Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 8°C Még több cikk.

Kiraboltak egy veszprémi gyógyszertárat

A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre.

Fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve kiraboltak egy gyógyszertárat pénteken Veszprémben - erősítette meg az MTI információit a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Kómár Viktória, a főkapitányság sajtószóvivője közölte: a veszprémi, Táncsics utcai patikába az ott dolgozó nő elmondása szerint egy 40-50 éves, őszes hajú, 170-175 centiméter magas férfi ment be, az arcát sállal elfedve, és fegyvernek látszó tárggyal a kezében a bevételt követelte. Az alkalmazott erre a kasszába markolt és egy nagyobb összeget adott át az elkövetőnek. Ezt követően a tettes a Cseri utca irányába menekült el; egy állampolgár utána sietett, de nem sokkal később szem elől tévesztette - tette hozzá a sajtószóvivő.

Közlése szerint a rendőrség a területet rövid időn belül lezárta, a megyei főkapitányság nagy erőkkel kezdte meg az elkövető felkutatását. A helyi állomány tagjain túl Balatonalmádiból, Ajkáról, Várpalotáról és Balatonfüredről is érkeztek rendőrök a lezárt területre, amelynek átvizsgálása még tart.

Veszprémben az idén több rablás is történt, az előző egy napja volt; akkor egy boltot raboltak ki, szintén fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három autó ütközött az M5-ösön: két súlyos sérült

Az autópálya érintett szakaszát a Kecskemét felé vezető oldalon teljes szélességében lezárták. Tovább olvasom