Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Kevesebben vagyunk nagyon büszkék magyarságunkra

A magyarok 32 százaléka nagyon büszke arra, hogy ehhez a nemzethez tartozik, ami 8 százalékkal kevesebb, mint három évvel korábban.
Ráadásul 16 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik szégyenkeznek valamiért, ami az országhoz köthető - derül ki az Image Factory és a Tárki felméréséből. A legtöbb ember számára a sportsikerek táplálják a nemzeti büszkeséget, de jó érzés tölti el őket, ha a magyar tudósokról, a konyhaművészetről, vagy a magyar lányok szépségéről van szó.

A válaszadók háromnegyede egyetértett abban, hogy szívesebben lenne magyar, mint más ország polgára, ez megegyezik a három évvel ezelőtti kutatás eredményeivel. A megkérdezettek 59 százaléka viszont azt mondta, hogy kevésbé tud büszke lenni az országra, mint szeretne. Ez 10 százalékos növekedés három év alatt.

Hankiss Elemér szerint a magyarokra a túlzó büszkeség és a szégyenérzet kettőssége jellemző, ami a tájékozatlanságból fakad. Sokan büszkék például a magyar tudósokra, pedig utoljára a múlt század harmincas éveiben voltak igazán kiemelkedő tudományos teljesítmények, a szociológus szerint.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. adamik 2008. július 04. 13:34
    „Egy népet én az alapján itélek meg, hogyan viszonyulnak a hatalmat gyakorlók azokhoz akiktöl a hatalmukat kapták.
    A magyar hivalalnok lekezelö, korrupt, szivatja az ügyfelet.
    A rendörség pökhendi, brutális, a bünözöket védi, a tisztességes állampolgárokat zaklatja.
    Az ügyészség, bíróságok politikai megrendelésre dolgoznak. magyarországon igen szép hagyományai vannak a koncepciós pereknek.
    Ezeket a hivatalnokokat, rendöröket, bírókat . . . stb. a magyar nép nevelte ki magának saját soraiból, bízta rájuk az országot.
    Szerintem a magyarok egyszerüen bunkók. Aki akar megsértödhet.
    Nem ezzel a véleménnyel születtem, menetközben alakult ilyenné.
    Nem vagyok magyar. Anyám volt határontúli magyar, de nem volt rá büszke. Nem élek magyarországon.
    (Ismerem az "M" betüt, indokolt esetben használni is tudom.)”
  • 28. tittu 2008. július 02. 10:28
    „szégyellem,hogy magyar vagyok”
  • 27. Lutetia 2008. június 20. 13:10
    „"Egy igaz magyarnak ilyesmi, hogy "szót", nem csúszik ki a száján... ;)))"
    Akarom mondani az, hogy "szavat"...”
  • 26. Lutetia 2008. június 20. 09:46
    „Kedves "Lemba 17", vagy nagyon öreg a szótárad, vagy nem magyar szótárban nézted meg a "fals" szót (bár ez utóbbit nem is merem feltételezni Rólad). Ajánlom figyelmedbe a Magyar szókincstár c. opuszt (Tinta Kiadó, 2003), és benne a "fals" szócikket. Minden igaz magyar hazafinak illene forgatnia ezt a könyvet;)))
    Figyelmedbe ajánlom továbbá, hogy az idegen eredetű szavak helyesírásával kapcsolatban az az általános tendencia, hogy azokat a magyar kiejtési szabályok szerint írjuk. Igaz magyar ember nem ír le olyat, hogy "false" ;)))
    Végezetül felhívnám a figyelmedet arra a tényre, hogy annak a szónak, hogy "szó", nem az a tárgyesete, hogy "szavat", hanem az, hogy "szót" (míg a többesszám alanyeset az, hogy "szavak"). Egy igaz magyarnak ilyesmi, hogy "szót", nem csúszik ki a száján... ;)))
    További lelkes magyarkodást és mások helyesírásának "szakértő" kritizálását kívánom!
    Üdvözlettel
    egy nyelvész, akit TÉNYLEG érdekel a magyar nyelv”
  • 25. torsten 2008. június 19. 22:58
    „Kedves "Lemba",
    Miért is? a kérdést ön válaszolta meg; a bőrszíne más.Azért filozofálgatás helyett konkrétumokkal is szolgálhatna, nos ez az ami otthon hiányzik”
  • 24. Lemba 2008. június 19. 21:51
    „Kedves "torsten",
    Miert is kellene buszkenek lenni a magyarsagara? Ha nem erzi, lehet akar Oromia vagy Hutu is. Egyre megy, csak a borszine mas.”
  • 23. torsten 2008. június 19. 21:04
