Délmagyar logó

2018. 02. 25. vasárnap - Géza -8°C | -1°C Még több cikk.

Kevesebb adó folyt be az új adónemekből

Az év első négy hónapjában 16,47 milliárd forint folyt be az újonnan kivetett adókból, ez időarányosan szerény teljesítmény, a pénzügyi tárca ugyanis egész évre 193 milliárdot vár.
Ennek döntő része, 150 milliárd forint a vállalkozások által fizetendő 4 százalékos extra nyereségadóból jönne össze, ám áprilisi végéig mindössze 8 milliárd forint, az éves terv 5,4 százaléka folyt be a kincstárba. A tavaly megszüntetett bankadóból idén is 567 millió forintos bevétel keletkezett. (A PM év elején még azzal magyarázta a befizetéseket, hogy azok a tavalyi évről csúsztak át.) Utóbbi adó utódától, az úgynevezett hitelintézeti járadéktól egész évben összesen 25 milliárd forint bevételt remél a szaktárca, ebből közel 3 milliárd forintot már be is fizettek a bankok.

A magánszemélyek által fizetendő négyszázalékos különadó is kevesebbet hozott a konyhára, mint amennyire időarányosan számítani lehetett, a négy hónap során 4,8 milliárd forint folyt be, szemben a 18 milliárd forintos előirányzattal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öngyilkos lett a korrupcióval vádolt japán miniszter

Meghalt Macuoka Tosikacu földművelésügyi miniszter - jelentette be az NHK japán televízió. A 62… Tovább olvasom