Délmagyar logó

2017. 03. 24. péntek - Gábor, Karina 10°C | 21°C Még több cikk.

Kgfb 2014 - Nézze meg az új tarifákat itt!

Eddig 15 biztosító közölte az új tarifáját, amely azoknak szól, akiknek az év utolsó napja a kgfb forduló napja.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mint pénzügyi felügyelet - honlapján közzétették a biztosítók a jövő év első napjától alkalmazandó kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáikat.

Idén először nem napilapokban, hanem a felügyelet-, a biztosítók saját-, valamint a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) honlapján jelentek meg a tarifák. Eddig 15 biztosító közölte az új tarifáját, amely azoknak szól, akiknek az év utolsó napja a kgfb forduló napja. Amelyik biztosító szombaton nem tesz közzé új tarifát, annak a régi él tovább, változatlanul.

Mabisz: csak később várható megalapozott számítás a kgfb-díjakról

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője szerint amikor az alkuszok a jövő évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjak emelkedését valószínűsítik, akkor csak a teljes ügyfélkör egy szegmensére fókuszálnak, jellemzően azokra, akik interneten keresztül váltanak biztosítót. Gilyén Ágnes az MTI-nek szombaton azt mondta, megalapozott számítás csak később, a teljes piac elemzése után várható.

Közlése szerint a Mabisz szakértői is végeztek próbaszámításokat, azok eredménye viszont az lett, hogy a díjak lényegesen nem változtak az egy évvel ezelőttihez képest, illetve, ha számításba veszik a bonusbesorolás emelkedését, akkor inkább még csökkentek is a díjak. Ezekre a számításokra is igaz azonban, ami az alkuszokéra: nem átfogóak - fűzte hozzá.

A gyakori díjkedvezmények közül Gilyén Ágnes kiemelte azokat, amelyeket akkor adnak a kgfb-re a biztosítók, ha az ügyfélnek más biztosítása is van náluk, illetve, ha a kgfb mellé most kötnek mást is. Ilyen lehet a casco, a lakás- vagy a balesetbiztosítás. Ugyancsak sok biztosító ad kedvezményt az e-mailben való kapcsolattartásra, illetve akkor, ha az ügyfél a teljes éves díjat egy összegben fizeti be - mondta a Mabisz szóvivője.

Az idén először nem napilapokban, hanem a Magyar Nemzeti Bank - mint pénzügyi felügyelet -, illetve a biztosítók saját, valamint a Mabisz honlapján jelentek meg a tarifák. Eddig 15 biztosító közölte az új tarifáját, amely azoknak szól, akiknek az év utolsó napja a kgfb forduló napja. Amelyik biztosító szombaton nem tesz közzé új tarifát, annak a régi él tovább, változatlanul.

A kötelező biztosítás fordulónapja annak esik az év végére, aki 2010 előtt vásárolta a járművét, az azt követően vásárlók kgfb-biztosításának a vétel napja a fordulónap, vagyis az akkor érvényes tarifák szerint választhatnak biztosítót.

A kötelező biztosítás fordulónapja annak esik az év végére, aki 2010 előtt vásárolta a járművét, az azt követően vásároltak kgfb-biztosításának a vásárlás napja a fordulónap, vagyis az akkor érvényes tarifák szerint választhatnak biztosítót.

Biztosítás.hu, Netrisk: emelték a díjakat a biztosítók

A Biztosítás.hu alkuszi portál szerint akár 1,5 millió autósnak is emelkedhet a kötelező gépjármű-feleleősségbiztosítás (kgfb) díja a szombaton hajnalban megjelent 2014-es biztosítási tarifák alapján. A Netrisk.hu is arra hívja fel a figyelmet, hogy hosszú évek után megáll az kgfb átlagdíjak csökkenése, és az idei kampányban akár 6-8 százalékos átlagos díjemelkedésre is számítani lehet.

A Netrisk szerint a biztosítók a korábbinál nagyobb hangsúlyt helyeznek a jó ügyfelek megtartására.

