Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Kevesebb születés és házasságkötés

Tavaly 622 (ebből 362 mosonmagyaróvári illetőségű) újszülöttet anyakönyveztek. Tavalyelőtt 636-ot (357 mosonmagyaróvárit) jegyeztek be a mosonmagyaróvári városháza igazgatási osztályán – tájékoztatta a Kisalföldet Bogár Zsuzsanna anyakönyvvezető.

A 2006-ban a halotti anyakönyvek tanúsága szerint 482 ember hunyt el, a korábbi évben 520.
A házasságkötéseknél is hasonló tendenciát észlelhetünk: a nemrég lezárult esztendőben a polgármesteri hivatalban 174, külső helyszínen (családi házban, étteremben) hét pár esküdött örök hűséget, míg a 2005-ös évben 183 hivatali és 2 kihelyezett esküvőt jegyezhettek fel.
A Karolina Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályán 2006-ban 608 kisbaba született, ebből három ikerpár – tudtuk meg dr. Barcza Istvántól, az osztály főorvosától. A legtöbb újszülött, 58, augusztusban látta meg a napvilágot, míg a legkevesebben, 43-an decemberben születtek. Idén januárban eddig tíz kisbaba örvendeztette meg családját, öt lány és öt fiú, közülük négy mosonmagyaróvári.
Az év első újszülöttje a halászi Zentai család sarja, Csenge, aki 3590 grammjával január 2-án látta meg a napvilágot.
A szülészet-nőgyógyászat adminisztrációs osztályán érdeklődve az is kiderült, hogy a lányok körében divatos név a Petra, Flóra, Kiara, Maja, Andrea, míg a fiúk a Ferenc, Barnabás, Tamás, Dávid és Róbert név birtokosai lehetnek a leggyakrabban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nincs veszélyben a roma önkormányzat

A Soproni Cigány Kisebbségi Önkormányzat működése nincs veszélyben, a megmaradt három képviselő… Tovább olvasom