    „Valaki árulja el legyen szíves mire kellene büszkének lenni? Nekem már jó régóta nem megy, persze nem csak a szám sír, le is léptem otthonról amit nagyon helyesnek érzek, főleg azt hogy adtam a fiamnak egy lehetőséget a választásra legyen az ami lenni szeretne,mert ha engem idejekorán megkérdeznek biztosan nemet mondok a magyarságomra.Nem akarok senkit megsérteni a véleményemmel,de nem a politika hajtott el otthonról, lehetne beszélni hosszan kinek a hibája mi, de ez engem nem érdekel. Az állandó irigység, a mélyről fakadó és ösztönös rosszindulat, az össze nem tartozás érzése ....etcetc az egyetlen talán ami hazahúz az a szüleim hiánya és később a gyermekkori emlékek biztosan, de ennél több semmiképpen. Magyarország lehetne szép és sikeres, de ezzel a mentalitással ami jellemzi, halálra van ítélve azonkívül a mai benne rejlő lehetőségekkel egy nagy nulla. Nem akarok cigánykodni a pénzemért, nem akarok kiskapukat keresgetni a megélhetésem végett, nem tudom elviselni hogy ha egy hivatalba beteszem a lábam állandóan csak a bosszúság fogad mert nem tekintenek partnernek, nem tudok átkelni úgy az úttesten hogy ne érezzem magam veszélyben....szóval sorolhatnám mindazokat az okokat amiről igenis csak mi tehetünk egyszerű polgárok és ehhez az égegyadta világon semmi köze a politikához....köszönöm Svédországnak mindazt a normális és élhető emberi életet az elmúlt két évben a családomnak adott és amit azelőtt 3 évtizedben sem volt képes Magyarország...szíves üdvözlettel elköszönnék hey do”
  • 22. egyszeru polgar 2008. június 19. 20:15
    „tisztahiszt! hatalmas tevedesben van. A szegenyseg, a gondok nem magyarazat a nemzeti buszkeseg es ontudat kopasara. Nem tudom milyen csaladbol szarmazik? Az en Anyukamnal nem sok gyermeknek volt nehezebb sorsa, sot a kesobbiekben sm vetette fel szuleimet a penz, megis buszke magyarsagara. Az pedig hatalmas tevedes, hogy az emberek elveztbol tavoznak kulfoldi orszagokba. nem konnyu az ujrakezdes, foleg ha mar csald is van. Nem csak a fizetesek nagysagat kell nezni, hanem a kiadasoket is. Nem panaszkodom, 18 ev alatt talpraalltunk. A mai Magyarorszagbol vajon miert jarnak sokan kulfoldre dolgozni? Talan meg az on gyermeke is egyszer erre fog kenyszerulni. nem is ez a lenyeg! A nemzeti buszkesegnek semmi koze az anyagi helyzethez, ez szemlelet kerdese. A problemat ott latom, hogy orszagvezetonk szinte utilaput kotne a nemzet polgarai talpara, hogy szinte nullara csokkent a nemzeti kultura apolasanak lehetosege , a media majom modjara kopirozza az idiota amerikai programokat, melyek legtobbje meg butito es negativ hatasu. Azaz kozpontilag , tervezetten probaljak kiirtani a nemzeti buszkeseget a polgarok agyabol. Egy szethullott nemzetet mar semmibe sem kerul kipusztitani.”
  • 21. tisztahiszti 2008. június 19. 19:07
    „Lemba én is boldog Magyar lennék havi 1700EUR fizetéssel és 1 EUR-s étolaj árral(Tegnapi Kassel -i ÁR NEM KELL A RIZSA, MARHALÁBSZÁR A MI 1540 ft- helyett 3EUR)
    Az aki itt akar büszke magyar lenni kéretik itt éllni mint 5 párt főtitkár és aparátcsikjaiknak a rabszolgái lenni.
    Hazudik aki azt mondja mi vagyunk a hibásak, aki ilyet ír az funkcionárius és párt demagógiát ír: Mi dolgozni és emberhez méltóan élni akarunk és nem 70 ezer nettóból míg a mocskok azzal hencegnek egyszáz milliót keresnek naponta...ígen ha a befizett adónkat ellopják ..és valóban tehetik mer birkák vagyunk...de egy vigasztaló van ..a történelem ismétli majd önmagát!”
  • 20. tisztahiszti 2008. június 19. 18:58
    „Én is széggyelem, hogy ilyen korrupt pártok által uralt országban élek! Ahhoz , hogy büszke legyek a magyarságomra nem kellene orbán gyurcsány bőrbe búj rákosi időkre hasonlító túlbuzgók tábora. Sajnos ez a nagy pártoskodás kis emberkék kicsinyes nagyravágyása.
    Az országnak meg kell tisztulnia, maffia mentes állam irányítás, bűnöző adó emelő politikusok vagyon elkobzásos elszámoltatása és büntetése szükséges.
    Az államilag ellopott milliárdok, műtétek ára, betegbiztosító pénzek ott vannak az öt nagy párt magán pénzkasszába.”
  • 19. lolaszeged 2008. június 19. 17:25
    „Legtobben azt kerdik, hogy is lehetnenk buszkek, mikor ilyen a kormanyunk, politikank stb. Mintha a magyarsagunk csak ez lenne. Pl az is mennyire magyar, hogy mindig masban keressuk a hibat, pedig mi vagyunk adocsalok, mi szemetelunk, mi tesszuk egymas eletet pokolla csak azzal, hogy zero a toleranciank, hogy ott rugunk a masikba, ahol lehet, hogy balkani stilusban vezetunk, mindenkit lesopornenk magunk mellol, hogy kisstiluek vagyunk es tele rosszindulattal, hogy nalunk osszekeveredik az elelmesseg es a tisztessegtelenseg fogalma....Ja, persze egyszerubb a kormanyt, tortenelmet -barmit hibaztatni magunk helyett.”
  • 18. N.P. 2008. június 19. 17:18
    „szkíta