A Biztosítás.hu ismerteti: a biztosítók által előzetesen is beharangozott díjemelés átlagosan az 5, esetenként pedig a 100 százalékot is eléri. A díjemelés mellett a biztosítók több tízezer károkozó autós szerződését is felmondhatják novemberben.

Emlékeztetnek: szombaton hajnalban több mint 100 oldalon tette közzé 15 hazai biztosító a 2014 január elsejétől érvényes kötelező felelősségbiztosítási díjakat. Bár a január 1-ei évfordulóval rendelkező autósok száma jelentősen csökkent az elmúlt években, még így is közel 2,5 millió autóst érint a soron következő novemberi kampány.

Az autósoknak - eltérően az előző években megszokottól - ezúttal nem a nagyobb megtakarítást, hanem a kisebb díjemelést kell majd megtalálniuk, ami nem lesz egyszerű a díjemeléseket elnézve. A tavalyi kampányban a középmezőnyben végző Groupama 10, a jól szereplő Genertel pedig 5-8 százalékos díjemelést hajtott végre átlagosan előző évi díjaihoz képest. Az Uniqa, a Wáberer és a KÖBE 4-5 százalékkal emelte új ügyfeleknek szóló díjajánlatát, míg a Signal, a Posta és az Aegon emelése az infláció mértékével azonos. A K&H és az Union Biztosító nem emelte ugyan tavalyi árait, bár a máluszos ügyfelek esetében a K&H 50 százalékkal növelte pótdíját - írta a Biztosítás.hu.

Az új díjak mellett az idei kampány nagy kérdése, a károkozó autósok kezelése lesz, miután a biztosítók felmondásokkal tisztítják meg állományukat a károkozó ügyfelektől. A felmondás tízezreket érinthet, mivel minden 100 autósból 4 kárt okoz. A Biztosítás.hu szerint azonban az így "elküldött" autósok találhatnak majd maguknak másik, olcsó biztosítót, bár egyes tarifákban már megjelent egy 100 százalékos pótdíj, mely a felmondott szerződésekkel bíró új ügyfelek esetén alkalmazandó.

A díjemelések és a pótdíjak mellett (jobbkormányos autó pótdíja mostantól például 300 százalék) kevés idén az új kedvezmény - űllapítja meg a portál.

A díjak csökkentését, mindössze két társaság - az MKB és az ASTRA Biztosító - jelentette be. Az MKB új ügyfeleknek szóló díjait 10 százalékkal csökkentette, az ASTRA pedig a piaci árakhoz "igazította" tarifáját.

A január 1-ei évfordulós dátummal rendelkező autósok hétfő reggeltől kalkulálhatnak az internetes oldalakon, ahol a jelenlegi biztosítójuk 2014-re szóló díját és a többi társaság nekik szóló jövő évi ajánlatait is megtekinthetik. Az érintett ügyfelek biztosításukat írásban, december 1-én éjfélig mondhatják fel biztosítójukhoz eljuttatott levélben.

A Netrisk szombati közleményében ismerteti: egyes, a tavalyi évben magasabb díjjal jelentkező biztosítók ugyan csökkentették idei díjaikat, de azok még így is a tavalyi átlagdíj felett maradnak. Ugyanakkor egy biztosító olyan díjakkal jelent meg, amely szinte bizonyossá teszi, hogy nem törekszik új ügyfelek szerzésére, és a kgfb jelenlegi kritikus jövedelmezőségi szintje miatt az is elképzelhető, hogy elhagyja a kötelezős piacot.

Jelentős strukturális változás a korábbi tarifákhoz képest idén sem lesz tapasztalható. Komolyabb hatású új kedvezményt a biztosítók nem vezettek be, ismét az éves díj egyösszegű befizetésével, a bankszámláról történő fizetéssel (bankkártya, utalás, inkasszó), illetve az elektronikus kommunikációval érhető el a legnagyobb (egyenként 10, de akár 25 százalékot is elérő) mértékű kedvezmény. Fontos tudni, hogy a kedvezmények mértékét a biztosítók az idén is limitálják, új kötésnél általában 45-55 százalékos a kedvezményplafon.

