Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

Két új körforgalmat adnak át

„ Egy-két ezer lelkes osztrák faluban három hét alatt elkészült a körforgalom, a közlekedés fenntartása mellett! Sopronban a Jereván közepén még meddig lesz tankcsapda, csatatér?”

Két újabb körforgalmat adnak át rövidesen a Sopronban autózóknak. Az egyik a 84-es főút és a Pozsonyi út kereszteződésében, a másik pedig a Jereván-lakótelepen szolgálja majd a biztonságos közlekedést.

Tartják a határidőt

Mint kiderült, a Jereván-lakótelepen a közműkiváltásokat is szerették volna bevonni a közbeszerzésbe, ám ez nem járt sikerrel, ezekre önálló közbeszerzési eljárást kellett indítani. A Pozsonyi úton pedig a tárgyalásos eljárás lefolytatása vett igénybe néhány hetet, de a városháza közleménye szerint mindkét építkezésnél – a késések ellenére – tartani fogják a szerződési határidőt.

Baleseti gócpont

– Sopron saját beruházásában valósul meg a Pozsonyi úti csomópont átalakítása körforgalommá, az átadás az április vége helyett június elejére várható, az építkezés költsége körülbelül 130 millió forint – mondta el Szőnyi Zsolt, a Magyar Közút Kht. kommunikációs igazgatója, akitől azt is megtudtuk, a Pozsonyi útin kívül még egy forgó is épül, mégpedig a Balfi utca és az elkerülőút kereszteződésében. – A közbeszerzési eljárást már kiírták, és reményeink szerint a második negyedévben megszülethet a döntés a kivitelezőről. Az elkerülőútnak ezen a szakaszán az utóbbi időben megnövekedett a forgalom, és a kereszteződés baleseti gócponttá vált, ezért szükséges itt is körforgalmat kialakítani.

Áthelyezik a szobrot

A másik, azaz a jereváni csomópont átalakítása június végéig tart. – A kivitelező a Betonút Rt., az összköltség – mely a közműkiváltást és minden járulékos kiadást tartalmaz – körülbelül 50 és 60 millió forint között lesz – mondta el érdeklődésünkre Szóka Sándor, a városüzemeltetési iroda csoportvezetője. Tőle azt is megtudtuk, a csomópont melletti – a jereváni testvérvárostól ajándékba kapott – szobor kerül majd a forgó közepére. Korábban szó volt a Sopron Plaza „feletti”, azaz a 84. számú főút és a Lackner Kristóf utca, valamint a főút és a Virágvölgyi út kereszteződésének „forgósításáról”, ám – mint kiderült – ezek egyelőre nincsenek a városháza napirendjén.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szili Katalin: Jó úton halad a lap

Szili Katalin szerint az új székházunk arra is bizonyíték, hogy a Délmagyarország olyan színvonalas… Tovább olvasom