Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Kedden és csütörtökön raboltak - 60 településen

Babonából kedden és csütörtökön tört be lakásokba egy 4 fős székesfehérvári rabló banda. Hat megye több mint 60 települését rabolták végig.
Volt olyan nap, amikor 9 lakást fosztottak ki. Az ország minden pontján megfordultak és végül a kiskunfélegyházi rendőrök kapták el őket.

Társasházi lakásokba tört be a 4 fős banda. Megosztották egymás között a munkát. Az egyik férfi volt az aki felderítette a terepet és informálta társait, majd hárman mentek betörni. Míg egyikük feltörte az ajtókat, addig a másik kettő a lakásokban lévő értékeket gyűjtötte össze. Rendszerint kisebb elektronikai eszközöket, ékszereket és pénzt loptak el. A betörésekkel pár perc alatt végeztek az elrabolt értékeket is 1-2 óra alatt tovább adták. Tavaly május óta több mint 18 millió forintnyi értéket raboltak össze.

A banda egyik tagja szabadlábon védekezhet, a másik 3 férfi előzetes letartóztatásban van. A férfiak ellen a rendőrség lopás, okirathamisítás, kábítószerrel és bankkártyával visszaélés miatt nyomoz.

Olvasóink írták

  • 3. ÉN" 2008. március 28. 21:47
    „Hmmm mi lessz itt még..!Soha nem lessz nyugalom!”
  • 2. matriné 2008. március 28. 19:35
    „Ez már nem is csoda e rendszerben!”
  • 1. tisztahiszti 2008. március 28. 18:44
    „Biztos a kikelet hadműveletet folytatták saját Szakálra.A mi szempontunkból már tök mindegy az állam rabol-e vagy a privát lassanként már annyi sem marad mint a Rákosi időkben..”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevés a rendőr, nyugállományosokkal pótolnák a létszámot

Volt hivatásosokat, nyugállományú rendőröket és határőröket venne vissza a létszámhiány pótlására a… Tovább olvasom