Délmagyar logó

2017. 05. 22. hétfő - Júlia, Rita 15°C | 26°C Még több cikk.

Kevesebb bűncselekmény, durvább elkövetők

Nógrád megyében 40 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma az elmúlt két évben, de a rablást, testi sértést, garázdaságot tekintve egyre erőszakosabban lépnek fel az elkövetők - mondta a megye rendőrfőkapitánya csütörtökön a testület évértékelő munkaértekezletén Salgótarjánban.
Szabó Jenő dandártábornok beszámolója szerint az ország megyéi közül Nógrádban történt tavaly a legkevesebb bűncselekmény, szám szerint 6.138, ez a tény egyébként évek óta jellemzi a megyét.

A megyén belül viszont kiugróan nagy a bűnözés a megyeszékhelyen, a regisztrált bűncselekmények 34,5 százalékát Salgótarjánban követték el - tette hozzá a főkapitány.

Kiemelte: 1852-ről 1449-re csökkent a közterületen elkövetett bűncselekmények száma, ezzel Nógrád a legjobb helyen áll országosan. Az 56,74 százalékos nyomozási eredményesség pedig az országos átlag fölött van - mondta.

Az adatok szerint tavaly 604 bűncselekményt követtek el személyek ellen, ez jellemzően szándékos testi sértést jelent. Három emberölés és három emberölési kísérlet történt, az elkövetőket elfogták. Alapvetően meghatározza a megye bűnügyi térképét a vagyon elleni bűnözés. A korábbi évekre nem jellemzően megjelentek a pénzváltókban elkövetett rablások és nőtt az idős korúak sérelmére - a sértettek otthonában - elkövetett rablások száma.

Házi István vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese az értekezleten kitért arra, hogy Nógrád az ötödik legjobb volt tavaly a nyomozások eredményességét illetően, a százezer lakosra jutó bűncselekmények számát tekintve a 15-16. helyen áll, vagyis kevésbé fertőzött térségről van szó.

Szólt arról is: a 30 napon belül befejezett ügyek száma viszont csökkent, ennek az is oka, hogy elhúzódnak a szakértői véleményadások. Hozzátette: ilyen esetekben lehetőség van arra, hogy rendbírsággal sújtsák a szakértőt.

Olvasóink írták

  • 2. 751510 2010. március 05. 09:09
    „Valami Draskovics-féle statisztika lesz ez megint...”
  • 1. dodó 2010. március 04. 21:02
    „A világon egyedüliként hazánkban a hivatalos kormánypolitika a cigánybűnözést minden törvényes és törvényen kívüli eszközzel támogatja, a cigányoknak a magyarok ellen elkövetett bűncselekményei nem csak hogy megszaporodtak, de egyre kegyetlenebbé is váltak. Zsebtolvajlásokból darabolós gyilkosságok lettek és a cigánybűnözés mára elviselhetetlen cigányterrorrá változott. A tavasszal hivatalba lépő új kormány elkerülhetetlen feladatai közé tartozik nem csak a magyarországi zsidó honfoglalás gyors és határozott visszaszorítása, a fehérgalléros politikai/gazdasági bűnözők elszámoltatása és felelősségre vonása, hanem a kialakult fojtogató cigányterror keménykezű letörése is!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb gyanúsítás a BKV-ügyben

Gyanúsítottként hallgatták ki Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes kommunikációs… Tovább olvasom