Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Kirabolta élettársát, aztán majdnem rendőrt gázolt

Szándékosan az őt megállítani próbáló rendőr felé irányította autóját egy férfi hétfő délután Budapesten. A sofőr ittasan ült volán mögé, korábban eltiltották a vezetéstől és cselekménye előtt néhány órával még az élettársát is kirabolta - közölte a BRFK hétfőn.
A rendőrség internetes honlapján közzétett hír szerint a főváros XVI. kerületében, a Bökényföldi úton nem sokkal negyed négy után figyeltek fel arra, hogy egy vérző fejű ember vezet egy személyautót. Az eseményt a speciális mentők egyik munkatársa észlelte, majd riasztotta a kerületi rendőröket, akik a férfit megpróbálták "kiinteni a gépjárműforgalomból".

A sofőr a rendőri karjelzésnek nem engedelmeskedett, "a járművet fékezés nélkül, szándékosan a rendőr felé irányította, megkísérelte elütni" - tartalmazza a közlemény. Mint írják, a rendőr egy "gyors oldalra vetődéssel" elugrott, így sikerült testi épségét megőriznie.

A rendőr járőrtársa ekkor fegyverével egy célzott lövést adott le az autó bal kerekére. A találatot kapott gépkocsi ugyan még tovább ment, de a többi járőr néhány száz méterrel távolabb, a szolgálati gépkocsi segítségével már feltartóztatta a szétlőtt kerekű járművet.

Az autót vezető 43 éves budapesti férfit a helyszínen elfogták, és őrizetbe vették, majd a kerületi rendőrkapitányságra előállították. Meghallgatása során elmondta, hogy az egyik helyi szórakozóhelyen keveredett szóváltásba, a fejsérülését ott szerezte. Adatainak ellenőrzésekor megállapították, hogy a férfit 2009-ig eltiltották a járművezetéstől. A férfi alkoholszondájának eredménye pozitív lett.

A XVI. kerületi Rendőrkapitányság a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen feljelentést tett a férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak, és közúti veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt. A rendőrkapitányság arról is tájékoztatta az eljáró szervet, hogy a férfi néhány órával korábban kirabolta volt élettársát, ezért vele szemben rablás megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak a zuglói rendőrök.

A rendőrség közlése szerint a rendőri intézkedés során személyi sérülés nem történt, a parancsnoki kivizsgálás során pedig azt állapították meg, hogy a fegyverhasználat jogszerű és szakszerű volt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nagyobb ágyat akar a sztárpár

Angelinának és Bradnek több mint 3 méteres fekhelyre lesz szüksége. Brad Pitt szerint szükségük van… Tovább olvasom