Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Kiáltvány a püski iskoláért

A püski iskola megmentéséért létrehozott alapítvány december közepétől tudja fogadni az adományokat. Eközben két település elöljárói és az alapítvány elnöke egy kiáltványt fogalmaztak meg: Dunaremete azonban ezt nem írta alá.
Püski, Kisbodak és Dunaremete segítséget kér a körzeti iskolája megmentése érdekében, ugyanis úgy vélik, „a törvényi szabályozás ellehetetleníti megtartását”. A Kisalföld beszámolt róla (2006. november 27.), hogy a legutóbbi püski falugyűlésen bejelentették: alapítványt hoznak létre, mivel várhatóan több mint tízmillió forint hiányzik az intézmény következő tanévhez szükséges működéséhez a gyereklétszámból adódó törvényi szabályozás okán. Akkor úgy döntöttek: aláírásgyűjtésbe is kezdenek, s kérésüket az oktatási miniszternek is eljuttatják.

„ Ellehetetlenítenek bennünket”

Most egy kiáltványt fogalmaztak meg. „Több mint száz gyermek sorsáról van szó, akiket más falvakba akar kényszeríteni a kormányzat. Amennyiben lehetőségetek van anyagi támogatásra is az iskola megmaradásához, akkor az erre a célra létrehozott alapítvány számlájára átutalásával tehetitek meg. Az alapítvány bejegyzésének jogerőre emelkedése december 15-től várható. Adományaitokat csak ezután tudja fogadni a pénzintézet” – áll ebben. A kiáltvány szerint „Elúszott a Dunánk és ezzel földjeink termőereje. Adjuk oda az iskolánkat is? Mi, falusiak megszorítunk, takarékoskodunk, hogy az iskolánkat megtarthassuk, de ellehetetlenítenek bennünket!” Az aláírók közt Zsoldos Ferenc püski, Ekker Károly kisbodaki polgármester, Bán Elvira iskolaigazgató, Lajos Mihály, az alapítvány elnöke, Varga László és Horváth János önkormányzati képviselő szerepel.

Rengeteg a híresztelés

Ekker Károly kisbodaki polgármester elmondta: pénteken tartottak rendkívüli közmeghallgatást a faluban, ugyanis az iskolával kapcsolatban rengeteg híresztelés kapott szárnyra. Ezen a településvezető kifejtette a valós helyzetet, a jövőbeni lehetőségeket, s kikérte a lakosság véleményét is. Marovics Géza, Dunaremete polgármestere nem írta alá a kiáltványt, ám a miértekről egyelőre nem beszélt. Annyit mondott: reméli, hogy a jövő keddi, mosonmagyar-

óvári kistérségi társulási ülésen korrekt tájékoztatást kapnak a helyzetről és a lehetőségekről. Ezután testületi ülést tartanak Dunaremetén, majd várhatóan közmeghallgatást is.

Számlaszám

Az „Összefogás a püski iskoláért” Közhasznú Alapítvány számlaszáma 58600245-11147169. A számla december 15-től tud adományt fogadni.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

FC Fehérvár

3 (2) FC Sopron 1 (0)

Székesfehérvár, Borsodi Liga-mérkőzés, 1500 néző. V.: … Tovább olvasom