asszonyt a végtelenségig meghatotta egy titokzatos jótevő gesztusa: karácsonykor bejárati ajtaja kilincsére valaki egy nejlontáska ajándékot rakott. Örült, hogyne örült volna a helyi Vöröskereszt karácsonyi ajándékának is, ám ez a meglepetés ténylegesen és kizárólag egyedül neki szólt.
– Magányosan élek, szegény férjem már megboldogult, gyerekeim sincsenek. Képzelheti, mekkora öröm volt számomra, hogy valaki gondolt rám karácsony szent ünnepén. Lehet, több magányosan élő napját is bearanyozta ilyen meglepetéssel az ismeretlen jótevő, ám úgy érzem, kedvenc újságomon keresztül illene neki köszönetet mondani – sóhajtott nagyot Bözsi néni, aki nyugdíjba vonulása előtt a napközi konyháján dolgozott közel két évtizedet. Aztán boldogan sorolta, kávé, több zacskó édesség, narancs, szaloncukor lapult a táskában. Valamint egy képeslap, amelyre gyöngybetűkkel írták: „Szálljatok le, betlehemi angyalok, kopogtassatok be ma minden pici ablakon. Házikóba, palotába egy örömhírt vigyetek, megszületett a kis Jézus, béke, szeretet legyen köztetek. Békés ünnepeket és Istentől megáldott új évet kíván egy betlehemi angyal.”
– Boldogság olyan faluban élni, ahol emberség, szeretet és az idősek iránti tisztelet lakik a lelkekben – ölelte szívéhez a képeslapot Bözsi néni. – Kívánom is az ismeretlen jótevőnek, hogy az új évben sok-sok örömben, sikerekben és jó egészségben legyen része...
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gondok közepette

kosárlabda

A két ünnep között sem tétlenkednek az élvonalban szereplQ SEAT Foton… Tovább olvasom