Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

Kikötő a kontinens közepén

A nagyszabású fejlesztésekkel a gönyűi kikötő tavalyi forgalma ötszörösére növekszik majd.

Másfél évtizede még hírmondója se volt, semmi nem különböztette meg a Mosoni-Duna és a Nagy-Duna torkolatánál a hullámtörő kövekkel védett partfalat azoktól a Nagy-Duna-parti szakaszoktól, amelyeket Győr alatt lehetett látni, vagy Gönyűnél, a hajósok településénél, a Nagy-Duna mellett. Ma az 1-es főút mellett, Győrtől 14, Gönyűtől 2 kilométerre folyami kikötő található.

Tizenhárom évvel ezelőtt társaságként alakult meg a Győr–Gönyű Kft., mely egy évvel később részvénytársasággá alakult. Tehát már létezett a Győr–Gönyű Kikötő Rt., ám kikötője csupán a következő év nyarán, 1994 közepén kezdte meg munkáját. Akkorra készült el a negyven méter hosszúságú függőleges partfal. Ezért is csoda, hogy az első termelő esztendejében a kikötő forgalma meghaladta a harmincezer tonnát. A múlt esztendőben viszont már mintegy háromszázezer tonna árut fogadott a Győr–Gönyű kikötő, illetve rakodtak be dokkjából a kikötött uszályokba. A társaság működése óta mintegy 3,5–4 milliárd forintot fektettek a kikötőbe, amely ma, nem tévedés, mintegy 200 alkalmazott munkahelye.

Tíz év alatt tízszereződő forgalom

A Győr–Gönyű Kikötő Rt. tavalyi forgalma meghaladta a háromszázezer tonnát. Tíz év alatt tehát éppen megtízszereződött. Annak a fejlesztésnek a hasznaként, ami már javában folyik a kikötőben, s amely két év alatt valósul meg, a tavalyi forgalom ötszörösére növekszik majd.

A kikötő forgalmáért, tette hozzá nyomatékkal Pintér Ákos, a Győr–Gönyű Kikötő Rt. vezérigazgatója. Nem közvetlenül a kikötőé. Ezt azért fontos tudni, hiszen a már említett háromszázezer tonnás tavalyi forgalom kizárólag a vízi szállításokból származott. Annak a nagyszabású fejlesztésnek a hasznaként, amely most valósul majd meg a kikötőben, többféle kombinált szállítás valósul meg. Így a vasút–vasút, vasút–közút és a vasút–vízi út. Másként: a kikötőnek nem csupán a Dunán keresztül Európa nagy folyójával lesz kapcsolata és persze a közúttal, hanem bekapcsolódik a vasúti forgalomba. A Gönyű alatt megvalósuló fejlesztés a Győr–Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő Intermediális Központ közlekedési kapcsolatainak fejlesztése szakmai nevet viseli. A fejlesztés összköltségét két hónappal ezelőtt még hétmilliárdosként emlegették, az időközben jóváhagyott bővítéssel 9,8 milliárd forint értékű munka valósul meg a KIOP keretében Gönyű alatt. Az óriási összeg hetvenöt százalékát az unió állja.

Érdekességek a kikötőről

A kikötő ma háromszáz méter hosszúságú függőleges partfalával várja az áruval érkező uszályokat. Jó víz esetén ezer tonna terhelést meghaladó uszályok is behajózhatnak. A kikötő fedett raktárainak befogadóképessége tizenötezer tonna, a szabad tárolóterület pedig tizenötezer négyzetméter. Most készül a kikötőben az újabb száztíz méteres függőleges partfal, melyet jövő nyárra adnak át, s a kikötő első külföldi betelepülője, a dán IAI cég most építi az általa bérelt három hektár területre a hét-nyolcezer négyzetméter nagyságú óriásraktárát.

Lőszermentesítésre is szükség lesz

A Győr–Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő Intermodális Központ közlekedési kapcsolatainak fejlesztése projektbe az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság idén februárban kapcsolódott be. Maga a fejlesztés áprilisban kezdődött az előkészítésekkel, az év derekán a támogatási szerződés módosítását indítványozták, s azt az elmúlt napokban fogadták el és hagyták jóvá. Így már 9,8 milliárd forint kell, amivel a Győr–Gönyű kikötő közvetlenül és közvetve gyarapszik majd. A KIOP-beruházás a sokrétű előkészítő munkákkal kezdődött – mondja Petrőcz Bálint az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, a projekt vezetője, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik.  A tervezéssel, az engedélyezések beszerzésével, a területek megszerzésével. Eddig mintegy huszonöt engedélyt szereztek meg, a fejlesztés megvalósításához szükséges terület 95 százalékát már megszerezték a projekthez, több mint 80 millió forintot fizettek ki. Következik majd a lőszermentesítés, a természetvédelmi területek felmérése, archeológiai kutatás, majd a vasútvonal területének előkészítése.

Vasútvonal az M1-esen át

A fejlesztés lényege: a Budapest–Hegyeshalom vasútvonalról, pontosabban a vasútvonal győrszentiváni szakaszától egy bő tíz kilométeres szárvonalat leágaztatni a kikötőhöz. A vasúti pályát felüljáró hidalja majd át a mostani Győr–Gönyű, azaz az 1-es főút vonalában. A vasútvonal megépítéséhez szükséges területről van tehát szó, amely biztosítása rövid idő alatt teljes egészében befejeződhet. A vasútvonal teljes hosszában, huszonnégy méter szélességben kell elvégezni a lőszermentesítést. Tavasszal a megyei múzeumi igazgatóság szakemberei végzik el a területen a szükséges archeológiai kutatást és feltárási munkát, hasonlóképpen gondoskodtak már a bonyolítók a szükséges természetvédelmi feladatok elvégzéséről is. Erre is jövő év tavaszán kerülhet sor, ugyanúgy, mint a vasútépítés útvonalába eső terület megtisztításáról. Szükség lesz lőszermentesítésre is, hiszen amerre a vasút halad majd, az részben valamikori szovjet lőtér volt.
Keresik a tanácsadó céget

A sokrétű és zömében már tisztázott előkészítő munkák mellett és után a projekt bonyolítójának, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak hivatalos közbeszerzési tanácsadó céget kell „találnia". A hivatalos tanácsadóval keresik meg nyilvánvalóan közbeszerzési eljárásokon keresztül azt a vállalkozást, amely a nagyberuházás sokrétű ellenőrzési feladatát látja el. Ezután, várhatóan jövő év tavaszán hozzá lehet kezdeni a fejlesztést végző cégek pályáztatásához. A tengernyi, még hátralévő munkák után jövőre mindenképp elkezdődhet a fejlesztés, melynek befejezési határideje 2008 márciusa.

A Győr–Gönyű Kikötő Rt. teljes körű szállítási kapcsolathoz jut, a vízügyi és közúti mellé a vasútit is megszerzi. A fejlesztés óriási jelentőségét érzékelendő Petrőcz Bálint azt a szakmában közismert számsort hozta fel példaként, miszerint egy liter üzemanyaggal közúton ötven tonna áru szállítható, vasúton kilencvenhét tonna, vízi úton viszont kétszer annyi, mint közúton, százhuszonhét tonna.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Óriási roham a .eu doménnevekért

A legnépszerűbb doménnév a sex.eu, de nincs sokkal lemaradva a poker.eu, a porn.eu és a casino.eu… Tovább olvasom