A díjtarifák bonyolultsága a korábbi évekhez képest nem csökkent, sőt, a biztosítók a pontosabb szegmentálás érdekében új szempontokat is figyelembe vesznek. Új elem például, hogy a minimáldíj mellett bizonyos feltételekhez kötötten megjelent a maximum díj is, de létezik már a jobbkormányos autók pótdíja, és bővül azon biztosítók köre is, amelyek az üzemanyagtípus alapján is különböző szorzószámokat alkalmaznak.

Az eddigi tapasztalatok szerint az autósok közel fele a rendelkezésre álló utolsó 8-10 napban dönt a biztosításváltásról. Idén először találkozható olyan kedvezmény, amely a kampány első két hetében végrehajtott tranzakciókat további kedvezménnyel díjazza. Mindez azt eredményezi, hogy a két nappal későbbi díjhirdetés miatt amúgy is lerövidülő kampányban célszerű már az időszak első heteiben körülnézni a legkedvezőbb ajánlatokat vadászó autósoknak - teszik hozzá.

A Netrisk már vasárnap lehetővé teszi oldalain a díjak teljes körű összehasonlítását, illetve az ehhez kapcsolódó felmondási és szerződéskötési lehetőségeket. Az év végi időszakban nem csupán a január elsejei, hanem a januári vagy februári évközi évfordulóval rendelkező autósok is érintettek - jelzik.

Olvasóink írták

  • 16. lukrecia 2013. november 03. 08:12
    „Na es meg mindig nem ertem miert teszik bonusz 10 bol , nullába azokat a gepjármu vezetőket akik eladják az autójukat , de csak ket ev mulva vasarolnak másikat ????? Szinten csalás a biztositok részéről.”
  • 15. Lyncsi 2013. november 02. 20:37
    „Bocsi, a 4. kár után. Kicsit megbutultam így nap végére :D”
  • 14. Lyncsi 2013. november 02. 20:35
    „Kedves Vasutas!

    Szakmabeli vagyok, tisztelettel kérem ne velem vitatkozzon! :-)
    Szives tájékoztatásul:
    https://felugyelet.mnb.hu/fogyasztoknak/tematikus_oldalak/kgfb/bonus-malus
    (1.karnal 2 vissza, 2.karnal megint ketto, adott bizt even beluli 3.karnal csipőből M04)
    Köszönöm!”
  • 13. Pirát 2013. november 02. 20:13
    „ha rablásról beszélünk, szidjuk-köpködjük a bankokat első sorban(joggal) - a biztosítók meg a hátsó sorban majd megszakadnak a röhögéstől...”
  • 12. Vasutas10 2013. november 02. 18:57
    „11. Lyncsi 2013.11.02. 17:21

    2 +1 év az 3!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 11. Lyncsi 2013. november 02. 17:21
    „Kedves 10!
    Nem 3-al, csak 2-vel!!”
  • 10. Vasutas10 2013. november 02. 16:15
    „Tehát még egyszer én úgy vélem azért fizetek kötelezőt, ha véletlenül a balesetet okozok, akkor a biztosító térítse meg a szolidaritás elve alapján, illetve ezek után a bonus - malus fokozatában 3 egységgel vissza veti, de ezenkívül azon siránkozik a biztosító, hogy a balesetes ügyfelek biztosítását fel akarja mondani érthetetlen számomra, a Biztosító pont erre kötött szerződést. Ezeket a biztosítókat ki kellene zárni a piacról.”
  • 9. lukrecia 2013. november 02. 15:03
    „Még életemben nem okoztam káreseményt senkinek. Azaz évek óta a biztosító jogtalanul fizettet velem . Na és én fizetem a többiek káreseményét, MIVEL A BIZTOSÍTÓ NEM HAJTJA BE AZ OKOZOTT KÁROKAT. Előfordul valóban, hogy nem tud a károkozó fizetni, de amennyiben tud akkor sem vele fizetteti a biztosító hanem a nagy közösből. Ennek nem erről kellene szólnia, na és nem arról hogy a biztosítók innen fedezik egyéb más költségeiket is. Nem is beszélve a milliós biztosítói csalásokról.
    Főnyeremény vagyok a biztosító számára , mert soha nincs káreseményem, mégis tárgyként kezelnek. Holott a fenekem nyalogathatnák annyira jól járnak velem.”
  • 8. Lyncsi 2013. november 02. 13:51
    „Kedves 1!
    Én nem szoktam díjat hirdetni :D es meg nem is hallottam ilyenröl.
    Kedves 4!
    Akkor nálam még nem járt... :D
    Az egész telem-tavaszom abbol all, hogy a kártöri nélküli kgfb-ket kefélem tisztára!!
    És nyárra már megkopaszodom, mert kihullik az összes hajam :D
    Boldog váltást mindenkinek, én bent az irodában várok mundenkit szeretettel hétfőtől :))
    Szép napot!”
  • 7. Dr.Tonyk 2013. november 02. 13:10
    „4. placcs 2013.11.02. 10:39

