Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Kiállítás nyílt a Kádár-korszak egyházüldözéséről

Kiállítás nyílt Egyházüldözés és egyházüldözők a Kádár-korszakban címmel pénteken Budapesten.
A tárlat a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház összefogásával és anyagi támogatásával jött létre - közölte Tabajdi Gábor, a kiállítást és az ahhoz kapcsolódó, azonos című konferenciát szervező Fehér Holló elnevezésű munkacsoport tagja.

A történész elmondta, hogy az Evangélikus Országos Múzeum munkatársai a jezsuita szerzetesrend kulturális intézményében, a Párbeszéd Házában négy termet rendeztek be korhűen, korabeli bútorokkal és a szervezetekről szóló tablókkal, fényképekkel: az egykori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt tanácstermét, egy belügyminisztériumi irodát, az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) fogadószobáját és egy börtöncellát.

A pártállami időszakban bebörtönzöttek emlékére egy szentélyt alakítottak ki a Párbeszéd Házának kápolnájában, ahol a mártírok fényképeit sorban kivetítik. Ezenkívül egy propaganda faliújságot is kiállítottak, amelyen láthatók egyebek mellett a Ludas Matyi korabeli vicclap egyházakat kipellengérező lapjai, illetve más relikviák - közölte Tabajdi Gábor.

Megemlítette, hogy a tárlaton megtekinthetők az ÁEH-alkalmazottak fényképei, illetve mintegy száz fotó az állambiztonsági szervek egyházi elhárítási részlegén dolgozó tartótisztekről, akik közül néhányan minden valószínűség szerint még élnek.

A kiállítási tárgyak között szerepelnek azok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából származó dobozok is, amelyek a tartótisztek dossziéit tartalmazták - tette hozzá.

A történész rámutatott: a kiállítás és a hozzá kapcsolódó konferencia célja egyaránt az volt, hogy az ügynökközpontú megközelítések helyett az egyházüldözés pártállami módszereit mutassa be, annak működési mechanizmusával együtt; ide értve azt is, hogy a tartótisztek milyen parancsokat, útmutatásokat kaptak felettes szerveiktől, és azokat hogyan érvényesítették a gyakorlatban.

A tárlatot Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Balogh Margit egyháztörténész nyitotta meg.

Olvasóink írták

  • 3. dodó 2010. május 08. 17:56
    „Az ügynökügyben érintett főpapok ülnek a katolikus egyház püspöki karában - nyilatkozta a Népszavának Ungváry Krisztián történész.

    Közöttük van olyan is, aki ügynök volt, de a neve még nem került nyilvánosságra. "Amikor már nem lesznek az élők sorában, akkor az egyház is szembe tud majd nézni múltjával" - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa.
    Ungváry Krisztián szerint nehéz dokumentálni, hogy valaki még főpapként is hálózati személy maradt-e, de van rá példa.
    Az 1950-es évek végén az egyházi elhárítás központi alosztálya a püspöki székeket kontrollálta, míg a megyei osztályok az adott területen élő papság ellenőrzését végezték - olvasható a lapban.”
  • 2. jozko 2010. május 07. 23:04
    „Biztos, hogy az "üldözés" az ide illő, legmegfelelőbb szó? Szerintem: nem.”
  • 1. dodó 2010. május 07. 21:27
    „Össze lehetne hozni ezt a szép és fontos kiállítást egy másikkal, ahol az "üldözött" egyházfi besúgók neveit, fényképeit, beosztásukat és fontosabb jelentéseiket ismerhetné meg az érdeklődő nagyérdemű.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult a kamion: a sofőr és utasa is meghalt

A kamionsofőr és utasa is meghalt, amikor felborult a járművük a Borsod megyei Mezőkövesd… Tovább olvasom