Délmagyar logó

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Kettészakad az Ifjúsági Demokrata Fórum

Új ifjúságpolitikai szervezetet alapít az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) tagjainak egy része - derül ki szombati közleményükből. Szerintük az IDF vezetősége hátat fordított a Magyar Demokrata Fórumnak, az antalli örökségnek, és olyan politikai irányhoz csapódott, amelynek évek óta az egyik legfőbb célja, hogy szétszedje, lejárassa és tönkretegye az MDF-et.
Az ifjú konzervatívok új ifjúsági szervezetet alapítanak a konzervatív politika támogatása érdekében - olvasható a közleményben, amelyet Horváth István, Erdei Roland és Kolozsi Péter adott ki az MDF-et támogató fiatalok nevében. Szerintük Magyarországon most kizárólag az MDF célja a nemzet felemelkedése, és más, önmagukat jobboldalinak valló pártokkal ellentétben soha egy pillanatra sem fordított hátat a versenyen alapuló piacgazdaságnak. Ezek olyan alapvető konzervatív értékek, amelyekből "mi nem vagyunk hajlandóak engedni, és ezért nem is asszisztálunk ahhoz, amit az IDF vezetése csinál".

Szerintük Almássy Kornél, az IDF egykori vezetője szembefordult az antalli örökséggel, amikor belekeveredett egy lehallgatási ügybe, melynek célja az volt, hogy az MDF-et tálcán kínálják fel más politikai erők számára.

A közleményt azután adták ki, hogy Lasztovicza Gábort ismét az IDF elnökévé választották szombaton, és alelnök lett Almássy Kornél, korábbi MDF-es, most független országgyűlési képviselő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Se munkájuk, se szállásuk: száztíz erdélyi került utcára

Pénteken a munkáját, szombaton a szállását is elveszítette 110 erdélyi Sárváron, Vas megyében.… Tovább olvasom