Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

KIM: elhalasztják Geréb börtönbe vonulását

A jogerős ítélet ellenére nem kell megkezdenie börtönbüntetése letöltését Geréb Ágnesnek, miután a KIMengedélyezte a végrehajtás elhalasztását.
A jogerős ítélet ellenére nem kell megkezdenie börtönbüntetése letöltését Geréb Ágnes foglalkozásától eltiltott szülész-nőgyógyásznak május 3-án, miután a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) engedélyezte a végrehajtás elhalasztását - közölte a KIM szerdán az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a halasztás addig az időpontig szól, amíg a köztársasági elnök döntést hoz Geréb Ágnes korábban beadott kegyelmi kérelméről. A halasztás engedélyezéséről Geréb Ágnes ügyvédjét és az illetékes bíróság büntetés-végrehajtási csoportját pénteken tájékoztatta a KIM - tették hozzá.

A jogszabályok szerint az igazságügyért felelős miniszter a büntetés elengedése vagy mérséklése iránti kérelem, illetőleg előterjesztés esetén elrendelheti a büntetés elhalasztását vagy félbeszakítását az államfő döntéséig.

A szerdai Magyar Nemzet számolt be arról, Áder János megválasztott köztársasági elnöktől kéri Geréb Ágnes kegyelmi kérelmének támogatását hétszáz magyar orvos és egészségügyi dolgozó. A több száz orvos, köztük szülész-nőgyógyászok és gyermekorvosok arra kérik az államfőt, hogy adjon helyt Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, szülésznő, bába és pszichológus korábban benyújtott kegyelmi kérelmének.

Levelükben azt írták, hogy Geréb Ágnes kezei között nem halt meg olyan gyermek, aki kórházban kétséget kizáróan megmenthető lett volna. A szakemberek kiemelik, hogy Geréb Ágnes munkássága jelentős léptékű változásokat hozott a hazai szülészeti ellátásban. Nevéhez fűződik az apás szülések meghonosítása és ő indította el a ma már szinte minden fejlett országban elterjedt otthonszülést - olvasható a lapban.

A levelet aláírók felhívják arra is a figyelmet, hogy Geréb Ágnes tevékenységét a büntetőeljárásban csak magyarországi kórházi szülészetben jártas szakértői vélemények alapján vizsgálták és ítélték meg, a hazai kórházi gyakorlat azonban sok tekintetben nem felel meg az orvostudomány jelenlegi eredményeinek. Az otthonszülésben járatos hazai és külföldi szakértők véleményét azonban nem vették figyelembe - idéz a lap a levélből.

A Fővárosi Törvényszék március 8-án a benyújtott kérelem alapján már három hónapos halasztást adott és úgy döntött, Geréb Ágnesnek csak májusban kell megkezdenie kétéves fogházbüntetését. Ettől függetlenül viszont a szülész-nőgyógyász más ügyek miatt továbbra is házi őrizetben van.

Pelle Andrea, a szülész-nőgyógyász ügyvédje akkor az MTI megkeresésére azt mondta: a bíróság arra való hivatkozással engedélyezte a halasztást, hogy Geréb Ágnes időközben kegyelmi kérelmet nyújtott be.

Geréb Ágnest a Fővárosi Ítélőtábla február 10-én jogerősen két év letöltendő fogházra ítélte négy otthonszüléses esete miatt. Az egyik ilyen szülésnél a gyermek holtan jött világra, egy másik csecsemő pedig fél évvel később meghalt. Az orvos leghamarabb büntetése kétharmad idejének letöltése után szabadulhatna, és tíz évre eltiltották hivatása gyakorlásától is.

Az államfői kegyelem érdekében korábban több kormánypárti képviselő is kiállt Geréb Ágnes mellett. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség kezdeményezésére több civil szervezet szolidaritási nyilatkozatot fogalmazott meg, amelyben leszögezték: kiállnak Geréb Ágnes mellett, és elutasítják "meghurcolását".

Mindeközben februárban újabb ügyekben vádolták meg Geréb Ágnest, mert a korábbi tiltás ellenére folytatta szülész-nőgyógyászi tevékenységét. Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint azokban a további otthonszüléses ügyekben, amelyek miatt a szülész-nőgyógyász már több mint egy éve házi őrizetben van, a Budapesti II. és III. kerületi Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette és kuruzslás vétsége miatt nyújtott be vádiratot.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság február közepén, nem jogerős végzésében az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig meghosszabbította Geréb Ágnes házi őrizetét. Ezt azzal indokolták, hogy az ügy tárgyát képező valamennyi cselekmény egyrészt a szülész-nőgyógyász orvosi foglalkozástól való eltiltás, másrészt a büntetőeljárás hatálya alá esik. A bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján úgy ítélte meg, szükséges, de egyben elegendő is a házi őrizet alkalmazása annak érdekében, hogy a vádlott hasonló jellegű cselekményt ne kövessen el.

Olvasóink írták

  • 2. Yucca 2012. május 02. 21:52
    „Akármennyi időre fogják eltiltani a foglalkozásától, úgyis folytatni fogja, - már nem először. Talán jobb, ha pihentetik.”
  • 1. bánki 2012. május 02. 21:03
    „Sarlatán !”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Kismamák alig kapnak munkát

Az ombudsman szerint nehezíti a kisgyermekesek munkavállalását a nem szokványos foglalkozások… Tovább olvasom