Délmagyar logó

2016. 12. 10. szombat - Judit 0°C | 9°C

Kiemelt figyelmet fordít az APEH az új vállalkozásokra

Az adóhatóság folytatja idén a vagyonosodási vizsgálatokat, valamint a tb-potyautasok kiszűrését, és most először kiemelten ellenőrzi az újonnan alakuló vállalkozásokat. Fokozott ellenőrzésekre készülhetnek a gépjármű-kereskedelmi, információtechnológiai és az állategészségügyi vállalkozások is.
A feketegazdaság és feketefoglalkoztatás visszaszorítása, illetve az adókerülés megelőzése az APEH két legfontosabb feladata 2008-ban. Az adóhatóság folytatja a tavaly megkezdett vagyonosodási vizsgálatokat, valamint a tb-potyautasok kiszűrését. Idén először ellenőrzik az újonnan alakuló vállalkozásokat is. Mivel most már akár két munkanap alatt is be lehet jegyeztetni itthon új cégeket, felmerülhet a gyanú: az ügyeskedők arra használják fel a lehetőséget, hogy gyorsabban elmenekülhessenek a kötelezettségek elől vagy gyors adóelőnyhöz jussanak - mondta keddi sajtótájékoztatóján az APEH elnöke. Szikora János hozzátette: éppen emiatt idén az újonnan alakuló vállalkozások 20 százalékát ellenőrzik. A cégeket kockázatelemzéssel választják ki, például a tulajdonos "adózói előélete" alapján, vagyis hogy hány céget és hogyan működtetett korábban - tette hozzá.

Az adóhatóság ebben az évben elsősorban a kereskedelmi és vendéglátó, a húsipari, gabonával foglalkozó vállalkozásokat, az e-kereskedelemben részt vevő illetve a számítógép-alkatrészeket forgalmazó cégeket vizsgálja. Fokozott ellenőrzésekre készülhetnek a gépjármű-kereskedelmi, információtechnológiai és az állategészségügyi vállalkozások is - mondta a Független Hírügynökségnek Varga Lászlóné, az APEH elnök-helyettese.

Az APEH már idén megkezdi az adatgyűjtést a jövő évi adóellenőrzésekhez is - mondta Hajdú Miklósné ellenőrzési főosztályvezető. Az előkészítő munkák például a fitness- és wellness központokat, a hulladékgazdálkodással és kereskedelemmel foglalkozó cégeket és az őrző-védő vállalkozásokat érintik. Emellett a pénzügyi szektorban a hitelközvetítőkről, brókerekről és tanácsadókról, a turisztikai szektorban pedig az utazásszervezőkről és ügynökökről gyűjtenek adatokat. Az ilyen típusú vállalkozások 2009-ben szinte biztosan számíthatnak vizsgálatokra.

Az APEH a 2007-ben befejezett ellenőrzések során 356,7 milliárd forintnyi adókülönbözetet tárt fel, a kiszabott büntetések összege pedig meghaladta a 212 milliárd forintot.

Olvasóink írták

  • 2. Kolompár Rómeó 2008. február 20. 09:25
    „Marcsika: pl. Veres János áfacsaló ügyét nem forszírozzák, igaz, az már elévült. Szegény "nem vette észre", hogy 55milla áfát hamis számlákra igényelt vissza. És ez ugat nekünk, ez emeli az adókat. Rohadék szarember.”
  • 1. Marcsika 2008. február 20. 06:59
    „Van olyan valami dolog amire nem kiemelt figyelmet fordit ? Én még ilyenről nem hallottam.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyre több kedvezmény az üdülési csekkhez

Mára már meghaladja a 8000-ret azoknak a szolgáltatóknak a száma, akik a Magyar Nemzeti Üdülési… Tovább olvasom