    Ha a magyar zsidóságra gondolsz, akkor a figyelmedbe ajánlanám Radnóti Miklós Nem tudhatom c. versét. Nála szebben erről a hazáról senki sem írt, miközben a mélymagyar keretlegények tömegsírba lökték.”
  • 17. Lemba 2008. június 19. 17:09
    „Wi Wo Wa, Ez mit jelent? A fals az igy van helyesen irve false. Lehet, hogy a szotaram nagyon oreg, de ezt a magyar szavat nem talaltam. Te magyarul beszel vagy northen Swahili-t?
    En bizony buszke vagyok a magyarsagomra meg it messze tavolban is. Az emberek elfogadtak igy a tort angolommal, a sajatos humorommal , a temperamentumommal, es a tudassal amit az Alma Mater-ben szereztem. Magyarnak lenni nem azt jelenti, hogy Magyarorszagon szullettel es elsz, hanem a kultura, azok a sajatossagok amit szuleid, az iskolad adtak at. Meg mindik szeretettel gondolok tanaraimra, a falura ahol felnottem, a varosra ahol eletem jelentos reszet leeltem.
    Az hogy az otthon elo magyarsagnak nincs nemzeti buszkesege sajnos az elmult fel evszazad kormanyanak kitarto munkajanak az eredmenye. De a legundoritob idoszak 1991 utan kezdodott. Nem veletek van baj Magyarok! Alljatok mar talpra es valasszatok egy igazi, magyar erdekeket kepviselo magyar szarmazasu miniszter elnokot.”
  • 16. Bingo 2008. június 19. 16:19
    „Elég nehéz lesz hazaszeretetre nevelni a mai fiatalokat, amikor megmondták nekik, hogy "el lehet menni, itt lehet hagyni...". Hol van a példamutatás? Hol van a jövőkép? Nagyszerű példa erre a magyar miniszterelnök!”
  • 15. szkíta 2008. június 19. 15:46
    „wi wo wa:csak nem nagyobb az orrod,a kelleténél? A ti fajtátok gyalázza folyamatosan a magyarságot, és a jelképeinket stb.Ez a lényege a kérdésnek.”
  • 14. Lutetia 2008. június 19. 14:54
    „Wi Wo Wa: Bár kicsit erős a megfogalmazás, a lényegével nagyon egyetértek...”
  • 13. Botos Erzsébet 2008. június 19. 14:53
    „Vajon kit kérdeztek meg? Magyarokat? Mert én és családom, igen is bűszkék vagyunk, hogy Magyarnak születtünk, de nem vagyunk büszkék a magyarságot jelképező szimbóliumok lerombolóira, és a magyarságukat megtagadókra!!!
    A gyermekeinkkel meg kellene ismertetni a múltunkat, hogy büszkék lehessenek Ősapáinkra, de a büszkeség kevés!
    Talán a nyomdokaiba kellene lépnünk!
    Hazaszeretetre nevelés otthon és az iskolákban, elengedhetetlen feladata a társadalomnak!
    Igen is van mire bűszkének lenni!
    Csodálatos ország a mi hazánk, csak nem szabad elprédálni, a népet kiszolgáltatni!”
  • 12. Berka 2008. június 19. 14:41
    „Mire legyek büszke? Szerintem várjuk meg, amíg a britt királyi haditengerészet partra száll Debrecennél!”
  • 11. Wi Wo Wa 2008. június 19. 13:24
    „Miért kellene büszkének lenni valamire ami nem érdem hanem velünk született adottság?! Soha nem értettem az ilyen fals patriotizmust. Pusztán a nemzetiségemre nem lehetek büszke de büszke lehetek arra amit a nemzet elér(t), ha van kellő összefogás.

    A politikát belekeverőknek üzenem: inkább lapítsanak a butaságukkal együtt, mélyen a zöld fűben! Aki attól büszke csak a nemzetére, és attól érzi jól magát ebben az országban hogy XY politikus van hatalmon az egy igazi seggfej.”
  • 10. Horton 2008. június 19. 12:52
    „pega!
    Maximálisan igazad van a magyar népre vonatkozó szemléleteddel, csak annyival "én " kiegészítettem volna, hogy tisztelet a kivételnek! Mert vannak, csak már nem vesszük észre őket!!!!!
    bbbb!
    Igazad van! Az ember ne a magyarságát szégyelje,mert igenis van mire büszkének lennünk, és kellene is, hogy azok legyünk!

    ....Szégyen az,amit a politikai elit tett az országgal.”
29 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elsodort egy fiatalt az Intercity Kapuváron

Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett szerdán este egy fiatal, amikor elsodorta egy InterCity… Tovább olvasom