Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

Kétszázezer forint helyszíni bírságból

A soproni rendőrök sebességellenőrzést hajtottak végre Sopronban és Sopronkőhidán. Az ellenőrzés során sebességkorlátozás túllépése miatt 32 főt összesen 203.000 forintra helyszíni bírságoltak, három sofőrt pedig figyelmeztetésben részesítettek.

Autókat törtek fel

Röjtökmuzsajon és Sopron-Balfon is feltörtek egy gépkocsit, az előbbiből egy mobiltelefont és készpénzt, mintegy 45.000 forint értékben, az utóbbiból pedig egy női kézitáskát, a benne lévő személyes tárggyal együtt, mintegy 30.000 forint értékben tulajdonítottak el ismeretlen elkövetők. Mindkét ügyben rongálás és lopás miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás indult.

Épülő házból akartak lopni

Bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére, hogy Fertőrákoson, a Szárhalmi utcában egy építés alatt lévő lakatlan házba ismeretlenek mentek be. A helyszínre kiérkező rendőröket meglátva, a házban lévő három férfi – akik különböző szerszámokat és gépeket próbáltak meg eltulajdonítani – megpróbált elmenekülni, de az intézkedő rendőrök elfogták és előállították őket. A három fertőrákosi fiatalember – kettő 19 éves, egy pedig 21 éves – ellen lopás miatt büntetőeljárás indult.

Elkötötte a biciklit

Petőházán egy helyi lakos lezárt kerékpárját tulajdonította el ismeretlen elkövető a cukorgyár előtti kerékpártárolóból és ezzel nyolcezer forint anyagi kárt okozott. Az ügyben lopás miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás indult.

Letörte a busz visszapillantó tükrét

Sopron-Brennbergbányán, a templom előtt parkoló autóbusz visszapillantó tükrét törte le ismeretlen elkövető, és ezzel mintegy 6.000 forint kárt okozott. Az ügyben rongálás miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás indult.

Tárolóból vitt el műszaki cikkeket

A soproni IV. László király utcai ház tárolóhelyiségének lakatját ismeretlen elkövető levágta és onnan mintegy 35.000 forint értékben különböző műszaki cikkeket és szerszámokat tulajdonított el, illetve ezer forint rongálási kárt okozott. Az ügyben rongálás és lopás miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás indult.

Cigarettát keresett, de elkapták

Sopronban, az egyik ital nagykereskedésbe tört be ismeretlen személy és onnan több karton cigarettát próbált meg eltulajdonítani, de a kiérkező rendőrök tetten érték és elfogták. A 30 éves soproni elkövető ellen lopás és rongálás miatt büntetőeljárás indult.

Kellett volna a nyárigumi-garnitúra

Sopronban, a Tóth Antal utcában lévő garázssoron lévő egyik garázsba ismeretlen elkövetők betörtek és onnan 4 db Goodyear típusú, alumíniumtárcsára szerelt nyári gumiabroncsot tulajdonítottak el mintegy 180.000 forint értékben, és ötezer forint rongálási kárt is okoztak. Az ügyben rongálás és lopás miatt ismeretlen tettes ellen büntetőeljárás indult.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szűrővizsgálat

Az Erzsébet-kórház emlőszűrő centruma (Sopron, Győri út 15.) mammográfiás szűrővizsgálatra várja… Tovább olvasom