    Ekkora ordas hülyeséget is régen olvastam már....”
  • 6. kumisz 2013. november 02. 13:03
    „"Vasutas! Tenyleg nem erted...a biztositast azert fizeted, hogyha te kart okozol, akkor a te biztositod kifizeti az altalad okozott kart a vetlennek"

    Na azért ez sem egészen így van ! Hasonló a dolog a hitelekhez, kockázatot nem nagyon akar vállalni a biztosító, Pl, viszonylag "kis " étrékű járművet ( amiből nagyon sok fut, és a tulajdonosnak az egyetlen vagyontárgya ) összezúz egy másik, a biztosító gazdasági totálkárosnak minősíti , ad egy kis pénzt és csinálj amit akarsz. Akkor lenne igazi a történet, ha a biztosítónak kötelessége lenne a jármű kárkori állapotának visszaállítása.
    Off.”
  • 5. z25z 2013. november 02. 12:48
    „Vasutas! Tenyleg nem erted...a biztositast azert fizeted, hogyha te kart okozol, akkor a te biztositod kifizeti az altalad okozott kart a vetlennek, aztan mivel csak koltod a bank penzet ezert fel is ut le is ut. Mehetsz masik biztositohoz, kerdes, hogy mennyivel valtozik, mert a malus fokozatod azert befigyel. Fura egy uzletpolitika az biztos.”
  • 4. placcs 2013. november 02. 10:39
    „Alkusznál meg neten sose köss kötelezőt, menj be az adott biztosítóba és számoltass. A netes meg alkuszos szarok mögött sosincs felelős kötés és ha gond van, esetleg véletlen nem jön meg a kártörténeti előzmény, vagy elakad a díj, úgy jársz, hogy nincs is köteleződ.”
  • 3. Vasutas10 2013. november 02. 10:12
    „A kötelező felelősség biztosítás azt jelenti bizonyos befizetés ellenében biztosítva vagyok a vétlen károkozás estén. a biztosító erre vállal garanciát. Most olvasom, hogy a biztosítok felakarják mondani azon ügyfelük szerződését akik balesetet okoznak. Ha nincs baleset akkor megszedi a biztosító magát mihelyt fizetni kell akkor nem akar én valamit nagyon nem értek. Az alkotmány azt mondja a semmiért nem szabad fizetni, akkor a biztosítónak miért fizetünk ??
    Valaki segítsen??????????????????????????????????????????????”
  • 2. A80 2013. november 02. 08:47
    „A jobbkormányos pótdíjnak már éppen ideje volt, legalább vmi fékezi ennek a veszélyes spórolásnak a terjedését, bár az m5-ön ilyen autókkal közlekedő románok ellen nem véd...”
  • 1. eljensokaszeged 2013. november 02. 07:35
    „még jó h az alkuszoknál csak holnap lesz díjhirdetés... mondjuk ezekből ember nem számolja ki a sajátját, de hasznos hír :/”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ma van a halottak napja

Sokan gyertyát, mécsest gyújtanak elhunyt szeretteik emlékére és felkeresik a temetőkben… Tovább olvasom