Délmagyar logó

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -7°C | 0°C

Ki akarta felrobbantani az MSZP székházat?

Budapest ― Cáfolja a Katonai Ügyészség, hogy a héten előzetes letartóztatásba helyezett századost az MSZP székháza előtt a közelmúltben megtalált bombákkal kapcsolatban is gyanúsítaná.

Ács Tibor, a Budapesti Katonai Ügyészség alezredese csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az érintett tűzszerészt a honvédség feljelentése alapján egy másik ügy miatt fogták el. Erről a bizonyos ügyről azonban konkrétumokat nem árult el. Mint mondta, a pártszékháznál talált robbanószerkezetek miatt is ők nyomoznak már - a rendőrség azért adta át az ügyet, mert úgy tűnik, hogy itt is katona lehet a tettes. Összefüggés azonban egyelőre nincs - szögezte le Ács Tibor.

Ács Tibor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Honvédség körülbelül három hónapja tett feljelentést a katonai ügyészségen, akkor még egy ismeretlen ellen. Robbanószerrel és lőszerrel való visszaélés volt a gyanú. Az alezredes további részleteket nem árult el, mindössze annyit közölt, hogy egy "cselekménysorozatról" van szó. A nyomozó ügyészek hamarosan beazonosítottak egy tűzszerész századost, akit gyanúsítottként kihallgattak és hétfőn előzetes letartóztatásba helyeztek.

Ez az ügy azonban nincs összefüggésben az MSZP újpesti pártirodája előtt talált robbanószerkezetekkel - szögezte le Ács Tibor. A közelmúltban megtalált bombákkal kapcsolatban a budapesti rendőrök nyomoztak, ám úgy tűnik, hogy katona lehet a tettes, aki a szerkezeteket a székház elé tette. Mivel tehát valószínűleg katonáról van szó, nem a rendőrség, hanem már a katonai ügyészség az illetékes, ezért szerdától már a Budapesti Katonai Ügyészség nyomoz. Itt még egyelőre nincs gyanúsított.

Ács Tibor leszögezte, hogy a két ügy a jelenlegi állás szerint nem függ össze. Így tehát az elfogott századost nem is hallgatták ki a pártszékházas ügyben. Azt mindenesetre vizsgálni fogják, hogy van-e köze a kettőnek egymáshoz.

Közben a Honvédelmi Minisztérium kedden közölte, hogy az előzetes letartóztatásba helyezett tűzszerészt azonnali hatállyal leszerelték és elbocsátották.

Elmeorvosok figyelik az elfogott tűzszerészt?

– Október 19-én az MSZP újpesti pártirodájához bedobott kézigránátról a rendőr tűzszerészek megállapították, hogy a Magyar Honvédségnél használnak ilyet. A november 6-án ugyanott talált pokolgép azt is egyértelművé tette, kiváló ismeretekkel felvértezett, szakmabeli merénylőről van szó – mondta el a nyomozás egyik ismerője a Blikknek.

A nyomozók november 7-én már azt is tudták, hogy a lövedék a tűzszerészzászlóaljtól való, így a katonai titkosszolgálatot is bevonták a nyomozásba. A rendőrök múlt héten elfogták B. Dánielt, majd az ügyet két napja átadták a katonai ügyészségnek. A századost Havril András vezérkari főnök azonnal elbocsátotta a honvédségtől.

A házkutatáskor robbanóanyag, detonátorok, időzítők mellett nagy mennyiségű depresszáns gyógyszert is találtak; a tiszt állítólag folyamatosan szedte ezeket. A számítógépén megtalálták azt a tűzszerészeket lejárató e-mailt, amelyet parancsnoka nevében egy napilapnak írt.

B. Dánielt jelenleg elmeorvosok figyelik meg a börtönkórházban. A tiszt kétszer is szolgált békefenntartó misszióban Afganisztánban katonai rendészként, ám ott nem volt gond vele. Most édesanyjával él egy pesti családi házban. A nyugdíjas asszony elmondta lapunknak: nagyon aggódik a fiáért. Az elfogás részleteiről azonban nem akart beszélni. Reményei szerint a jövő héten találkozhat B. Dániellel.

Olvasóink írták

  • 3. efje 2008. november 20. 14:00
    „Szakmai ártalom. Elnyomorítani egy országot nem bűncselekmény?”
  • 2. sr 2008. november 20. 13:38
    „Nem anti-depresszáns volt?”
  • 1. bespin 2008. november 20. 11:24
    „USA filmekben már láttunk ilyet. Nem volt megelégedve a parancsnokaival, valamilyen atrocitás érte a misszió alatt és bosszút akart állni.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őrizetben a pátkai Molotov-koktélos támadás gyanúsítottja

Ismét őrizetben van a pátkai Molotov-koktélos támadás egyik gyanúsítottja. A férfit kommandósok… Tovább olvasom