Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Kétszínű zászló

Negyvennégy őszén történt. A párt helyi sejtjének vezetője lehúzta kabátjáról az árpádsávos karszalagot, és a nagyobb nyomaték kedvéért az asztalra fektette. Jelentőségteljesen, de inkább vészjóslóan körülnézett. A szó szoros, és átvitt értelmében valamennyien, kivéve kilenc hónapos kis húgunkat, az asztal körül szorongtunk. „Aki nem hisz a német győzelemben, és ráadásul ezt hangosan hirdeti, hazaáruló, statáriális bíróság előtt van a helye.” Az akkor 13 éves bátyám felé fordulva folytatta: „A kiskorúság nem mentesít, mert tudjuk, a gyerek a szülők szócsöve, otthonról hozza véleményét. Így az egész családot jogomban áll elvitetni.” Megúsztuk, bár a háború végén nem sok kellett a fenyegetés valóra váltásához. Különösen, mert édesapánk ugyanekkor egy kárpátaljai zsidó férfit is bújtatott, de ezt mi, gyerekek csak utóbb tudtuk meg. Az árpádsávos zászlók azóta számomra a vészkorszakot idézik. Nem könnyű elképzelni, hogy ilyen mementó milyen érzéseket ébreszt a tragédiát közvetlenül megélt emberekben, kiknek hozzátartozóit megsemmisítő tábor nyelte el.

„ A történelem az élet tanítómestere.” Vagy mégsem? Ki tudja, miért, még nemzeti ünnepeinken is egyre többször és egyre nagyobb számban jelennek meg az említett rossz emlékű jelképek. Mintha a nemzet szabadságharcaiban felmagasztosult piros-fehér-zöld már korszerűtlen volna. Csak remélni lehet, hogy a piros-fehér csíkos zászlót lengetőkre érvényes Jézus igéje: „...bocsásd meg nekik: mert nem tudják, mit cselekszenek.”
Zatykó József, Fertőd
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sánta bravúrjaival megmaradt a gyirmót esélye

Hazai pályán szenvedett kínos vereséget az ETO FC és az FC Sopron a Magyar Kupa tegnapi… Tovább olvasom