Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Kártérítés jár a félresikerült utazásért

Az örömtelen utazásért kártérítés jár a turistának – ez az Európai Bíróság álláspontja, amelyet májustól a magyar joggyakorlatban is érvényesíteni fognak.

Az eset, amelynek kapcsán az állásfoglalást az Európai Bíróság megfogalmazta, mindennaposnak mondható. Egy osztrák család kéthetes törökországi nyaralásra fizetett be all inclusive jelleggel – elvileg tehát ételt, italt csakis ott fogyasztott –, és a 12 éves gyerek szalmonellás fertőzést kapott. Ápolásra szorult, és így a família nem élvezhette kellően a nyaralást. Ezért a túrát szervező cég köteles az utasokat nem vagyoni természetű kárukért pénzbeli kártérítésben részesíteni – állapította meg a bíróság precedensértékű ítéletében.

A döntést bizonyára nehezményezi a fertőzésben ártatlannak vélhető túraszervező és a többi, hasonló kockázatnak kitett idegenforgalmi cég. Képesek egyáltalán a hasonló eseteket megelőzni? Salamon András ügyvéd, aki tagja az Európai Bizottság mellett működő turisztikai jogi testületnek, azt mondja: a védekezés egyszerű. Legyen az utazásszervező kellően körültekintő a szálláshely megválasztásában. Ha ez esetleg mégsem sikerül neki, akkor kénytelen vállalni a következményeket.

Salamon állítja, ha 2004 májusa után történik a több médiumot is megjárt, viszonylag széles körben ismert hazai eset, akkor kártérítés illetné meg azt a fiatal párt is, akit nem a kiválasztott és megrendelt külföldi szállodában helyezett el a magyar utazásszervező. Az utasokat ugyanis közös élmény köti a kért hotelhez – ott ismerkedtek meg –, és mivel nem lakhattak az emlékezetes helyen, csökkent az utazásban lelhető örömük. Még akkor is járna nekik a részvételi díj egy része plusz a nem vagyoni kártérítés, ha elfogadták a másik hotelre szóló ajánlatot.

De vajon miért ennyire, szinte mértéken felül fogyasztóbarát az uniós joggyakorlat? Az ügyvéd szerint nemcsak a társadalom jóléte a cél, hanem a fogyasztásnak mint a gazdaságot előrelendítő tevékenységnek a serkentése is. Márpedig minél nagyobb biztonságot élvez a fogyasztás, annál vonzóbb.

Csakhogy a magyar mentalitás ismeretében Salamon András feltételezi: lesznek, akik uniós csatlakozásunk után, tehát akár már a jövő nyáron a hajánál fogva előráncigált vagy kitalált történetekkel próbálnak kártérítést kisajtolni az utazásszervezőkből. A turisztikai cégek ezt úgy előzhetik meg, véli az ügyvéd, hogy a lehető legrészletesebb és legkorrektebb felvilágosítást adják az utasnak a túra körülményeiről, és utóbb, ha szükséges, bizonyítani is tudják, hogy ezt megtették. Ehhez egyebek között az is szükséges, ami amúgy is kívánatos: hogy a túrákat eladó alkalmazottak alaposan ismerjék az árut, amit forgalmaznak.

Másfelől védekezhetnek az irodák úgy is, hogy szerződéseiket figyelmesen fogalmazzák meg – akár a szolgáltatókkal (légitársaságok, szállodák, éttermek), akár az utassal kötik azokat. Az irodák az utazási szerződésben akár korlátozhatják is a nem vagyoni kár mértékét, de a korlátozás – mint az EU irányelve kimondja – nem lehet észszerűtlen. Hogy meddig terjed az ésszerűség, azt majd a bírói gyakorlat fogja megmutatni, fűzi hozzá a szakértő.

Az Európai Bíróság állásfoglalása csak elvi jellegű, a kártérítés összegét a nemzeti bíróságok határozzák meg. A jelenlegi tagországokban a gyakorlat nem egységes. Nem vagyoni kárért Portugáliában a részvételi díj ötszörösét, Írországban a háromszorosát szokták megítélni. A kártérítés megítélt összegét a peres felek a fellebbviteli bíróság előtt megtámadhatják, ezzel szemben maga a kártérítési kötelezettség vitathatatlan. Akkor is fennáll, ha ellentétes a nemzeti joggal – hangsúlyozza az ügyvéd. A vagyoni természetű kár megítélése is eltérő az egyes tagországokban: ha a szállodai szobában a vendégtől ellopnak valamit, Dániában nem fizetnek kártérítést, viszont Franciaországban akkor is teljes kártérítést ítélnek meg a turistának, ha a szálloda parkolójában álló autóját kötik el.

Ötlet az ügyeskedő utasoknak?

Nem lehet mindenért az irodákat felelőssé tenni – hangsúlyozta lapunknak Békefi Veronika, a Neckermann ügyvezetője. Vannak körülmények, amelyekről előre tájékoztatni kell az utasokat, hogy tudják, mire számíthatnak. Mit kezdhet azonban egy iroda olyan panasszal, hogy Afrikában sok a szúnyog, vagy azzal, hogy a tengerben medúza van, ami csíp? – tette fel a nem is olyan költői kérdést, hiszen medúzacsípés miatt ítélt már meg a magyar bíróság utasnak kártérítést. Békefi Veronika szerint félő, hogy az örömtelen utazásra, illetve hasonló okokra megpróbálnak majd többen panaszkodni, s ha azt sikerrel teszik, rendkívül nehéz helyzetbe kerülhetnek az egyébként sem könnyű helyzetben működő irodák. Nem lenne szabad fejlettebbnek lenni a kártérítésben, mint az utaztatásban – mondta az ügyvezető. Szerinte a magyar előírások néhány szempontból – például a kaució nagyságrendjében – még szigorúbbak is az uniósnál, miközben a hazai vállalkozások nemcsak az utaslétszámban, hanem tőkében is jóval szegényebbek nyugati társaiknál.

Volt olyan utazásiiroda-vezető, aki nem kívánt a témával kapcsolatban nyilatkozni, mondván, felháborítónak tartja, hogy ötleteket adjunk néhány ügyeskedni próbáló utasnak, és kiragadott példákkal riogassuk az utazási irodákat. Nyilatkozott viszont Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke, aki szerint a magyar jogszabályok tökéletesen fogyasztócentrikusak, gyakorlatilag minden pontjuk az utasok érdekeit védi. Hozzátette: az utazási irodák felelősségének mértékét néhány nemzetközi egyezmény is szabályozza, amelyek eddig is érvényesek voltak nálunk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kontroll

Ki ne érezte volna már úgy egy adott pillanatban, rövid vagy hosszabb élete során, hogy ki kell… Tovább olvasom