Délmagyar logó

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 0°C Még több cikk.

Károlyi Mihály szobráért demonstráltak

Károlyi Mihály szobrának védelmében demonstráltak Budapesten, a Kossuth téren.
Az ANTIFA Új Spartacus Liga azért hirdetett demonstrációt, mert november 16-án „meggyalázták" Károlyi Mihály szobrát, s ezt nyíltan történelemhamisító, antiszemita cselekedetnek tartják. A Jobbik keddi tüntetésén a felszólalók követelték a szobor eltávolítását. A szoborra Novák Előd országgyűlési képviselő egy táblát akasztott azzal a szöveggel, hogy "Én felelek Trianonért!".

Olvasóink írták

  • 6. dodó 2010. november 22. 12:38
    „Gyorsjelentés a Duna partról

    Több fajtival kimerészkedtünk a mai antináczi demóra és eddig túléltük. Csodás érzés volt ennyi jóvágású túlélő közt rettegni, kár, hogy több baki is csúszott a szervezésbe:
    Először is Feldmájer Petin ruha volt! Aztán több nő is részt vett a partin és nem olyanok, mint Vásárhelyi Mária, hanem olyanok, akik eredetileg is nőnek születtek.
    Ott kellett megtudnunk, hogy Tamás Gazsi és Zoltai Guszti már nem egy pár!!!
    A rendőrök közt is voltak nők, ami egy zsidó rendezvényen megengedhetetlen!
    Volt vagy harminc magyar is, természetesen heterók, és nyilasvonásgárdás zászlókat lengettek!
    Egyelőre halottakról nincs hír, de a Duna közelsége miatt estére több száz megholokausztolt áldozat várható!
    (Náczivadász)”
  • 5. szilléri 2010. november 22. 11:39
    „,,ANTIFA Új Spartacus Liga" hát ez a gittegylet is megérne egy misét !
    ,,Az arcok a Demokratikus Charta megmozdulásairól voltak ismerősek, de ott voltak jó néhányan az MSZP-ből (Török Zsolt, Puch László, Szanyi Tibor, Szabó Vilmos, Lamperth Mónika, Gurmai Zita), és az úgynevezett balliberális szellemi holdudvar panoptikumából, úgy mint Czeizel Endre, Rajk László, Andressew Iván. ,,- Szanyit megszondáztatták vajon? Rajk ,,úr" és Andressew ,,úr" vajh nem érzett nosztalgiát egy jó kis holo megemlékezés után? ,,És ott volt az a férfi is, aki kedden nem kisebb hőstettet vitt véghez, mint egy szál rózsával bemerészkedett a Jobbik farkasai közé, és kidobatta magát a szobor előtti térről. Mint kiderült, D.P.hívják, a "Hit, illúziók nélkül" elnevezésű rendezvényen felszólalt Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Márton László író és Tamás Gáspár Miklós filozófus. Feldmájer Péter "
    Mindenki ott volt aki számít a <moderálva> soraiból !
    No, no !”
  • 4. igaz1017 2010. november 22. 07:26
    „Tökéletes megfogalmazás Cartagonova.”
  • 3. cartagonova 2010. november 21. 22:14
    „Összegyűlt a szemét, csak a kisöprő fuvallat hiányzik még, de eljön annak is azideje!”
  • 2. apátfalvi 2010. november 21. 21:19
    „dodó, ti meg nemrégiben rudolf hess-re akartatok emlékezni. Az mivel jobb? A "zsidó magánhadsereg" tudtommal nem öldököl itt. Ha nektek lenne ilyen, akkor tuti hogy a kuruc pitiáner fenyegetéseinek valóra váltásán dolgoznának... Egyenlő mércét ismered-é?”
  • 1. dodó 2010. november 21. 20:52
    „"Rajk Lacika is előcsámpázik, meg a Feldmayer <moderálva>, igaz, az előbbire ügyet sem vetnek, de a vezért négy fogdmeg is kíséri. Aztán az ilyenkor szokásos ölelkezések, jókedv, nevetés, puszilkodás. Szanyi Kipa mint az egyszerű nép fia állja a fotósok rohamát, büszkén bambul a kamerába, a belterjes nagyközönség viszont egyből eltakarja az arcát, hogy ne lehessen megörökíteni. Azok a Hegedűs Gyula utcai arcok, akik már jól ismertek a különböző képriportokból, már nem nagyon bujkálnak, igaz, az látszik rajtuk, hogy hirtelen nem tudják hova tenni a fotóst. Mintha már látták volna. Itt vannak Tomcat egykori támadói, ugyanabban a göncben, mint akkor, csak a kosz meg az idő vasfoga rágott kicsit a ruházatukon. Károlyin most nincs kipa, mint a jobbikos történet idején, vannak viszont koszorúk, s egy csomó fehér szegfű, nem tudni milyen megfontolásból. A blibsi oldal is kitermelte hivatásos tüntetőit, jól elvannak egymás között. Most együtt rikácsolnak, aztán holnap már egymást is ölik a koncért. A tüntetők, vannak vagy kétszázan, mozgósítanak legalább ennyi rendőrt, meg a zsidó magánhadsereg, szóval így együttesen lehet tömegről beszélni. Czeizel papa, akit többek között csecsemőkereskedelemmel gyanúsítottak árván ácsorog, illetve toporog, egy senki a senkik között. "”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sikeres volt a Jobb velünk a világ

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a Jobb velünk a világ című jótékonysági rendezvény vasárnap a… Tovább olvasom