Délmagyar logó

2018. 06. 23. szombat - Zoltán 12°C | 19°C Még több cikk.

Kenőpénz elfogadása közben fogtak el egy rendőrt

A váci kapitányságon dolgozó rendőr pénzért cserébe az előzetesben lévők szabadulásának elintézését ígérte az érintett családoknak.
Hivatali vesztegetés miatt folyik nyomozás egy váci rendőr ellen, aki előzetes letartóztatásban lévők családjától kért és kapott pénzt. A férfit kedden ügyészségi megbízásra a váci rendőrkapitányság közelében, pénzátvétel közben fogta el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Nagy Andrea elmondta, hogy a helyi kapitányságon dolgozó rendőr pénzért cserébe az előzetesben lévők szabadulásának elintézését ígérte az érintett családoknak. A szóvivő nem tért ki arra, hogy honnan és hogyan szereztek tudomást a férfi üzelmeiről, és a kenőpénzként kapott összegekről sem mondott részleteket.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy pontosan miként fogták el a gyanúsítottat, azt mondta: azokban az esetekben, amikor feltételezhetően fegyver van a gyanúba fogott személynél, a TEK segítségét kérik az elfogáshoz, és így volt ez most is. A szolgálati fegyverrel rendelkező váci rendőrt a munkahelye közelében érték tetten – fűzte hozzá.

A középkorú férfit folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A gyanúsított már nem rendőr, a történtek miatt ugyanis lemondott szolgálati viszonyáról. A Központi Nyomozó Főügyészség pénteken dönt arról, hogy kezdeményezik-e a férfi előzetes letartóztatását – tájékoztatott Nagy Andrea.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A KENÓ csütörtöki nyerőszámai

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a július 3-ai KENÓ-játékban a következő számokat… Tovább olvasom