Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Kedden is tárgyal az agrárminiszter az almásokkal

Gráf József kedden újra tárgyal az alma-ügyben. A felvásárlókkal délelőtt, a termelőkkel délután egyeztet.
A tárcavezető a szombati, vásárosnaményi gazdagyűlésen azt mondta, reméli, hogy hamarosan megegyezés születik a léalma felvásárlási áráról. A gazdák a mostani 15-20 forintos kilónkénti felvásárlási ár helyett 30 forintosat akarnak.

A mezőgazdasági miniszter kedden ismét egyeztet az almafeldolgozók és a termelők képviselőivel. A szaktárca tájékoztatása szerint előbbiekkel délelőtt találkozik Gráf József, míg a gazdákkal délután kettőtől tárgyal a minisztériumban. A tárcavezető szombaton, a vásárosnaményi gazdagyűlésen azt mondta: arra számít, hogy 11 euro centes (körülbelül 26-28 forintos) kilónkénti felvásárlási árban meg tudnak egyezni. Ez egyébként kevesebb a gazdák 12 euro centes (30 forintos) követelésénél. Az almatermelők ultimátumot adtak a szakminisztériumnak a keddi nappal, és ha nem teljesülnek a követeléseik, akkor a záhonyi határátkelőt is blokád alá vonják.

Az almatermelők múlt hétfőn vonták blokád alá két szabolcsi felvásárló telephelyét. Azt akarják elérni, hogy a jelenlegi 15-20 forintos kilónkénti ár helyett legalább 30 forintot adjanak az almáért. Korábban úgy volt, hogy szeptember 1-jétől Nyírmadán is blokádot tartanak a Rauch-nál, de mivel a cég bejelentette, hogy amíg nem egyeznek meg a gazdákkal, addig felfüggeszti az ipari alma felvásárlását, a gazdák letettek erről.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Mezőgazdasági bizottsága eközben kétmilliárd forint azonnali támogatást kér az almaügy megoldásához a szaktárcától.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Magára hagyták a beteget

Órákon át ült a tűző napon egy magatehetetlen férfi, miután a betegszállítók kitették háza udvarára… Tovább olvasom