Délmagyar logó

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 26°C Még több cikk.

Két hete már lövöldözött a mészárlásra készülő egyetemista

A lakók szerint S. Ábel soha nem nézett senkire, gyakran a köszönést sem fogadta.
Saját lépcsőházában lőtt gázfegyverrel S. Ábel (22) két héttel azelőtt, hogy a rendőrség őrizetbe vette volna tömegmészárlás előkészülete miatt. A fiatalember éjszaka hozta rá a frászt lakókörnyezetére azzal, hogy gázpisztolyát elsütötte a zárt helyen.

– A fojtó szagra ébredtem, azonnal kimenekültünk a lakásból – emlékezett vissza az Ábel szomszédjában lakó idős ember, aki, tartva a fiatalember bosszújától, nem árulta el a nevét.

– Hatalmas durranást hallottunk, majd torokkaparó gázszag terjengett az épületben. Nagyon megijedtünk, azt hittük, gázrobbanás történt. Összeszaladtak a lakók, volt, aki lemenekült az utcára. A tűzoltók mondták, hogy ez gázpisztoly lehetett. Becsöngettek a lánglovagok mindenkihez, egyedül Ábel mondta, hogy nem érez semmit. Persze később kiderült, hogy ő lőtt – vette át a szót egy fiatalasszony, aki szintén tart Ábeltől, annak ellenére, hogy az incidens után a joghallgató bocsánatot kért a lakóktól. Mint megtudtuk, Ábel azzal magyarázta tettét, hogy cukorbetegsége miatt rosszul lett, és így akarta felhívni magára a figyelmet - írja a Blikk.

A teljes cikkért kattintson ide! >>

Olvasóink írták

  • 17. flexsnake 2010. február 17. 11:06
    „16. nem otthon vagy hanem az oldalon ahol az oldal szabályai érvényesek.”
  • 16. Filctoll 2010. február 15. 20:28
    „Nekem az a gyanúm hogy ezt az ügyet direkt a választások előtt felfújták figyelem elterelésként! Mindig be szoktak a hatalmon levők dobni egy jó zsíros csontot amit minimum fél évig lehet rágni, a végén meg az ügy okafogyottá válik vagy unalmassá ami az embereket nem érdekli.
    Választások előtt MINDEN alkalommal megjátszák ezt!
    Ha jól emléxem pl Tocsik ügy, Mór.”
  • 15. james27 2010. február 15. 19:50
    „ki az ..... aki kiválogatja a kommenteket?
    inkább itt jöjjönek ki az indulatok, mint a valóvilágban!
    kiváncsi lennék a letiltott kommentekre,
    ez a szólás szabadság?”
  • 14. Csecs 2010. február 15. 15:32
    „Hol lenne, otthon. A rendőrség kivételesen végezte a munkáját, mert egy mentálisan és testileg is rokkant embert nem akkora kihívás elkapni, mint megfékezni 300 vérszomjas, feldühödött cigányt, akit ráadásul a vastagláncosok felhergeltek, hogy "kinyírjuk á sok csicská párásztot!".”
  • 13. magyarok 2010. február 15. 15:08
    „Nem tudom ilyenkor hol van a Magyar Gárda!”
  • 12. klj_54 2010. február 15. 13:13
    „Nem szeretnék a perének ügyésze lenni!
    Egy jobban képzett ügyvéd úgy szétkapja a vádat, hogy a végén az államnak lel majd nem vagyoni kár miatt fizetni!
    Ne vessen meg senki, de miért nem lőtte le az a rendőr aki először meglátta a parancs kihirdetése után?
    Tudták mire készül, fegyvere van.....”
  • 11. franzvon 2010. február 15. 12:46
    „A cukorbetegségek nagy része is lelki eredetű ....
    A folyamatosan stresszelő szervezet a mellékvese velő adrenalin, valamint a mellékvesekéreg-steroidok vonalán mint inzulinellenes hormonszint növekedés már önmagában elég hozzá-nem beszélve a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjei ellen termelt autoantitestekről....
    lÖssze van itt zavarva rendesen a lélek.
    De ha haragszik, töltse ki magán a bosszúját....”
  • 10. IVY 2010. február 15. 11:48
    „És még hány ilyen félkegyelmű szaladgál közöttünk, mióta bezárták a Lipótot??!!!!”
  • 9. nanemaaa 2010. február 15. 10:56
    „"Inkább a sportlövők fegyverét kéne elvenni."

    Ennek a baromnak meg minden fegyverét, nehogy szaporodjon. Remélem a sitre kerül <moderálva>”
  • 8. Zs 2010. február 15. 10:55
    „7.
    most kivételesen egyetértek :)”
  • 7. flexsnake 2010. február 15. 10:34
    „5. csak végigülte mint a többi nagyszerű jogász :D”
  • 6. bubuska73 2010. február 15. 10:30
    „Sajnos nagyon sok embert érint a cukorbetegség,de nem csinálnak hülyeségeket e mögé bujkálva!Ez a kis p.cs azt hiszi,hogy a betegsége minden alól felmenti?!?Valaki mondja már meg neki,hogy a cukorbetegség nem egyenlő az elmebajjal!!!”
  • 5. m52 2010. február 15. 10:26
    „Gázpisztollyal lőtte be az inzulint . Hogy jutott ez el negyedikig a jogi egyetemen ?”
  • 4. flexsnake 2010. február 15. 10:19
    „2. de régen meg kis kaliberrel engedély nélkül szórakozhattál, annak hál istennek vége. A gázfegyóval nagy kárt nem tud okozni ha nem kerül közel hozzád. Inkább a sportlövők fegyverét kéne elvenni.”
  • 3. flexsnake 2010. február 15. 10:17
    „,,Ábel azzal magyarázta tettét, hogy cukorbetegsége miatt rosszul lett, és így akarta felhívni magára a figyelmet"
    JA én is úgy szoktam. De közben gránátokat is dobálok hogy észrevegyenek.... ez hülye???
    Ilyen marhaságot hogy azért lőtt... mondja azt hogy ki akarta próbálni mekkorát szól. Nincs abban semmi, de akkor kimehetett volna egy erdőbe.”
  • 2. szaniszlo73 2010. február 15. 09:21
    „A fegyvertartást komoly pszichológiai vizsgálat kellene hogy megelőzze, legalábbis régebben a gázpisztoly vásárlását is fegyvervizsga valamint pszichológiai vizsgálat előzte meg, nem úgy mint most. Csak a fegyveres testület dolgozóinak kellene, hogy legyen fegyvertartási engedélye.”
  • 1. nanemaaa 2010. február 15. 09:05
    „Szemét kis bunkó. Jó lenne hinni benne, hogy jó időre bezárják. Sajna erre nem sok az esély. Minden esetre már pofára is bizalomgerjesztő. És ez akar ügyvéd lenni?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már megint bankautomatát vittek el

Bankautomatát vittek el Budapesten hétfőn hajnalban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság… Tovább olvasom