Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Kelet-európai agyelszívásról írt a The Times

Húsz éve a magyar napi- és hetilapokban címlapsztori volt az úgynevezett hipofízisbotrány. Főszereplője a szegedi nemzetközi hírű tudós, László Ferenc egyetemi tanár volt. Az 1986-ban kirobbant vagy inkább kirobbantott, egyes vélekedések szerint jórészt féltékenységről, irigységről, hatalmi harcról szóló ügyről az akkori kort jócskán megelőző könyv is született és első oldalon foglalkozott vele a tekintélyes The Times is.
László Ferenc professzor: „sztorimat" ügyvédi és bírói körökben koncepciós pernek nevezték Fotó: Segesvári Csaba
Mi arra voltunk kíváncsiak, az ügyet hogyan látja ma, éppen húsz évvel az első fokú ítélet kihirdetése után maga az érintett, László Ferenc professzor, aki két évtized után szólalt meg.

Szeged, 1986. november 18. A Csongrád Megyei Bíróság különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és devizagazdálkodást sértő cselekmények elkövetésében bűnösnek találta és három év, nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte László Ferenc professzort, a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektorhelyettesét, nemzetközi hírű kutató-gyógyító orvost, az endokrin osztály vezetőjét, az egyetem párttitkárát. A bíróság egyúttal négy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és másfél millió forint megfizetésére is kötelezte.

A karrier vége

László Ferenc karrierje ezzel és ekkor véget ért. Nevét néhány hónappal korábban még a Cserháti István váratlan halála miatt betöltetlen rektori poszt várományosaként, leendő akadémikusként, a II. számú belgyógyászati klinika szóba jöhető vezetőjeként emlegették. Az 52 éves tudós számára mindez egy csapásra szertefoszlott. Visszavonták egyetemi tanári címét, állását elveszítette, kutatómunkát nem folytathatott, ráadásul a máig elkötelezett baloldali embert kizárták az MSZMP- ből. Az intézet könyvtárába került azzal az egyetem egyik, akkori vezetőjének odavetett mondatával, hogy „Feri, te úgyis nagyon szeretsz olvasni".

A büntetőeljárás egyébként arról szólt, hogy László Ferenc és
A 11 éves történet

László Ferenc osztályán 1975-től folytattak kísérleteket növekedési hormon izolálására. Ehhez humán hipofízisre, emberi agyalapi mirigyre volt szükség, amit az egyetem kórbonctani intézetéből szereztek be.

Azonban a kutatások során az osztályra eljuttatott emberi szerveknek csak egy részét használták fel, nagyobbik része hivatalos engedély nélkül Olaszországba került. Az intézet a hipofízisekért cserébe folyamatosan kapott növekedési hormont tartalmazó készítményeket, laboratóriumi felszereléseket és egyéb, a jól szervezett, színvonalas kutatómunkához szinte nélkülözhetetlen diagnosztikumokat és vegyszereket mintegy kétmillió forint értékben. A Gödöllői Humán Oltóanyag-termelő és Kutató Intézet ugyanazt csinálta, mint László Ferenc, csak büntetlenül. 
munkatársai 11 év alatt engedéllyel vagy anélkül, a szegedi orvosegyetem vezetőinek tudtával vagy annak hiányában mintegy 5000 hipofízist adtak át az olasz Serono gyógyszergyár képviselőinek növekedési hormonokért és más, a kutatásukban nélkülözhetetlen eszközökért cserébe.

Magyarországon a rendszerváltás előtt alig volt ügy, amit akkora érdeklődés kísért volna, mint a hipofízisbotrányt. A televízió és a rádió, a napi- és hetilapok vezető hírként foglalkoztak a nemzetközi hírű kutató ellen indult büntetőeljárással. Kelet-európai agyelszívás címmel elsőoldalas cikket közölt a The Times is. Két szegedi újságíró, Balogh Tamás és Dlusztus Imre könyvet írt „A hipofízis-ügy"-ről.

A napokban elmondta egy magas rangú köztisztviselő, hogy László Ferencet a féltékeny, a László család hatalomkoncentrációjától tartó kollégái „dobták fel", amihez partnereket találtak az MSZMP és az egészségügy legmagasabb szintjein is. A professzornak, elsősorban szűkebb környezetében, az osztályán, sok híve volt, de egyetemi ellenségeinek, irigyeinek a számát még csak megbecsülni sem lehetett. Az utóbbi és az ellene folytatott eljárás valószínűleg összetartozott.

Ellenségek, vádak, okok

– Az ítélet kihirdetése után ön azt mondta, reméli, egyszer kiderül az igazság. Fia ehhez hozzátette, reméli, nem akkor, amikor már késő lesz. Húsz év telt el. Kiderült az igazság?
– Részben. Akkoriban ezt a pert, az én sztorimat ügyvédi és bírói körökben a koncepciós perek közé sorolták be. Mai napig egyetértek ezzel a meghatározással. Tudom az okokat, és nagy biztonsággal meg tudnám nevezni azokat, akiknek érdekében állt a félreállításom.

