Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Kéry László elemzése a választásokról

A gazdasági és politikai kilátásokról beszélt Kéry László politológus a Szocialista Párt szervezésében. Kéry szerint a Fidesznek a kisebb részvétel kedvez, ám a Fidesz erősségének nevezte a mozgósítást.
Egyik dolog a kampány és másik a kormányzás, a kettőnek pedig láthatóan nincs köze egymáshoz - mondta Kéry László politológus a 2006 gazdasági, politikai perspektíváról szóló beszélgetésen. Elsőként a választásokon való részvétel arányában latolgatta, melyik párt győzhet. Szerinte ha 59 körül lesz a részvétel, a Fidesz nyerhet, ha 64 százalék körüli, akkor az MSZP. Kéry László egyébként 64-65 százalékra becsüli a választási részvételt.

Azt is hozzátette, hogy nem lehet sem most, sem talán még április 8-án sem megmondani, melyik párt lesz a választások győztese. Először is azért, mert sok a kérdőjel, most sokkal több tényezőt kell figyelembe venni, mint bármikor korábban. Ráadásul a politikai blokkok is zárultak, nincs átjárás a jobb-és baloldal között. A sok kérdőjelre talán a 600-700 ezres bizonytalan szavazók lesznek a választók. Kéry Lászlót azt is elmondta, hogy a választások kimenetelét illetően nagy jelentősége van annak, hogy ki fog hibázni a hátralévő időben, mert fölé ígérni már nem lehet.

Kéry László ezután a pártokat elemezte és a Magyar Szocialista Pártnál kiemelte, hogy jelentős reformokon ment át a párt és összeszedett, összetartóan érkezett el a 2006-os választásokig. A Fideszről ugyanakkor tagadhatatlan, hogy szervezeti struktúrája nagy változáson ment át, például a polgári körök kiépítésével, amelyet egyébként akkor a baloldalról sokan megmosolyogva figyeltek. Ez a jól szervezettség és gyors mozgósíthatóság most a Fidesz előnyére válhat.

(Krónika hírszolgálat)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ibolya alulról

Történt pedig, hogy néhány napja Oláh Ibolya volt a közszolgálati tévé reggeli napkelésének… Tovább olvasom