Délmagyar logó

2018. 07. 18. szerda - Frigyes 18°C | 26°C Még több cikk.

Kétmilliárdos bevétele volt tavaly az MSZP-nek

Évek óta először több bevétele volt az MSZP-nek 2007-ben, mint kiadása. A lap megszerezte a párt zárszámadásának főbb számait, melyek szerint 2,3 milliárddal számolhatott tavaly az MSZP. Ebben benne vannak a tagdíjak, az állami és egyéb támogatások, és a bevételek.
A kiugróan magas összeg főként a Köztársaság téri székház eladásának köszönhető. A bevételből 700 millió forintot azonban a leendő pártközpontért kell kifizetni. A tagdíjból származó bevételek egyébként csökkentek, annak ellenére, hogy a kötelező havi száz forintos tagdíjat éppen 2007-ben emelték kétszázra.

A magánadományokból érkező 261 millió forintnyi bevételhez leginkább az Európa-parlamenti képviselők járultak hozzá, egy megállapodás értelmében ugyanis a brüsszeli és a hazai szocialista képviselők kötelesek a fizetésük 15 százalékát a pártnak adni. A legtöbbet tavaly Harangozó Gábor EP képviselő fizette magánszemélyként, összesen több mint kétmillió forintot.

A párt 1,89 milliárdot költött a székházvásárlással, működési költségekkel és politikai tevékenységek költségeivel együtt.

Olvasóink írták

  • 5. Jockey 2008. április 14. 23:30
    „Na, akkor itt az alkalom, hogy az el...t 9500 milliárdból kettőt - sűrű bocsánatkérések közepette - visszategyenek az államkasszába! Azzal egyébként teljes mértékben egyetértek, hogy a pártok - mindegyik - tartsák el magukat.”
  • 4. soproni 2008. április 14. 20:37
    „Ha nekem lenne kb. 13.000.000 Ft-os évi jövedelmem, akkor én is adnék 2.000.000 Ft-ot bármelyik pártnak, amelyik olyan pozícióba juttat, ahol ennyi pénzt fel lehet markolni...”
  • 3. FJózsi 2008. április 14. 10:16
    „Ez ugyebár nyilvános. Nincs benne a szakácskönyvért kapott tiszteletdíj, a swarz támogatások összege,a gyűléseken összeszedett százasok,stb.Persze az a fidesz büdzsé.A lényeg persze az, hogy tényleg nem indokolt a pártok állami támogatása.Tartsák fenn önmagukat!”
  • 2. Josh 2008. április 14. 09:46
    „A témától függetlenül vérlázító a helyesírásod. Nem szégyelled magadat magyar létedre így írni?

    1. meg kell
    2. jelennie
    3. lopott
    4. Ez (mondat elején nagybetű)
    5. Milyen (itt is)
    6. kasszában
    7. Mennyi
    8. off-shore
    9. írásjelből elég egy is

    Ilyen szintű nyelvi igénytelenség súlytalanná teszi a kérdezőt és a kérdést, bármi volt is az.”
  • 1. a Tibi 2008. április 14. 09:26
    „Valahol megkell jelenni a lopot pénznek.
    ez a hivatalos !! milyen összeg lehet a fekete kasszába??
    mennyi lehet ofsor cégekben??”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Huszárvágással intézhetik el a Tubes ügyét

Törvénymódosítással próbál utat vágni a honvédelmi tárca a Tubesnek, és a Kánya-hegyre tervezett… Tovább olvasom