– Kérem, beszéljünk előbb az okokról! Az ön pályája meredeken ívelt felfelé, nagyhatalmú ember hírében állt, a tudományos élet és a gyógyítás elismert szereplője volt, ráadásul a későbbi vád alapját megalapozó hipofíziscsere hosszú évek óta folyt, mégis egy büntetőeljárás közepében találta magát.
– A nyolcvanas években az MSZMP egyes vezetői úgy gondolták, a külvilág felé bizonyítani kell, hogy a közélet „tiszta", a párt semmit nem tussol el. Ha emlékszik, váratlanul előkerültek például a labdarúgást érintő bundaügyek, akkortájt robbant ki a felvételi botrány a pesti jogi egyetemen, vagy említhetném a makói fokhagyma- vagy a meggymagügyet. Én is része lettem a „megtisztulásnak". Kiadták a kilövési engedélyt rám. Hogy csak egyetlen apró részletet emeljek ki: a nyomozás összefoglalójában az szerepelt, hogy nem érte kár a népgazdaságot, sőt! Mégis vádat emeltek ellenem.

– Professzor úr, kinek, kiknek volt az útjában?
– Sokan tudják... Neveket nem akarok mondani.

– Akkor csak annyit áruljon el: még élnek?
– Többségük igen.

– Az elmúlt húsz év alatt belenéztek az ön szemébe?
– Igen.

– És?
– Nincs és. Ha arra gondol, hogy bocsánatot kértek-e, a válaszom: nem.

Az ügyész és a bíró

A Csongrád Megyei Bíróságon Szántó Gábor képviselte a vádat, a bíró Exterde Tibor volt. Mind a ketten visszautasítják, hogy koncepciós per folyt volna László Ferenc ellen. Exterde Tibor, a Csongrád Megyei Bíróság büntető kollégiummának elnöke és Szántó Gábor, a Szegedi Városi Ügyészség vezetője is azt mondta, az iratokban bűncselekményt láttak, senki nem utasította őket arra, hogy mit képviseljenek és milyen döntést hozzanak.  
– Beszéltem valakivel, aki az ítélet kihirdetése után hallotta, hogy önt a kollégái dobták fel, ők értesítették a rendőrséget arról, hogy egy pesti szállodában a Serono képviselőivel tárgyal.

– Na látja, ez is. Hosszasan sorolhatnám a számtalan furcsaságot. Ezekről írtak A hipofízis-ügy című könyvben, azért egy-kettőt megemlítek. Az ügyben nem helyi, hanem az állambiztonsági hivatalhoz tartozó pesti rendőrök nyomoztak; ügyvédeim, Bárándy György és Bába István hiába kezdeményezték tanúk meghallgatását, a bíró az indítványt elutasította.

Nem kellett börtönbe vonulni

– A Balogh–Dlusztus-könyvben olvasható, hogy az egészségügyi tárca egyik vezetője Cserháti István temetésén szűk körben megjegyezte: a rektorválasztásnál Lászlóval már nem kell számolni. Professzor úr, tudja, ki mondta ezt?
– Igen. De ne várja, hogy megnevezzem.

– Ön sem akkor, sem most nem tagadta le, hogy elsősorban gyógyszerekért cserébe kivitt az országból ötezer darab hipofízist, viszont folyamatosan azt állította, tudott róla az egyetem vezetése, illetve mindig hozzátette, hogy hasonló ügylet Romániával és Svédországgal is folyt legálisan és egy fillér anyagi haszna sem származott az egészből. Ezeket azonban nem tudta alátámasztani, egyedül maradt.
– Mert a papírok „véletlenül" eltűntek, illetve a románokkal kötött szerződésben patkányok szerepeltek. Mindenki tudta, hogy nem patkány, hanem emberi agyalapi mirigyről volt szó, csak akkor nem merte senki leírni, hogy emberi szöveteket veszünk ki a holttestekből. A hipofízisekért cserébe kapott növekedést serkentő gyógyszerek segítségével törpékből lettek normális testmagasságú emberek, de ez sem volt elég. Számtalan köszönőlevelet tudnék mutatni, a bíróságon ezeket nem vették figyelembe.

– Végül nem kellett börtönbe vonulnia. A Legfelsőbb Bíróság öt hónap múlva részben megváltoztatta az ítéletet, felmentették a sikkasztás vádja alól, két év felfüggesztett szabadságvesztésre és 100 ezer forint mellékbüntetésre ítélték. Két évvel később visszakapta egyetemi tanári címét is, de a teljes rehabilitációja elmaradt, az orvosegyetemre nem térhetett vissza.
– A természettudományi kar összehasonlító élettani tanszékén kaptam állást, tudományos tanácsadóként a közelmúltig foglalkoztattak, illetve a kiskunhalasi és a kiskunmajsai kórházban dolgoztam, illetve dolgozom jelenleg is.

– Egy szegedi professzor, amikor elmondtam neki, hogy kiről és miről készülök írni, azt mondta: 1986-ban egy óriási tudóst veszített el a magyar egészségügy. Hozzátette: radiológus feleségét is kicsinálták, aki a röntgenklinika vezetője lehetett volna, ez „csípte" sokak szemét.
– Így van, nemcsak az én karrierem tört ketté, hanem a felségemé és a gyermekeimé is. Látja, ez az, amit nem lehet megbocsátani, ezért mondtam, hogy koncepciós per volt.

– Már két órája beszélgetünk, még csak annyit áruljon el: ön szerint László Ferencről vagy a hipofízisügyről szólt a per?
– Rólam, rólunk. László Ferencről és a családomról.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Skype mobilon is

A 3 Group nevű szolgáltató ügyfelei ingyenesen hívhatják majd a többi 3-as Skype felhasználót,… Tovább olvasom