Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Kettesben tovább élsz

Tartós kapcsolat, kalandok sora? Mi jellemzi ma az emberek legtöbbjét? S mely kapcsolatformával jár jobban az egyén? Ez személyfüggő. Egy bizonyos: legnagyobb botorság egy jól működő kapcsolatot megszakítani csak azért, mert „jöhet még jobb is". Aki keres, lehet hogy talál, de az is lehet, hogy nem. Vagy már meg is találta az igazit, ám csak akkor jön rá, amikor késő.
A jól működő, hosszú távú párkapcsolatban a párok tagjai kiteljesednek Illusztráció: MTI
Vannak a tartós párkapcsolatra törekvők, és vannak kalandkeresők. Kérdés: utóbbiak tényleg kalandkeresők-e, vagy pedig olyan tartós kapcsolatra törekvők, akik még nem találták meg az igazit? S a tartós kapcsolatra törekvők valóban tartós kapcsolatra törekednek-e, vagy csak a változtatástól való félelem tartja őket hosszú távon egyazon kapcsolatban? Mindegyik változatra akadnak példák, és mindegyik ellenkezőjére is – mondja dr. Pikó Bettina, a Szegedi Tudományegyetem docense, magatartáskutató.

A párkapcsolatok pszichológiai oldalát vizsgálva meghatározó, hogy ki mennyire tűri a bizonytalanságot. Sokan nehezen tudják elviselni a változást, s akkor sem lépnek ki egy kapcsolatból és kezdenek újat, ha erre szükség volna. És sokan vannak olyanok is, akik pedig épp a hosszú távú változatlanságot tűrik rosszul. Utóbbiak közül azonban számosan csak utólag értékelik hosszú távú, biztos kapcsolatukat. Akkor, amikor már késő.

– Kultúránk fogyasztói kultúra, s ez a kapcsolatok területén is megmutatkozik. A „minél több, annál jobb" szemlélet azonban a kapcsolatokra nem vonatkoztatható – hívja föl a figyelmet a magatartáskutató. Mint mondja, a legnagyobb botorság felrúgni egy – amúgy jól működő – kapcsolatot, pusztán kalandkeresésből, olyan meggondolásból, hogy „még nem akarom lekötni magam", „még előttem az élet", és így tovább. A lehetőségek száma elvileg végtelen, a gyakorlatban viszont az ember behatárolt helyen, behatárolt időben él, s egyáltalán nem biztos, hogy jobbat lelne az elhagyottnál.

Megtörténhet persze, a kapcsolat tényleg nem jó – hogy mikor nem jó, ezt mindenki maga érzi –, és ilyenkor érdemes váltani. Az is előfordulhat: voltaképpen minden rendben volna, csak éppen az adott személy nem igazán tud kötődni, mert például gyermekkorában nem kapta meg azt a személyre szóló szeretetet, ami aztán későbbi kapcsolataiban mintaként tudna számára szolgálni. Ilyenkor az ember maga sem tudja igazán, mit akar. Úgyszintén gyakori: megkapta a személyre szóló szeretetet, ugyanakkor folyamatos szülői konfliktusokat észlelt, s csak egyben biztos, nem szeretne ilyen kapcsolatban élni. Sok gyermek pedig csonka családban nő fel, s eleve nem lát maga körül pozitív hosszútávúkapcsolat-példát. „Eleve elrendelésről" persze nincs szó: rengeteg ember van, aki olyan környezetben nevelkedett, ami minden volt, csak pozitív nem, és mégis boldog családban él.

Sok fiatal úgy gondolja: a hosszú távú kapcsolat, kivált a házasság, bizonyos mérvű önfeladását jelent. Holott a stabil kapcsolattal inkább nyer az ember, mintsem veszít – és nemcsak az egyik, hanem mindkettő. A tartós kapcsolatnak éppen ez az értelme. Bizonyos mérvű önfeladás mindig bekövetkezik – akkor is, ha az ember rövid távú kapcsolatokat alakít ki vagy nincs kapcsolata –, hisz az egyén mindenképpen folyamatosan változik élete során. A hosszú távú kapcsolatban azonban nem egy ember változik, hanem kettő, s mert mindkettejük egymás felé módosul, mindkét félnek kevesebbet kell magából föladnia, mint egyébként kellene. A jól működő hosszútávú kapcsolat mindkét tagja „több lesz", mint volt korábban – tehát nem személyiségcsonkulásról, sokkal inkább kiteljesedésről van szó.

És még valami: a pozitív pszichológia – melyről Pikó Bettina könyvet is írt a közelmúltban, Lelki egészség a modern társadalomban címmel – igazolja, s biokémiai szinten is igazolható: a hosszú távú, stabil kapcsolatban élők általában egészségesebbek, és hosszabb ideig élnek, mint a többiek. Az ember, ha már boldog, hosszú ideig akar boldog lenni.

Fiatalok, magukról

Kati (18): „A kötődés vagy nem kötődés csalódásfüggő. Én épp szakítás után vagyok, kétéves együttjárás után. Nem az én hibámból szakítottunk, a tartós kapcsolatnak vége, s most jönnek a kalandok. Egyelőre nem is akarok újabb tartós kapcsolatot kialakítani, de ha majd bekövetkezik, remélem, tényleg az igazi lesz."
Rebeka (20): „Kerülöm a kalandokat, mindenképpen tartós kapcsolatra van szükségem. Most is tartós kapcsolatban élek, már négy és fél éve. Tulajdonképpen előtte sem voltak túlzottan kalandjaim. Nem érzem szükségüket, és szerintem nevelés kérdése is az ügy. Szüleim harmonikusan éltek együtt, az ő példájukat követem."
Péter (20): „Egyszer biztos megházasodom, de egyelőre nem tervezem. Volt egy lány, akivel szíves-örömest összekötöttem volna az életemet, de mást választott. És azóta?... A furcsa az, hogy amíg együtt voltunk, addig más lányok is akadtak volna, ha kellettek volna, most pedig, hogy egyedül vagyok, nem akad senki sem. De nem adom fel, most is randira megyek."
Judit (20): „Kaland vagy hosszú táv, szerintem ezt nem lehet beszabályozni. Egyébként a társaságomban, úgy veszem észre, nem is ez a fő gond, hanem az, hogy sokan hiába görcsölnek, nem tudnak párra találni. Próbálnak ismerkedni, az igaz, de ez nem kalandkeresést jelent, hanem hogy egyáltalán legyen valaki."
Fáncsi (22): „A tartós kapcsolat mellett teszem le a voksot, ismerőseim és saját tapasztalataim alapján egyaránt. Lassan már másfél éve együtt vagyunk a barátommal, és nagyon jól érzem magam. Úgy érzem, egy egész életet is képes lennék leélni vele. S ha tíz vagy húsz év múlva megváltozik a helyzet? Akkor sem lesz késő, mert nyilván más emberek is járnak majd úgy, és lesz kiből választani."  

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagy Tamás fogadóórája

Nagy Tamás, az MDF országgyűlési képviselőjelöltje pénteken délután fél négytől fogadóórát tart a… Tovább olvasom